A vámpírok birodalma III. Vámpírok végzete

32.fejezet: Epilógus

Archer szemszöge:

-Ez nem ér! Hogy lehetsz ennyire gyors! - toporzékolt Meredith.

-Úgy hogy én arra születtem hogy gyors legyek. - vigyorogtam önelégülten.

-Ne veszekedjetek már annyit. Miért nem tudunk egyszerűen csak játszani. - sopánkodott Jason.

-Mert ez nem játék! Ez edzés hogy egyszer olyanok legyünk mint anyáék! - feleltem felháborodva.

-Arra még ráérünk. Csak tizenhét évesen mehetünk az akadémiára. Addig még vissza van öt év. - emlékeztetett Jason.

-Lehet, de jobb felkészültnek lenni. Ha Meredith már most külön órákra jár, mi miért ne edzhetnénk? - vitatkoztam tovább.

-Azért mert én hercegnő vagyok. Nem mintha akarnám, de muszáj. Tudjátok mennyivel szívesebben játszanék veletek minden nap, ahelyett hogy őrzők lesik minden lépésem? - mondta Meredith.

-Akkor ez eldőlt. Én leszek a legfiatalabb testőr és majd én megvédelek. Legalább nem fogsz unatkozni. - vigyorogtam boldogan.

-Majd meglátjuk ki lesz előbb őrző. - felelte Jason.

-Gyerekek! Gyertek, ebéd! - kiabálta anya.

-Megyünk már! - feleltük egyszerre.

A nappaliban ott volt mindenki. Leila néni és Maxon bácsi a konyhából jöttek ki, tálcákkal a kezükben. Dan bátyó és Hope néni a kanapén ültek és nevetgéltek, amikor Jason odafutott hozzájuk. Anya és apa pedig épp végezetek az asztal terítésével amikor csengettek.

-Majd én kinyitom, pihenj egy kicsit. - puszilta meg apa anyát.

-Na ki van itt! - kiáltotta nagyapa.

-Klaus, ne kiabálj. Felvered az egész házat. - szidta meg nagymama.

-Bella, drágám. Nincs kit felverjek, mert ezek a csöppségek már maguktól ébren vannak. Jól mondom rosszaságok? - fordult körbe a helyiségben.

Igazából nagyapa Jason anyukájának az apukája, és apa apukája. Nagymama, pedig anya anyukája és Dan anyukája. Minket soha nem érdekelt a vér, mindig egy nagy család voltunk és kész. Nem csak a vér köt össze minket. Dan bátyó mindig ezt mondja, ő pedig az apukájától tanulta akiről elnevezte Jasont.

-Mit is vártam tőled? Olyan vagy mint egy nagy gyerek. - rázta meg a fejét Hope néni.

-Ennyi év után, azt hiszem ezt bóknak veszem. - mosolygott hülyén.

Sokat meséltek nekünk a múltjukról. Én például Archer bácsiról kaptam a nevem. Anya és apa jó barátja volt, aki feláldozta magát. Nem ismertem, de mióta hallottam mit tett, hősként tekintek rá. Meredith, szintén valakiről kapta a nevét. Az ő nagymamáját hívták így. Ez az egyik közös bennünk. Halott szeretteink nevét viseljük és így tisztelgünk előttük. Ha ők nem lettek volna mi sem állhatnánk most itt.

-Ne késlekedjünk tovább. Kész az ebéd. - jelentette be Leila néni.

Nagyon finom volt. Mindig amikor közösen ebédelünk, egy nagyon jó élmény. Délután még kimentünk Meredithel, Jasonnel és nagyapával játszani a kertbe. Jókat nevettünk nagyapán és egymáson is. Gyorsan elment az idő. Meredithék és Jasonék hazamentek, ahogy nagyapáék is. Este, mielőtt felmentem volna lefeküdni. Még beszélni akartam anyáékkal.

-Anya, apa. Ráértek egy kicsit? - kopogtam be hozzájuk.

-Persze kincsem. Mit szeretnél? - jöttek ki a szobából.

-Szerintetek lehet belőlem jó őrző? - zavaromban a földet néztem.

-Honnét jött ez ilyen hirtelen? - kérdezte apa.

-Hát, csak.. - nem tudtam mit mondjak.

-Fiam, bármit is gondolsz nyugodtan mond ki. Nem leszünk dühösek. - mosolygott apa.

-Igen, szeretnénk tudni. - bólogatott anya is.

-Én csak szeretnék segíteni Meredithnek. Utálja hogy folyton őrzők követik. Egy család vagyunk és Jasonnel mindketten őrzők akarunk lenni hogy mi védhessük meg. Nem akarjuk ismeretlenekre bízni. - mondtam ki amit gondoltam.

-Archer, tudod jól hogy tizenhét évesen kezdheted csak az akadémiát. - mondta apa.

-Tudom, de-

-Engedd hogy befejezzem. Az akadémiát akkor kezdheted, de gyakorolni attól még elkezdhetsz itthon is. - mondta lágy hangon.

-Tényleg? - néztem rájuk csodálkozva.

-Hát persze. Amikor apád van itthon majd tőle tanulsz. Amikor én akkor pedig tőlem. Így rendben van? - kérdezte anya.

-Persze, ez szuper! Köszönöm szépen. - öleltem meg őket.

-Semmiség fiam, de most ideje lefeküdni. Irány az ágy. - felelte apa.

Aznap boldogan hajtottam álomra a fejem. Meg fogom védem a szeretteimet. Ugyanolyan erős leszek mint a szüleim, talán majd egyszer.

Vége

Sziasztok!

Egy nagyobb kihagyás után Masonék történetének végére értünk. Egyenlőre nem tudom hogy mi lesz a következő munkám, hiszen ahogy azt tudjátok. Akarat az van, de ihlet nem mindig. Viszont igyekezni fogok. A következő találkozásig pedig jó olvasást! :)