A titkok mögött (Befejezett)

Untitled Part 20

Az ablakban állva figyeltem a késő délutáni napfényben fürdőző zöldellő tájat. A madarak játékosan röpködtek egymással incselkedve a fák között. A ház mögötti réten kecsesen ringatózott a szellő fútta fű, és minden olyan nyugodtnak tűnt. Egyedül én voltam feldúlt, hiába láthattam újra az apám több év után.

- Figyelsz te átokfajzat? – Dőlt előre a fotelben szülőm, hogy a térdeire könyökölve lógassa le kezeit. Szemem sarkából sandítottam felé rezzenéstelen arccal. Nem tudtam mit kellene éreznem vagy gondolnom a visszatérésével kapcsolatban. Csupán annyit csak, hogy még mindig nem akarok neki megfelelni. Vajon hogy gondolja? Mi az, hogy vegyek vissza magamból?

- Remélem nem azt várod, hogy miután elhagytál, a nyakadba borulva bólogatok majd, hogy minden úgy lesz ahogy te szeretnéd? – Fordultam felé teljes testtel. Kissé homályosan láttam, mert a szemem alkalmazkodni se tudott hirtelen ahogy a fénytől megfosztva a szürke falak felé mozgattam.

- Oké, nézd felfogtam, talán már el is fogadtam, hogy meleg vagy. – kulcsolta össze kezeit maga elé meredve – Nem vagyok boldog tőle, de ne akard szétkürtölni a világban. Hagyd békén azt a fiút.

Tisztában vagyok vele mit akarok mondani, és eléggé felpaprikázott ahhoz, hogy lekiabáljam a fejét. Hiába vagyok bezárva vagy bilincsben, a félelem messziről elkerült. Tőle kéne tartanom? Mindössze a megszólítással voltak gondjaim. Nem jött a számra sem az, hogy apa, sem pedig a neve. Aztán eszembe jutott, hogy régebben többször bánt velem úgy mint a kiskatonákkal, ezért ennél maradtam. – Ezredes, - ingattam meg a fejem, mert kimondva ez sem hangzott az igazinak – félórája arról papolsz, hogy neked mennyire kellemetlen, hogy ebben a filmen szerepelek, és mi lesz ha a bakáid megtudják, hogy a fiad homokos. Na és? Miért érdekeljen? Egyébként is honnan tudnák meg, ha eddig sem derült ki.

- A fiataloknál akikkel gyakorlatozok, a tisztelet igenis fontos. Hogy tisztelnének ezentúl? Jobb ha érdekel! – Kimért hangja ijesztően csengett – Le fogtok bukni ezzel a nyílt flörtöléssel! Elég egy lesifotós aki követ, és vége mindennek.

- Nyugi, nincs olyan kapcsolat köztünk. Hiába fogózkodnának. – Bukott ki belőlem, hogy végre hanyagolhassuk a témát.

- Kiba mást mondott. – Hm, jellemzően neki hisz inkább. De megértem, elvégre együtt élnek.

- Jó, legyen neki igaza. – egyeztem bele mosolyogva, mert a srácot említve eszembe jutott a felettébb érdekes viselkedése– Viszont engedd meg, hogy üdvözöljelek a világomban... - Néztem egyenesen a szemébe. - Te mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy nem láthatod többé őt?

- Miről beszélsz kisfiam? Mit szólnék? Keresnék egy másik titkárt!

- Ho,ho,hó..nee – ejtettem le a fejem, ezek szerint neki még fel se tűnt - Azt mondod, hogy nem érzel iránta semmit?

- De! Nagyon jól dolgozik, és becsülöm őt. – Várva, hogy mire akarok kilyukadni hátradőlt a támlának és összefonta karjait. – Talán néha olyan mintha a fiam lenne.

Furcsa, ám a szavai nem bántottak. - Nem, fúj! Ha nem hagytál volna el, és mi lennénk a mintacsalád akkor se akarnék olyan közvetlen lenni  veled, mint ti egymással. Tényleg nem tűnt fel? – ujjaival bicepszébe markolt, de végig hallgatott – Ahogy megjöttél szinte eldobtad a hátizsákot a kezedből, hogy megölelhesd amikor a nyakadba ugrott! És véletlenül sem félperces ölelés volt, ami arcra puszival zárult.

- Üdvözöltem.

- Oh, bajban a haza.. – Ennyi félnótás van a katonaságnál? - Nálatok mindenki így üdvözli egymást?