I'm sorry Dabi x Oc

10. rész

 Basszus annyira hiányzik. Bár itt lenne mellettem. Tudtam volna kivel szórakozni és hülyéskedni vacsora közben. De sajnos ő épp kómában fekszik. Ebbe bele gondolva talán mégsem éreztem magam jobban, sőt csak mégjobban elő jöttek a rossz gondolatok. Naokit akartam , rá volt most szükségem ám nem volt velem és pár napig még nem is lehet. Csak is abban reménykedtem, hogy minél hamarabb felébred és újra minden a régi lehet.  

-Nagyon hiányzol Nao-kezdtem el halkan pityeregni hiszen nem tudtam megálljt parancsolni az érzéseimnek. 

A könnyeim csak folytak és folytak. Elhasználtam már 15 zsebkendőt de még kellett mindig. Már nagyon kimerült és fáradt voltam a sok sírás miatt így inkább lefeküdtem, hogy ne ájuljak el. A kis lámpát is leoltottam, hogy úgy hátha könnyebben sikerül majd elaludnom. Ám sajnos ez nem így történt. Csak forgolódtam és azon járt az agyam, hogy ha itt lenne a bátyám hogyan segítene nekem elaludni. Ám nem volt időm teljesen átgondolni mivel meghallottam ahogy lassan kinyílik az ajtóm. Gyorsan elfordultam a másik irányba, hogy ma már többen ne nagyon lássanak sírva még ha sötét van akkor se mivel a város fényi bevilágítanak annyira, hogy lehessen látni valakinek az arcát.  

-Bocsi csak nálam maradt a telód gondoltam visszaadom-szólalt meg Dabi, azzal letette az éjjeliszekrényre a készüléket. 

Tudtam, hogy ha megszólalok vagy megköszönöm a hangom egyből el fog árulni ezért csak feküdtem alvást tettetve.

-Na jó akkor én megyek jó éjszakát.-azzal elkezdett az ajtó felé lépkedni. Nem mozdultam addig, amíg nem hallottam az ajtóódást és csukódást ezzel megbizonyosodva arról, hogy a fiú kiment a szobámból. Amint ez megtörtént újra szipogni kezdtem és orrot fújni.

-Tudtam én, hogy nem alszol-szólalt meg hirtelen Dabi újra mire én egyből összerezzentem az ijedtség miatt

-M..miért vagy te még a szobában? -kérdeztem rá

-Tudni akartam, hogy valóban alszol-e-válaszolta 

-De miért akartad ezt tudni?

-pont ezért, hogy kiderítsem nem-e csak sírsz egész este alvás helyett

-Jól vagyok nem kell velem törődnöd

-Dehogynem kell 

-Ide tudod hozni Naokit? Fel tudod ébreszteni a kómából? -tettem fel a kérdéseket amikre egyértelműen volt a válasz-Nem akkor nem tudsz mivel segíteni, szóval akár el is mehetsz. Nem fogok tudni aludni még egy ideig. Ilyenkor csak Nao tud segíteni elaludni. 

-És hogy? 

-Mi? 

-Hogy szokott segíteni?

-Hát.. általában befekszik mellém és mesélni szokott valamit, vagy ha nem tud akkor csak  megnyugtató dolgokat mond- meséltem el Naoki altatási szokásait, amit igaz mostanában már ritkán csinált mivel nagyobbak lettünk de amíg kicsi voltam rendszeresen így tudtam csak elaludni.

Erre már nem kaptam választ csak annyit éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy majd, hogy Dabi felemel és az ölébe ültet ezután pedig elhelyezkedik kényelmesen. 

-Dabi te..mit csinálsz? -Kérdtem tőle hisz nem kicsit lepett meg ezzel a cselekedettel 

-Mivel nem fekszem be melléd arra gondoltam próbálok valahogy segíteni-jelentette ki nemességgel mintha ez olyan hétköznapi lenne.

-Hát én..-nem tudtam befejezni

-ne gondold túl, tutira nem esik rosszul, hogy ezt csinálom, de ha esetleg mégis csak szólj nem muszáj az ölemben ülnöd

-M..maradok-jelentettem ki vérvörös fejjel. Tényleg nem akartam kiszállni Dabi öléből mivel , fogalmam sincs ,hogy  miért de megnyugtató volt a jelenléte ám ezt a világért se vallottam volna be neki. 

-a kövi lépés, hogy beszélek neked igaz?-kérdezte 

-Igen az

-Akkor jól figyelj mert ilyet még nem mondtam senkinek és neked is csak egyszer fogom-nézett rám komolyan-Szóval ... szeretnék őszintén bocsánatot kérni a bátyád miatt. Nem gondoltam volna, hogy ennyire súlyosak lesznek a sérülései. Apának sikerült felhergelnie és elég elborult az agyam-magyarázkodott lassan ujjait tincseim közé vezette és egyik ujjára tekert egy nagyobb hajtincset amit piszkálgatott majd hozzám beszélt halk, megnyugtató hangon.-Aztán amint rád néztem, hogy szurkolsz Naokinak az jutott eszembe, hogy az én családomból senki soha nem volt ennyire lelkes támogató mint te és ez is felidegesített. Félékeny voltam rá...nagyon is. Viszont tudom, hogy ez nem mentség és tényleg túllőttem egy bizonyos célon, még akkor is ha ez egy küzdő sport és sérülésekkel jár. Szóval.. sajnálom Kaori-chan-kért bocsánatot.

-Én..már megbocsájtottam neked, csak sajnos Naoki ettől nem hiányzik kevésbé nekem. Remélem ezt azért megérted.

-Meg persze

-Viszont elérted, hogy álmos legyek-ásítottam egyet-szóval köszi-mosolyogtam rá 

-Rendben akkor feküdj le szépen-emelt ki az öléből majd megvárta míg kényelmesen befekszek az ágyba, ezután felállt majd betakart.

Elindult ki a szobámból ám mégfelé kilépett volna az ajtón 

-Dabi-szóltam utána mire ő felém fordult -köszönöm -láttam ahogy halványan elmosolyodott 

-Jó éjszakát -majd kilépett a szobából és becsukta maga mögött az ajtót

Ha őszinte akarok lenni borzasztóan jól esett Dabi törődése és bocsánatkérése. Sose gondoltam, hogy egy olyan fajta ember mint ő majd pont hozzám jön bocsánatot kérni miután megütötte a bátyámat. Azt hittem nem fogja érdekelni és boldogan átveszi a neki kijáró jutalmat, ám nem ez történt. Segített nekem, az ölébe emelt, próbált megvigasztalni, megengedte, hogy kisírjam magam a vállán és őszinte sajnálatot mutatott felém és láttam rajta, hogy zavarta a bátyám állapotát és talán még aggódott is. Most, így gondolom ezt elég lehetetlenül hangzik, hiszen amilyen  viselkedést mutatott nekünk a verseny előtt soha nem nézné ki belőle az ember, hogy tud ilyen érzelmes és együttérző is lenni. Dabi egészen új oldalát ismerhettem meg ezalatt a pár óra alatt, ám ezt egy kicsit sem bántam. Persze amilyen árat ezért kellett fizetni egyáltalán nem egy fair dolog viszont ha pozitív akarok lenni ezt biztosan felfoghatom pozitívumként. Remélem Naoki minél hamarabb meggyógyul és felébred. Már borzasztóan hiányzik nekem.

Amint végiggondoltam a történteket elég hamar elálmosodtam , igaz már Dabi altatási próbálkozása is volt, miután teljesen kifárasztottam az agyam, még egyszerűbbnek bizonyult álomba szenderedni. Így a szemhéjaim hamar lezárultam egy alvás erejéig és szinte már egyből aludtam is.