Marvel Oneshots, Incorrect Quotes, Theories

Stony

Let's go, 'cause persze hogy most kapok ihletet egy nagggggyon fluffy és angst storyra. Jelentem, 0:34 van. :).
_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-

Itt ültem, zokogtam egy őskövület karjaiban, mint egy szerencsétlen óvodás, csak mert nem voltam elég jó. Megint el kellett csesznem valamit, persze hogy, annélkül leállna a világ...

De hogy is kerültünk el idáig?

Hát, elmondom.

_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-

Épp az új páncélomon dolgoztam, hogy ki tudjam kapcsolni az agyamat és arra az egy dologra koncentrálni, ami teljesen lenyugtat: az építés,javítás. A ruhának elromlott a láb része, azt próbáltam megjavítani, hogy majd a következő alkalommal normálisan tudjak repülni, és lehetőleg ne kezdjek zuhanórepülésbe hirtelen.

Szóval, épp fel akartam kelni a földről,—újfent nekicsapódtam a falnak—mikor Steve üzenetét adta át P.É.N.T.E.K. Egy újabb akció. Hurrá. Sóhajtva vettem fel egy régebbi páncélt, és elindulva csatlakoztam a csapathoz, hogy aztán Nat ismertessen a helyzettel. Bólintottam válszképp, hogy jelezzem megértésem, majd helyet foglalva folytattam valamelyik projektem szerkesztését.

Odaértünk, harcoltunk, minden jól ment a terv szerint, de persze, valamit el kellett csesznem, mint mindig. Nem hallottam Steve figyelmeztető hangját, szóval a csillagos frizbi a hátamtól koccanva egy fa felé vette az irányt, onnan pedig egyenesen Steve felé repült, majd egy hangos reccsenés, és Steve karja egy természetellenes szögben lóg, miközben vérzik. Clint Stevere figyelve kapott egy lövést a vállába és a  combjába, Nat segítette fel a Queenjetre. Közben Bucky kiszabadította Stevet, és mikor mindenki a Queenjeten vádlón nézett rám, úgy döntöttem, jobb lett volna egyenesen a páncommal hazarepülni. Igen ám, de Nat lefogott és bevonszolt magával, majd mikor leszálltunk, tovább ráncigált Fury irodájáig. Egyébként a csalódott, vádló tekintetek nem éppen segítettek a szorongásomon, de mivel én vagyok Tony Kibaszott Stark, magamhoz híven elrejtettem az érzéseim.

Belépve Fury irodájába helyet foglaltam, majd vártam a következő perceimet. Az igazgató nemsokára meg is érkezett, és következett a leszidás. Próbáltam nem remegni, mert már akkor is közel álltam egy mentális összeomláshoz, meg persze, ez az egész kiabálás a jó öreg Howard Starkra emlékeztetett.

-Mi a francot gondolt maga, Stark?! Hogy majd ha úgy tesz, mint aki nem hall, akkor felmentjük minden alól?! Hogy majd bumm, és már maga a megtestesült Isten?! Hát, téved!-csengett Fury hangja a fülemben. Egyeltalán nem volt kellemes Howard hangja mellett, de mivel senkit nem érdekeltem, tovább halgattam hogy milyen felesleges vagyok.-Biztos vagyok benne, hogy még élvezte is hogy Rogers megsérült! Direkt csinálta, ugye, Stark?!

Elfordítottam a fejem, mert ha az előttem álló kalóz meglátta volna azt az egy könycseppet, még tovább ment volna. Magamat ismerve ki is ütöttem volna...

-Mi az, Stark? Hirtelen nem bír szembenézni a hibáival? - kérdezte gúnyosan Fury, én pedig biztos, hogy felképeltem volna, ha Coulson nem nyit be a következő pillanatban.

-Uram...Szükség van magára a 12. szinten. - tájékoztatta Nicket az ügynök.

-Megyek...Stark,ne higyje azt, hogy ennyivel megúszta! - morogta még nekem, majd otthagyott azzal, hogy menjek el. Vettem pár mély levegőt, hogy legalább kívül ne látszódjon az idegességem és az eohalmozódott érzéseim, majd kisétáltam az ajtón.

A folyosókat róva gondolkoztam. Deja vu érzésem volt, megint úgy éreztem magam, mint amikor a csapatunk még kezdő volt, és csak munkai viszonyt ápoltunk. Akkor is kitaszított voltam valamilyen szinten, mert a többiek egyre jobban kezdtek barátokká válni, míg én egyedül maradtam a robotjaimmal. Észre sem vettem higy kiértem az épületből, csak mikor nekimentem valakinek. Messzebb sétálva felszálltam, és a toronyban leszállva rögtön a laborba mentem. Senki nem vett észre, a nappaliban voltak mind talán. P.É.N.T.E.K.-kel rendeltettem egy pizzát, de mivel nem. Nagyon volt étvágyam, elég felesleges volt.