A vámpírok birodalma III. Vámpírok végzete

15.fejezet: Régi-új barát..

Hope szemszöge:

Eltelt egy hét. Nem mondtam el senkinek hogy találkoztam Dannel. Alaricnak is csak annyit mondtam hogy valami ismeretlen teremtmények támadtak rám akiken nem fogott a varázslatom. Emiatt sokkal szigorúbban fogta a diákokat, amit végül is meg lehetett érteni. Alaric ma azt mondta elmegyünk egy új vérfarkasért, így hát el készültem mint mindig. A gondolataimat viszont teljesen más foglalta le. Hallott az iskoláról, de az apámról nem. Ez nyugtalanított, hisz anyám halála óta nagyon nehezen bízok meg másokban, de benne.. valahogy feltétel nélkül bíztam. Egyszer csak hallottam az ajtó nyitódását, majd meglepetésemre Josie lépett be rajta.

-Szia, bocs ha megzavartalak, csak apa mondta hogy igyekezz. - mondta barátságosan.

Igen, az ikrek. Josie meg én megértjük egymást és jóban vagyunk, de Lizzie.. ha nem tudnám el sem hinném hogy testvérek, pláne ikrek annyira különbözik a személyiségük.

-Szia, kösz hogy szóltál, megyek már. - kaptam fel a táskám.

-Hope.. minden rendben? - kérdezte.

-Persze, miért kérded? - ráncoltam a szemöldököm.

-Csak amióta az egyik éjjel riasztottad az apámat sokkal.. csendesebb vagy és gyakran elgondolkozol. - aggodalmaskodott.

Az a baj hogy igaza van. Tényleg folyton máshol jár az eszem. Miért van ez? Még soha senki nem volt rám ilyen hatással, akkor ő miért?

-Ne aggódj, jól vagyok. Azóta.. az az este sok régi sebet feltépett. - tördeltem az ujjaimat.

Ezzel az anyám halálára utaltam, mert tudtam hogy arról nem fog faggatózni. Nem akartam hazudni Josienak, de jobb ha senki nem tud Dan létezéséről legalábbis addig amíg újra nem tudok beszélni vele.

-Jaj, ne haragudj nem tudtam.. - szégyellte el magát.

-Semmi baj, nem tudhattad csak kíváncsi voltál. - nyugtattam meg.

-Tudod hogy ha kell valaki aki meghallgat itt vagyok, de nem csak én hanem apa is. - mosolygott.

Láttam rajta hogy meg akar ölelni vígasztalásképp, de tudja hogy utálom ha valaki vígasztalni akar, ezért visszafogja magát.

-Tudom és köszönöm. - öleltem meg.

Cselekedetemen ő is megszeppent ugyan, de rögtön viszonozta az ölelést. Nem is emlékszem rá hogy mikor ölelt meg bárki is. Valami folyamatosan változik bennem és az idegesít a legjobban hogy nem tudom miért. Talán.. miatta?

-Josie.. levegőt.. - fuldokoltam.

Josie szereti az öleléseket és az érzelgősködést. Így gyakran hagyja hogy az érzelmei eluralkodjanak rajta, talán ezért nem képes mindig irányítani az erejét. Mondjuk még így is jobban uralja mint Lizzie.. de tényleg a csaj hetente minimum egyszer szétveri varázslattal a konyhát álltalában valami pasi dolog miatt. Ezért is jó hogy engem nem érdekelnek.

-Hoppá, bocsi egy kicsit elragadtattam magam. - engedett el.

-Semmi baj, de akkor megyek is. - fogtam a táskám és elindultam az autóhoz.

Alaric azon kevesek egyike akik tudják hogy mikor jobb békén hagyni, ezért nem szólt semmit csak beültünk a kocsiba. Ahogy szoktuk az út közben elmondta a fontosabb információkat. A srác neve Rafael, árva akihez a nevelőszülei ördögűzőt hívtak mert azt hitték megszállta egy gonosz lélek. Jobban belegondolva tényleg valami hasonló történt. Elértük a templomot ahol a lépcsőn egy ismerős alak ült. Ahogy közelebb mentem fel is ismertem.

-Landon? - kérdeztem semleges hangon.

-Hope? - kérdezte döbbenten.

A rövid verzió hogy Mystic Grillben ő szolgálta fel a turmixot és egyszer megpróbáltunk táncolni. Ő volt az egyetlen ember aki miatt az egyik gyenge pillanatomban még varázsoltam is. Akkoriban azt hittem hogy tetszik, de igazából csak ki akartam lépni a megszokott életemből és szándékosan apám ellen mentem.

-Ti ismeritek egymást? - kérdezte Alaric amikor már ő is kiszállt a kocsiból.

-Hosszú lenne. - feleltem még mindig érzelemmentesen.

Bentről hangokat hallottunk. Alaric megpróbálta kinyitni az ajtót, de zárva volt.

-Dissera portus - mondtam, majd az ajtó kivágódott.

-Jobb lesz ha itt maradsz, bízz bennem. - vetettem oda és Alariccal elindultunk befele.

Még mindig mondta a kis szöveget.

-Elhallgattatnád az ördög űzőt? - kérte Alaric.

-Silencio - mondtam nyudogtan.

-Ad somnum. - majd ezzel mindenkit elaltattam.

A srác rémes állapotban volt. Mivel Landon nem hallgatott rám és utánunk jött nem volt más választásunk mint hogy magunkkal hozzuk. Már a kocsiban ültünk. Rafael aludt, Landon hátul ült mellette, Alaric vezetett, én pedig az anyósülésen voltam. Útközben elmondtam Alaricnak hogy honnét ismerjük egymást. Landon az úton persze folyton magyarázatot követelt, de Alaric azt mondta majd ha biztonságos helyre érünk. Az üzemanyag fogyóban voltunk, így meg kellett állnunk hogy tankolhassunk közben pedig ittunk egy teát. Amíg Alaric tankolt nekem különös érzésem támadt. A kezem remegett, a hátamon futkosott a libabőr, a tarkómat pedig kiverte a víz. Olyan érzések mintha figyelnének, csak sokkal rosszabb és kellemetlenebb. Egy kisebb erdő felől jött. Landon visszaült a kocsiba, Alaric pedig még mindig tankolt ezért gondoltam hogy gyorsan megnézem ki az és mit akar, majd észre sem veszik hogy eltűntem. Valahol mélyen reménykedtem benne hogy Dan az és végre megtudjuk beszélni a korábban történteket, de nem volt ekkora szerencsém..