A vámpírok birodalma III. Vámpírok végzete

5.fejezet: Felelősségérzet

Leila szemszöge:

Amikor kopogtak azt hittem Archer jött vissza, de az a látvány ami fogadott.. Ötletem sem volt hogy mi történhetett. Csak egy dologra összpontosítottam, hogy meggyógyítsam Roset. Nem tudom hogy Dan hova mehetett, de perpillanat ez nem érdekelt. Gyorsan meggyógyítottam Rose csuklóit és az egyik pizsamám rá adtam, hisz a takaró alatt meztelen volt. Amikor Maxon kijött a fürdőből teljesen lesokkolódott, csak kidüllesztette a szemeit és választ várt.

-Ne is kérdezd! Egyszer csak Dan kopogott Rose-al a karjaiban és örülj neki hogy gyorsan adtam rá ruhát. - néztem rá szúrósan, nehogy olyat mondjon amit még meg fog bánni.

Sajnos Maxon néha már túlságosan is őszinte és általában hangot is ad a véleményének. Most viszont látva a megviselt arcomat inkább csendben leült az egyik székre és várt vagyis vártunk. Kis idő után léptek zaját hallottam, de nem Dan volt az hanem Archer.

-Hé, nem láttátok Dant? - lihegett az ajtóban.

-Nagyából tíz perce kopogott és itt hagyta Roset hogy gyógyítsam meg. Nem tudom mi történt, de szörnyű állapotban volt. - mondtam amit tudtam.

-Basszus, ez történt?! - kiáltotta hirtelen.

-Miről beszélsz? Nem értünk semmit. - szólalt meg Maxon.

-Amikor hangokat hallottam és elmentem megnézni mi történt az udvaron Dant és Ericet találtuk. Én.. még soha nem láttam Dant olyan dühösnek, amikor odaértünk Eric elfutott az erdőbe. Megkérdeztem Dant mi történt, de csak azt mondta hogy élve vagy halva de hozzuk vissza Ericet ő pedig visszarohant a házba. - mesélte Archer.

-És.. mi történt, mármint.. megtaláltátok? - kérdezte Maxon.

-Sajnos nem, ezért keresem Dant. - rázta a fejét Archer.

-Már itt vagyok. - hallatszott Dan hangja a folyosóról.

-Mi folyok itt? - pattantam fel a kanapéról.

Kezdtek összeállni a darabok, Dan idehozza a sérült és ájult Roset aztán elmegy, megjelenik Archer és elmondja hogy el kellett volna kapniuk Ericet de fogalmuk sincs miért. Viszont nem akartam félreértést, így vártam Dan magyarázatát.

-Üljetek le, ez hosszú lesz. - lépett be a szobába.

Miután mindannyian helyet foglaltunk Dan belekezdett.

-Ma amikor Rose megjött a felderítésről Eric négyszemközt akart vele beszélni. Gondoltam később megyek és megkérdezem miről beszéltek, de amikor kopogtam nem válaszolt csak két szót hallottam.. Dan, segíts. A hang gazdája Rose volt, az ajtó zárva volt és amikor betörtem.. Rose ki volt bilincselve az ágyhoz, Eric pedig majdnem.. megerőszakolta.. Azonnal átlöktem a falon, de magával rántott. Amikor egymás előtt álltunk.. a szemei.. vörösek voltak, halálhozó lett. Nem tudom hogyan vagy hogy mióta, de ő a mai naptól számomra egy halálhozó aki majdnem megerőszakolta a húgomat úgyhogy úgy is fogok vele bánni ha elkapjuk. - zárta le a történetet Dan.

Egy percig elfelejtettem levegőt venni a döbbenettől. Hogy Roset majdnem.. édes istenem.. Tisztában vagyok vele hogy ebben a helyzetben semmit sem tudtam volna tenni ha ott vagyok, de mégis.. bűntudatot éreztem. Hogy miért? Még senkinek sem mondtam, de pár nappal ezelőtt a királynő közölte velem hogy nagyjából egy év múlva bejelenti hogy lemond a koronáról és engem nevez ki utódjának. Azóta titkolózok Maxon előtt hogy mit csinálok délutánonként és már nem nagyon tudok mit mondani neki. Szóval nemsokára az én felelősségem lesz az összes nemes valamint őrző irányítása és hogy milyen jövőjük lesz. Mélyen magamba néztem és úgy döntöttem talán itt az ideje elmondanom, de nem egyszerre mindenkinek.

-Nos, szerintem menjetek és keressétek tovább. Minket nem kell féltenetek, Rose úgyis nemsokára felébred és szerintem jobb ha Leilával kettesben tudnak beszélni először a.. történtekről. - zökkentett ki Maxon.

-Rendben, gyerünk Dan még csak nem mehetett olyan messze. - indult meg Archer.

-Jólvan, de Leila.. mielőtt elájult volna azt mondta.. megakar halni.. kérlek beszélj vele, rám nem fog hallgatni. -nézett rám Dan kétségbeesetten.

-Persze, ez a legkevesebb. - bólintottam kábultan.

-Köszönöm, később találkozunk. - köszönt el és már csukták be maguk mögött az ajtót.

-Na jó, mond el mi a baj. Ne is mondj olyat ami az elmúlt öt percben elhangzott mert ismerlek már annyira hogy tudjam valami más baj van. - nézett rám Maxon.

Annyira aranyos amikor aggódik. Végülis előbb utóbb mindenki megtudja. Gondolkodtam el.

-Rendben, nemrég megtudtam hogy.. én.. én leszek a következő királynő. - sóhajtottam fel.

-Ennyi? De hát ez nagyszerű! - mosolyodott el Maxon.

-Azt mondta.. még egy évem van, de már most délutánonként különórákat kell vennem tőle. - sopánkodtam.

-Akkor ezért kerülsz.. oké, most megkönnyebbültem. - vigyorgott tovább Maxon.

-Hogy.. királynő leszel? - jött egy erőtlen hang.

-Rose.. én.. nem így akartam hogy megtudd.. - kezdtem sajnálkozni.

-Nem.. semmi baj.. - bambult el.

-Rose..

-Egyel több ok hogy miért nem hagyhatlak még magadra. - erőltetett magára egy mosolyt.

-Rose.. értem hogy eddig is szörnyen érezted magad, a történtek után pedig még rosszabb ez az egész. Figyelj most pihenned kell, de majd máskor megbeszéljük, rendben? - néztem rá kérlelően.

Nagy nehezen beadta a derekát és elaludt. Maxonnal mi is az alvás szélén álltunk és el is nyomott hamar az álom, de az agyam tovább zakatolt. A múlton, a jelenen.. és a jövőn.