A vámpírok birodalma III. Vámpírok végzete

6.fejezet: Emlékek

Mason szemszöge:

Ms Meredith elkísért az egyik szobába ahol idegesen leült az egyik székre.

-Hogy lehetséges? Hogy vagy képes uralni? Egyáltalán hogy változtál át? A halálhozók nagyon ritkán változtatnak át embereket. - nézett rám zavartan.

-Az ajánlatom úgy szólt hogy én kérdéseket teszek fel magának, nem pedig fordítva. -néztem rá szúrósan.

Láthatóan meglepődött a válaszomon, a nemtetszését pedig azonnal szavakba is foglalta.

-Miért és hogyan lettél ilyen? Egy önzetlen, kedves, de erős ember voltál. A szereteted amit akkor éreztél Ro- szavába vágtam.

-Ki ne mondja a nevét. - sziszegtem halkan, de fenyegetően.

Megrémült és nem tudta mit mondjon. Akkor itt az ideje egy kis mesélésnek. Gondoltam magamban.

-Miután megbűvölte egy évre rá visszahozták őket, azóta pedig sok minden történt.. - gondoltam vissza a régi időkre.

-Elmesélnéd? - kérdezte reménykedve.

-Miért akarja tudni? - ráncoltam a szemöldököm.

-Azt mondtad válaszokért jöttél, rendben megkapod őket, de nem azt kérem hogy segíts uralni hanem hogy meséld el mi minden történt azóta és hogyan változtál át. - mondta komolyan.

Zavarom láttán egyből hozzátette:

-Ha elmondtam az én történetem majd megérted miért akarom tudni. - mondta halkan.

-Rendben, miután visszajöttek megpróbáltuk kideríteni ki bűvölte meg. Idővel visszatért az utolsó emléke miszerint magával beszélt utoljára, a diri pedig elmondta hogy halálhozó lett. A bál estéjén Leilát elrabolták, mi pedig kiszabadítottuk és sok mindent megtudtunk, de nem mindent. - néztem reakciót várva.

-Kérlek folytasd. - mondta feszülten.

-Az nap este Daniel Wilson herceg jelent meg és mentett meg minket. Telt az idő és egyszer.. az egyik diák megbűvölt engem hogy elszakítson tőle. Részben sikerült, de Dan megtörte a bűbájt és utána minden rendben ment.. egy ideig. Én.. megakartam kérni a kezét, de az aznapi küldetésen.. megharapták. Azt kérte hogy öljem meg.. mint azt látja nem tettem meg és inkább kiszívtam a vért hogy én változzak át helyette. Ez nagyjából fél éve történt. - mondtam nagy vonalakban a történetet.

A tekintete együttérzést tükrözött.

-Nagyon sajnálom, biztosan szörnyű lehetett. Viszont most mond mit szeretnél tudni. - vett nagy levegőt.

-Tényleg maga bűvölte meg és ha igen miért? - kérdeztem rögtön.

-Igen, én voltam. Én sejtettem hogy Dain mit akar tenni Leilával, azt akartam hogy biztonságban legyen és az legyen mellette akiben megbízhat. Ha tudtam volna hogy Dain nem mondott neked semmit akkor téged is elküldtelek volna velük. - sajnálkozott.

-Miért akarta hogy Leila biztonságban legyen? - értetlenkedtem.

Idegességében a kezét tördelte a szemeivel pedig mindenhova nézett csak rám nem.

-Azért.. mert Leila a lányom. - suttogta alig hallhatóan.

Megdermedtem. Ez hogy lehetséges?

-Várjunk, én úgy tudtam hogy Leila szülei és bátyja egy autóbalesetben vesztették életüket. - ráncoltam a szemöldököm.

-Mindenki így tudja, de az igazság az hogy akkor Leila édesapja és féltestvére halt meg. Sok évvel ezelőtt Leila édesapja William csúnyán összeveszett Clara-val a feleségével. Akkoriban nagyon jó barátok voltunk és én is akkor szakítottam, megbeszéltük hogy találkozunk egy bárban. Nagyon sokat ittunk.. és megtörtént, de utólag jöttem rá hogy nem védekeztünk... aznap fogant meg Leila. - mesélte szomorúan.

-De akkor.. Leila hogyhogy nem tud erről? - zavarodott voltam.

-William és Clara kibékültek, miután Leila megszületett William ragaszkodott hozzá hogy ő nevelje a lányát. Nem volt választásom odaadtam neki a négy hetes kislányomat és eltűntem az életükből egészen addig... az autóbalesetig. - sírta el magát.

-Mindig van választás. Viszont még mindig nem értek mindent. - néztem rá együttérzően.

-Most már tudom. Kérdezz nyugodtan. - törölgette a könnyeit.

-Azt értem hogy biztonságban akarta tudni Leilát, de nem tudom felfogni hogy miért változott át önként. - hangsúlyoztam az utolsó szót.

-Az akadémián úgy tudták hogy nem szakosodtam egyik elemre sem. Természetesen a lélek volt az elemem. Mint azt tudod ezt szörnyen nehéz uralni és az érzelmeink befolyásolják. Miután elvették tőlem a gyermekem és meghalt az a férfi akit mai napig szeretek.. túl sok volt. Nem bírtam, muszáj volt túl lépnem rajta ezen pedig csak ez segíthetett. -mutatott magára.

-És mit érzett amikor megtudta hogy Leila visszament az akadémiára? - jutott eszembe.

-Semmit. Akkor még nem tudtam uralni kicsit sem.. Végül is ugyanott vagyunk ahol kezdtük, csak minden rosszabb. - temette arcát a tenyerébe.

Most már tudom a válaszokat. Hogy miért volt ez nekem ilyen fontos? Emlékeztem vissza.

-Figyelj mivel nem találkoztunk azelőtt hogy elmentünk volna vásárolni nem volt időm elmondani neked hogy mit tudtam meg. Nagy a valószínűsége hogy Ms Meredith bűvölt meg, mivel volt egy emlékem róla. - kezdte el mesélni Rose.

-Micsoda? Akkor ezt megtudták és ezért rúgták ki? - értetlenkedtem.

-Nem, igazából nem szabadna elmondanom, de Ms Meredith.. halálhozóvá változott miután elszöktünk. - suttogta halkan Rose.

-De.. én nem értem miért csinálta? - kérdeztem.

-Bárcsak tudnám. - sóhajtott nagyot Rose.

Akkor megígértem magamnak hogy egy nap megtalálom a válaszokat és ahogy szoktam minden ígéretemet betartom.. előbb vagy utóbb.

-És mi lenne ha megtanítanám uralni hogy együtt menjünk vissza? - gondolkodtam hangosan.

-Nem lehet. Tudom hogy nem lennék képes rá. Én azt szeretném hogy.. ölj meg. - nézett rám komolyan.

Hát ezt nem hiszem el miért mindenki engem kér meg rá hogy öljem meg?! Háborodtam fel teljesen jogosan, de csak gondolatban.

-Ha egy jó indokot mond rá akkor megteszem. - komolyodtam meg.

-Csak azért "élek" még mert nem tudom magamat megölni. Azt szerettem volna ha egyszer a lányom megtudja az igazat. Vártam hogy legyen valaki akire rábízhatom az életem legnagyobb titkát. Most hogy már tudod nincs miért léteznem. Kérlek mond meg Leilának hogy nagyon sajnálom és még annál is jobban szeretem. - könnyezett újra.

Végül is meglehet érteni az érzéseit. Ha ő halt volna meg én meg itt maradtam volna egy kisbabával.. nem tudom.. annyi biztos hogy megvárnám míg nagykorú lesz és utána.. követném a szerelmem. Felálltam és elővettem a karómat amit megtartottam annak ellenére hogy engem is meglehet ölni vele.

-Biztosan ezt akarja? - kérdeztem elcsukló hangon.

Soha nem öltem meg olyat aki önszántából akart meghalni, de egyszer mindent el kell kezdeni.

-Igen, köszönök mindent és nagyon sajnálom hogy akkor elszakítottalak.. titeket. - állt elém.

-Ami történt megtörtént. - nagy levegőt vettem. - Isten magával. - búcsúztam el.

A következő pillanatban a kezem lendült és nem maradt más csak.. hamu. Eltemettem a hamvait a kertben majd visszamentem a rejtekhelyemre. Már csak annyi a dolgom hogy tökéletesen uraljam és ne keressem meg Ericet hogy letépjem a fejét...