A szépség veszélyes oldala. Taekook.

☆31.rész

Jungkook.sz.

A sötét éjszakában, az erdő egy azon részén vártunk ahol viszonylag világos volt a holdfény miatt. Hobi és yoongi visszasietett a faházba ugyanis hobi elmondása szerint ott hagyott valamit yoongi pedig csak nem engedte, hogy egyedül menjen vissza.

Emiatt morogtam egy sort hiszen korábban majdnem ránk törte az ajtót (enyhe túlzással) annyira siettet most mégis rá kellett várnunk.

Hogy elüssem az időt a fekete szemeimet mélykékekre váltottam, próbáltam olyan messzire ellátni amennyire csak tudtam.

Az adottságomnak volt egyfajta különleges velejárója a többi farkaséval szemben. Évről-évre, ahogy egyre idősebb lettem az érzék szerveim is úgy egyre élesebbek lettek.

Még ha másban nem is ebben teljesen biztos voltam, hogy eltértem még a különleges farkasoktól is. Az érzék szerveim már most meghaladták öt alfa érzékeit együttvéve ennek ellenére ez a szám évről-évre csak nagyobb lesz.

Való igaz, hogy beszéltem taehyungnak az adottságomról de ezt az aprócska részletet nem mondtam el neki. Az egyetlen aki erről tud az hobi. Kétség sem fér ahhoz, hogy a telihold óta nagyon ragaszkodom taehyunghoz és, hogy a védelmemet is jelentősen leengedtem vele szemben az utóbbi időben.

Ettől függetlenül még mindig nem bíztam benne annyira, hogy minden egyes titkomat feltárjam előtte. Ostoba döntés lett volna a részemről vakon megbíznom benne főleg úgy, hogy alig tudok róla valamit. A szüleim eldobtak maguktól, egy árvaházban nőtem fel ráadásul a későbbiekben ott sem volt túl jó sorsom.

Ez kelően az eszembe véste, hogy nem bízhatok meg senkiben sem fej nélkül.

Taehyung érintése rántott ki a gondolataimból percekkel később. Mikor felnéztem rá a szemeim már újra feketék voltak. Kérdőn néztem rá de ő nem szólt egy szót sem.

A jobb kezével az arcom baloldalát, a szemem alatti részt cirógatta a hüvelyk ujjával. A keze kellemesen meleg volt az érintése pedig gyengéd. Már percek óta némán fürkészte a szemeimet mintha csak valami különlegeset látott volna amit képtelen megunni.

Egyik szeméből a másikba pillantgatam abban bízva, hogy talán rájövök, hogy miért néz rám ilyen különösen. Azt hittem, hogy már nem is fog megszólalni de percekkel később szólásra nyitotta az ajkait.

-Azt hiszem ha egyszer azt kérdeznéd tőlem, hogy melyik az egyik kedvenc részem rajtad akkor gondolkodás nélkül a szemeidet választanám.-mondta elmerengve továbbra is a szemeimet fürkészve a mélyre ható tekintetével.

A szavai gyengédek voltak és érzelmekkel teliik mégis a néma csendben késként hasított a levegőbe a sajátos mély és határozott hangja. Meglepett a mondatával, nem tudtam hova tenni ezt a hirtelen vallomást így csak érdeklődve néztem fel rá. Nem várt választ, folytatta.

-Mikor a kék legsötétebb árnyalatát veszik fel olyankor mindig a tenger jut eszembe róluk. A késő esti sötét tenger. Nyugodt és gyönyörű de a maga módján mégis vad és veszélyes.-folytatta tovább cirógatva az arcom.

Nagyra nyíltak a szemeim. Még senkitől sem kaptam ilyen gondosan és szépen megfogalmazott bókot. Talán azért volt ő kivétel mert irodalom tanár.

-Viszont a fekete szemeid számomra még szebbek. Akár a késő éjszakai égbolt ezernyi csillaggal. Gyönyörűek. Gyönyörű vagy.-mondta mélyen a szemeimbe nézve. Tágra nyíltak a szemeim meglepettségemben.

Megszoktam, hogy a testemet, a vad természetemet vagy a kék szemeimet dicsérték viszont ő volt az első aki a fekete szemeimet részesítette előnyben.