A vámpírok birodalma III. Vámpírok végzete

25.fejezet: Család vagy család?

Mason szemszöge:

Dan ordítását hallgatni felért egy kínzással. A kapcsolatunk miatt én mindent éreztem amit ő és pontosan értettem, hogy a fájdalma nem fizikai. Talán ha nem lennénk egymással kapcsolatban akkor is észre vettem volna hogyan tekint Hopera. Nem zavart az amit a húgom iránt érzett, sőt örültem neki. Akárhogy is nézzük nem vérrokonok, így semmi sem állíthatná meg őket abban hogy együtt legyenek. Kivéve Daint. Amikor már kezdett elhalni Dan hangja Dainé úgy csapott a levegőbe mintha késsel vágta volna át.

-Nos fiam, ha kidühöngted magad most hallgass végig. Azért én sem vagyok egy szívtelen szülő, éppen ezért van egy ajánlatom számodra. A jobb kezem leszel és az örökösöm, sőt még a lányt is láthatod. A feltétel viszont egy élet. Méghozzá Mason barátod élete. - nézett végig Dan szemébe.

Kijelentése után néma csend állt be. A legtöbbünket megdöbbentette ez a kijelentés. Én viszont mindvégig kapcsolatban voltam Dannel, most pedig csak az számít hogy ő mit érez. Komolyan gondolkozott az ajánlaton és őszintén, az ő helyében én is így tennék.

-Dan, csináld.

-Mason, ez..

-Ne hazudj. Másoknak és magadnak annyit hazudsz amennyit akarsz, de nekem ne. Tedd meg, valahogy megoldjuk.

-Te arra gondolsz hogy-

-Nincs jobb ötletünk. Tedd, amit tenned kell.

Miután megszakítottuk a kapcsolatot még csak véletlenül sem néztem Danre, inkább Dainnal néztem farkasszemet.

-Rendben, ahogy akarod. - törte meg a csendet Dan.

Mindenki - Daint is beleértve - döbbenten meredt rá. Dan viszont nem várt semmilyen reakcióra és egyből nekem támadt. Azért az túl feltűnő lett volna ha hagyom magam, inkább úgy fogtam fel az egészet mintha azt tehetném amit már régen akartam. Kideríteni, melyikünk az erősebb. Pengéink egymásnak csapódtak, de egyikünk sem hátrált meg. Míg én morogtam és vicsorogtam, Dan próbált komor arcot magára erőltetni. Ott ütöttük egymást ahol értük. Ököllel és karóval egyaránt. Küzdelmünk során most értettem meg miért nem tudtam soha legyőzni, annak ellenére hogy halálhozó lettem. Részben Dan is az, de ő már születése óta. Sajnos nemigazán volt időm ezen töprengeni, ugyanis Dan nem kímélt. Egyik pillanatról a másikra arra eszméltem fel hogy nekicsapódok egy fának és vártam hogy Dan bevigye a végső döfést. Fájt mindenem, de bíztam benne hogy amit kigondoltunk be fog válni. Amikor nem éreztem semmit hirtelen kinyitottam a szemem és olyan látvány tárult elém amire a rémálmaimban sem gondoltam, hogy látni fogom. Tisztán láttam Dan döfését, de a karó nem az én szívemet találta el, hanem Archerét. Olyan közel volt hogy csak Dan és én hallottuk mit mondott.

-Kérlek, vessetek véget ennek az őrültségnek. - rimánkodott utoljára.

Ezután Archer összeesett, én pedig gyorsan kapcsolatba léptem Dannel.

-Dan, semmi baj. Emlékezz, Archer mindig azt mondta hogy boldogan feláldozná magát a szeretteiért. Nem hagyhatjuk hogy hiábavaló legyen az áldozata.

Majd azonnal szétváltunk. Mielőtt bele vágtunk volna a családom utáni kutatásba, beszéltünk erről. Dan, Archer és én. Tisztában voltunk vele hogy nem fogjuk mindannyian túlélni. Ha ez bekövetkezne Archer már akkor magára vállalta ezt a szerepet. Azóta sem tudjuk miért, talán azt gondolta nekünk több dolog miatt érdemes élnünk. Csak a hirtelen fájdalomra eszméltem fel, hogy egy karó kiáll a vállamból, Dan karója.

-Egyenlőre ennyi. Én bizonyítottam neked, most te jössz. - fordult Dain felé.

A szemem sarkából láttam ahogy Maxon és Leila igyekeznek visszatartani Roset. Mivel egyikőjük sem tudja hogy mi mit beszéltünk meg, nem teljesen tudják ezt mire vélni. Szegény Rose most biztosan nagyot csalódott a bátyjában. Azonban ha a korábbi esetet is megtudta bocsájtani neki, bízom benne hogy ezt is meg tudja majd.

-Nem mondom megleptél, fiam. Viszont áruld el, mit bizonyítsak neked? - érdeklődött Dain.

-Látni akarom. Most. És figyelmeztetlek, ha Eric csak egy újjal is hozzáért, esküszöm hogy puszta kézzel fojtom meg. - morgott Dan.

Erre Dain szórakozottan felvonta fél szemöldökét és jólesően nevetett.

-Őszintén, nem gondoltam volna hogy ennyit jelent neked az a lány. Arról meg nem is beszélve hogy így fenyegeted apád egyik emberét. Mintha csak önmagamat látnám. Örülök hogy felfogtad a dolgok súlyát és ennyire hasonlítasz rám. Rendben, egyenlőre elég egy élet. Ti azonban ne örüljetek, még visszajövünk. - ezzel a lendülettel pedig kinyitotta a portált.

Mindketten megálltak a portál előtt és visszanéztek ránk. Dannek azt az arcát láttam amit még soha. Megfejthetetlen arckifejezése láttán csak arra tudtam gondolni hogy azért néz így, mert nem akar átlátható lenni. Így utólag belegondolva, ha Dan nem követeli hogy had láthassa Hopeot, nem biztos hogy élve láttuk volna viszont. Hiszen nem felejthetjük el hogy Dain ősellenségének, Klaus Mikaelsonnak, a vérszerinti apámnak a lányáról volt szó. Ha viszont Dan úgymond igényt tart Hopera, akkor sokat javulnak a túlélési esélyek. Hiszen ez az egész egy nagy túlélési játszma, amiben mi vagyunk a bábuk. Amint átléptek a portálon megkönnyebbültem. Tudtam hogy a húgom rendben lesz és nemsokára véget vetünk ennek is. Miközben ezen járt az eszem észre sem vettem mennyit kivett belőlem a harc. Hirtelen csak annyit érzek hogy elterülök a földön és Rose rohanó alakját látom.