A vámpírok birodalma III. Vámpírok végzete

20.fejezet: A kezdetek..

Dan szemszöge:

Ezért a kínok kínjával halsz meg, te rohadék! Az agyam alig tudta feldolgozni amit látott. Hogy történhetett ez? Hiszen pont azért adtam mindenkinek egy rohadt megált hogy az ilyesmi ne történhessen meg! Rose meg volt kötözve a karjain pedig karom nyomok és vérfoltok díszelegtek, valamint eszméletlen volt.

-Te rohadék! - ordítottam rá.

Lábaim megfeszültek és készültem elrugaszkodni, de Eric gyorsabb volt és már Rose mögött állt.

-Na, hova sietsz? Szépen nyugton maradsz és megvárod amíg mindent elmesélek a közönségünknek. Már ha nem akarod hogy más is történjen. - simította meg Rose nyakát.

Levegőt se vettem, éreztem ahogy a harag elönti az egész testemet. Igyekeztem tisztán gondolkodni, de minden teljesen kusza volt. Rose miért nem használta a medált? Eric mit akar azzal elérni hogy mesél? Istenem, mi lesz ha Mason meglátja amit most én látok?

-Nos akkor el is kezdeném. - köszörülte meg a torkát.

Óvatosan hátra néztem és Hope arcán valami furcsa érzelmet láttam átsuhanni, de gyorsan rendezte vonásait. Nem mozdult, a két férfi tekintetében szintén furcsa tűz ragyogott, de ők sem mozdultak.

-Kezdjük az elején. Tizenegy évvel ezelőtt történt egy autóbaleset. Hárman ültek a kocsiban, az apa Thomas Baker volt, az anya pedig Rachel Astor, de az egyetlen aki túlélte az Rachel fia volt.. Mason Astor. - kezdett a történetbe.

Mindig is furcsa volt számomra hogy Mason soha még csak a szülei nevét sem említette. Végülis én betudtam annak hogy sokkos élményként kezeli. Most viszont megint valami újat tudtam meg. Mason az anyja nevét viselte, de vajon miért?

-Az én mesterem volt olyan kegyes hogy magához vegye az akkoriban tíz éves fiút és kitanította. Mikor már tizenhét éves lett beírattata a Vámpírakadémiára ahol egy nemvárt dolog történt. Szerelmes lett Rose Hamestoneba akivel sok megpróbáltatáson túlmentek. - mesélte tovább.

Tényleg a legelejétől meséli, de miért?

-Egy nap Rose túl messzire ment és túl sokat tudott meg. A tervek szerint aznap este meg kellett volna halnia, de túlélte. Mesterem úgy döntött mielőtt megöli elmondja neki az igazságot, hogy ő nem Hamestone hanem Wilson. Rose Wilson a mesterem Dain Wilson unokahúga. Még azt is elmondta hogyan ölte meg tulajdon bátyját és küldte a lehetetlen feladatra az unokaöcsét. Rose azt sem tudta hogy van egy bátyja, arra meg végképp nem számított hogy aznap az életét köszönheti neki. Igen, túlélte a lehetetlent. Hat éves kora óta egyedül boldogult, a vadonban élt és megölt húsz halálhozót. Az egyetlen nemes a történelemben aki képesvolt erre. Úgy is emlegetik hogy a halottak kaszása. Aki most itt áll előttünk, Daniel Wilson. - szónokolta.

Igazából nem is tudom hogy milyen reakcióra vártam, de azért a szemem sarkából Hopera pillantottak aki türelmetlenül várta hogy Eric folytassa. Az egyik férfi viszont tátott szájjal és megdöbbent tekintettel figyelt.

-Dain mester nem tehetett mást, visszavonult engem pedig ott hagyott az akadémián beépítve. Mivel megtudták az igazságot egyetlen dolgot akartak mind a hárman, a mesterem halálát. Az egyik diáknak köszönhetően Roset mérhetetlenül düh öntötte el, így úgy döntött egyedül megy halálhozókat ölni. Amint Daniel és Mason ezt megtudták azonnal a keresésére indultak. Sajnálatos módon Mason ért oda először. Rose két rettenetesen erős halálhozóval küzdött és vesztésre állt. A drága Mason pedig mit sem törődve azzal hogy ő maga ember nekik támadt és természetesen meghalt. Azóta sem tudjuk pontosan mi történt mert amikor Daniel odaért már le voltak fejezve, Rose pedig Mason holtteste felett sírt. Az apja erejének hála Daniel visszahozta az élők közé és folytatták az életüket. - mondta vígan.

Istenem, tényleg mennyi mindenen mentünk át. Mondjuk szívesebben nosztalgiáznék tíz évvel később egy pohár tea mellett.

-Ám az én mesterem nem adta fel. Csapdába csalta őket és belesétáltak. Roset megharapták, vagyis olyan fékezhetetlen szörnyé kellett volna válnia mint a legtöbb halálhozónak. Viszont a drága jó Mason nem hagyta hogy ez megtörténjen szerelmével, inkább magára vállalta és belőle lett halálhozó. Nos, mint az sejtehető a halálhozókat megölik és Daniel nem volt hajlandó ebbe beletörődni. Arra kérte hogy meneküljön, hogy tanuljon meg önmaga lenni, közben mindenkinek azt hazudta hogy megölte mert a húgára támadt. Amikor már kénytelen volt elmondta  ezt a hazugságot Rosenak aki nem tudott beletörődni és teljesen kifordult magából. Csak azért élt hogy megvédje legjobb barátnőjét, Leila hercegnőt aki ha már jól tudom királynő lett. - nézett rám választ várva.

Nem reagáltam semmit. Fogalmam sem volt mit akar ezzel elérni, de már nagyon vártam a történet végét.

-Szegény Rose fél évig még csak beszélni sem volt hajlandó testvérével, amit én természetesen kihasználtam. Csak becsúszott egy kis hiba és Daniel félbeszakított minket, pedig mennyire élveztem volna. Na de a lényeg hogy akkor lelepleződtem és vissza kellett vonulnom, de legalább azt elértem hogy Rose öngyilkos akart lenni. - vigyorgott rám.

Összeszorítottam az álkapcsom és az öklöm. Nem, Dan, nem szabad robbannod különben Rose meghal. Csitítottam magam.

-Ezután eltelt még fél év. A palotában megrendeztek egy bált, ez volt számunkra a tökéletes pillanat a terv következő lépéséhez. Dain mester is megjelent és sikerült megölnie Roset, sajnálatos módon azzal nem számoltunk hogy Mason még életben van. Így mi ketten visszavonultunk az ott maradt halálhozók pedig egytől egyig meghaltak méghozzá az elszabadult Mason keze által. Az hogy a karjai között tartotta halott szerelmét teljesen elvesztette azt az önuralmat ami miatt egy évig küzdött. Már nem tudta hogy ki barát és ki ellenség. Végül természetesen Daniel következett, látom még mindig magadon viseled annak az éjszakának az emlékeit. - mutatott a sebhelyemre.

Mit mondhattam volna erre? Nem képzeld, miután begyógyult újra megvágtam magam!

-Leilának sikerült visszahoznia Roset az élők közé és történetesen az utolsó pillanatban, ezért él még mindig Daniel. Rose volt az egyetlen aki hatott Mason elborult agyára és visszahozta. Mindezek után sem nyugodhattak mert Dain mester ezúttal a teljes igazságot elmondta. Az autóbalesetet azért okozta hogy Masont a saját apja ellen fordítsa. Nem Thomas Baker volt az apja hanem Dain mester ősellensége. Mesterem elmondta hogy Mason apja és húga életben vannak. Ahogy sejtettük ráharaptak a csalira és elkezdték keresni őket, noha azt sem tudták kiket keresnek. Amit viszont még te sem tudsz Daniel az az hogy te megtaláltad őket. - mosolygott rám.

-Mi? - nyögtem ki.

-Úgy van ahogy mondom, Mason Astor igazából Mason Mikaelson. Az apja Klaus Mikaelson, a féltestvére pedig Hope Mikaelson. - fordult a többiek felé.

Nem mozdultam, az agyam fogaskerekei viszont megállás nélkül pörögtek. Hope a.. rokonom. Istenem, miért ilyen nehéz a szerelem?! 

-Nos, most hogy mindenki mindent tud és mindjárt megjön a várva várt vendég, ideje pontot tenni az ügy végére. - vonta magára a figyelmem Eric.

-Ne! - indultam, de már késő volt.

Eric keze keresztül szúrta Rose testét. Szemeim kitágultak és megint éreztem azt a mérhetetlen dühöt keresztüláradni a testemen. Már támadtam volna amikor meghallottam egy üvöltést. Túlságosan ismerős volt, muszáj volt oda néznem hogy megbizonyosodjak róla és sajnos igazam volt.

-Francba! - szitkozódtam, majd nem törődve semmivel.. ugrottam.