A titkok mögött (Befejezett)

Untitled Part 12

Sziasztok,

nos, az van, hogy az elkövetkezendő 1-2 hétben ahogy időm engedni, (tudjátok a munka meg miegymás miatt meghatározhatatlan) bele-bele fogok javítgatni az előző részekbe. Tudom, ez nem korrekt, de nem fogok sokat változtatni rajta. Gondoltam szólok előre, mert fogalmam  sincs mikor hogy jelez a wattpad, de továbbra is szombatonként jövök az új részekkel.

Tuki, itt a válaszom az előző hozzászólásodhoz  :)

Ryuu szemszöge

Elnyűtten vettem el a zsebkendőt a szekrényről, hogy rendbe szedjem magam miután az asztalra helyeztem a félig megrágott barackot, amit nem rég még két kézzel nyomtam a fejembe, és ezért Hiro ismét megkörnyékezhetett. A szívem hevesen zakatolt, tengernyi érzés árasztott el. Mind közül az volt a legszörnyűbb, hogy intenzíven hullámozva rohantak meg az erotikusabbnál erotikusabb jelenetek, melyek kialakulhattak volna ebből a helyzetből. A testem sokkot kapott a közeledésétől. Épp úgy képtelen voltam ellenállni neki, mint korábban. Akartam, ismét akartam őt, és minden bizonnyal jobban is mint azelőtt. Esküszöm nem vagyok normális. Francba, hogy pont egy meleg pasival kellett összeköltöznöm! Nem az a baj, eddig nem voltak rossz tapasztalataim a melegekkel kapcsolatban, csak magamon vagyok megrökönyödve. Azon, hogy élvezem a figyelmét, az érintéseit, mindent amit tesz velem, és ilyenkor eszembe se jut a fizikális fájdalom, amit tuti nekem kellene elviselni, ha tovább lépnénk. Na ez már probléma! Jól tudom hogy mennek a dolgok két férfi között.

Képtelenség, hogy ez velem történjen meg. Észrevettem ugyan a változásokat amiket Hiro hozott elő bennem, de minden könnyebbnek tűnt amíg azt hittem, hogy hetero. A lehetőségeim megtöbbszöröződtek a mai nap után, és a vágyaim alattomosan túlnőttek rajtam. Mintha nem is én lennék.

A gondolataim nyugtalanul kavarognak megoldás nélkül. Felfoghatatlan, mintha ezer ember kiabálna mellettem, és én nem hallom azt amelyik elmondja mit kellene tennem. Egyszerűen nem tudom, nem értem önmagamat se. Amikor apa hazaküldött eldöntöttem, hogy megtartom a tisztes távolságot, hisz mindkettőnknek jobb lenne. Talán visszatérek a felfüggesztett melóimhoz, hogy kevesebbet legyek itthon. Ám úgy néz ki a testem mást akar. Az agyam szimplán leállt most is, hogy a szívemnek ne oda kelljen pumpálnia a vért.

Zaklatott révedésemből egy ismerős hang és a nevem szakított ki, ezért az ajtóhoz siettem, hogy megnézzem ki jött. – Seya! – Láttam a fényt az alagút végén, hiszen ő az a jóvágású meleg srác aki biztosan nem akar kikezdeni velem. Annyira megörültem neki, vagyis a mázlimnak, hogy rögvest szövögetni kezdtem terveimet. Miután Hiro bement a levelekért lélekszakadva belebújtam a cipőmbe és kint termettem a mintázott keskeny beton úton ami a házhoz vezetett.

– Vigyetek el! – Le akartam lépni. Hiro közelében nehezen jutok egyről a kettőre. Túl sok. Az a vágy ami perzseli köztünk a levegőt túl sok. Ő nem bír leállni, én pedig nem tudok nemet mondani. Ennek az egésznek rossz vége lesz ha most maradok.

- Hova? – Leevett pólóban és melegítőgatyában tébláboltam előtte. Nem botránkoztatott meg a kérdés, sem a tekintete.

- Magatokkal. Mindegy, csak vigyetek el! – Vártam a választ, de egy évtizednek tűnt mire felelt.

- Bántott?

- Igen, azaz nem. Nem tudom, csak...kérlek! – pillantgattam az ajtó felé nehogy épp a könyörgésemre tervezze belépőjét.

A vele lévő srác érdeklődve figyelt, és mintha ráeszmélt volna mi történt velem, bólintott. – Hátul elférsz a kocsiban. Shon vagyok Seya férje. – Mutatkozott be. Furcsa mód ő hamarabb kötélnek állt, pedig most látott először, azonban áldásként tekintettem rá.