A titkok mögött (Befejezett)

Untitled Part 11

Hiro szemszöge

Megtetettem. Fejvesztve rohantam az élvezetek elé tárt karokkal, kizárva minden kétségem és aggályom. Feladtam az elveimet. Arról meg ne is beszéljünk amikor megéreztem türelmetlenül hívogató ágyékát..ah, pasiból vagyok, még szép, hogy vitt a hevességem. Az ösztöneim maradtak hátra, semmi kétség, nem mentegetőzhetek.

Indulatból löktem neki a falnak az elején, állandóan kihúzza a gyufát. Egyfolytában kerül, belém köt vagy éppen ellenkezik velem. Még akkor is ha jót akar neki az ember. Kötötte az ebet a karóhoz, hogy el kell engednem, mert már pedig ő pasi. Meg akartam mutatni neki mennyire nem érdekel. Vagyis de, de mindegy.

Az attrakcióm után felajzottan ízlelgetem Ryuu émelyítő kivonatát a számban. Buja mélázással rendezgettem vissza a ruházatát, némileg szomorkodva azon, hogy nem láthattam ahogy elárasztja az eufória. De kárpótolt a sugárzó tekintete a gyönyörtől amit pár pillanattal ez előtt élt át. Megnyalva szám sarkát, megfogtam karomat szorongató forró kezeit, hogy felegyenesedhessek a térdemről, viszont ő se essen el.

Kegyetlenül aranyos, azt lehet mondani szívbemarkolóan, bár valójában tényleg fura női ruhában látni úgy, hogy már tudom ki ő. Kimerült arca láttán felemeltem a kezeit egy-egy puszit nyomva tenyere belső felére, s játékosan mosolyra húztam a szám. – Jól vagy? Lassan vissza kellene mennünk. – Fátyolos tekintettel pihegett megbénulva, véleményem szerint szándékosan nem törte meg az engem egyre jobban frusztráló csendet.

Afelől kétségem sincs, hogy tetszett –e neki amit műveltem. Árulkodott az a kacaj, amit a csókunkban produkált, és bármikor ellökhetett volna. Egyébként is harcias, de nem tette. Na meg pár napja még ő ráncigált vadul az ajkaihoz. Vagy csak ámítom magam? Kettőnk közül én biztosan meleg vagyok míg ő... Ah, itt a probléma.

Eleresztettem apró mancsait, távolabb léptem a magánszférájából, nehogy megint valami butaságot tegyek és jobban megijedjen. Mert bár most vezettük le a fesztültségét, nem mernék megesküdni rá, hogy a pulzusa nincs az egekben. Senkinek se hiányzik, hogy a mentő vigye el. Némán megigazítottam a nadrágom, mivel vészesen szűknek tűnt, s azt figyeltem merre járhat a kis feje. Mindketten kockáztatunk. Nehéz bárkinek bepillantást adni a magad köré húzott falakon túl, ám ő is rám bízta az egyik titkát, ugyan akaratlanul, ellenben úgy tisztességes, ha én is megteszem. Talán a vallomásom nem volt hétköznapi, de így jött ki.

Azt hiszem ideje türtőztetni magam. Nem most kéne szóra bírni, amikor ilyen zavart. – Gyere, otthon majd átbeszéljük ezt a témát, és ígérem amíg te nem akarod egy ujjal sem érek hozzád. – vállánál fogva forgattam a lépcső irányába.

- Jól van. – Ártatlanul bólogatott miközben rögtön megindult. A hangja hallatán a szívemen terpeszkedő kő arrébb gurult a tüdőm, irányába, hogy kipasszírozza a szorongásom miatt bennragadt levegőt. Kissé felszabadultabban követtem.

A stúdióban pattanásig feszült idegekkel várták a visszatérésünk. Belépve mindjárt egy büszke Itoval találtam szembe magam. – Fiam, elismerésem! Reméltem, hogy visszahozod ezt a lányt, de fogadni mertem volna, hogy nem lesz ilyen békés melletted.– Esetlenül hagytam, hogy karját vállamra fektesse, s úgy sanyargasson meg. Ezzel szemben Ryuu fej leszegve fogadta apja felém intézett kedveskedő szavait. – Folytathatjuk?

Valami még mindig nem stimmelt a fiúval, mintha a világát se tudta volna. Tenni szerettem volna ezért a jobbomon tartózkodó angyalért, aki feltehetően miattam őrlődik, tehát bátorságot vettem magamon. – Igen, ám ha javasolhatok Hana jeleneteit most hanyagoljuk. – közelebb hajoltam Ito füléhez, hogy csak ő hallja rögtönzött hazugságom – Megjött neki.