A titkok mögött (Befejezett)

Untitled Part 13

Hiro szemszöge

A hajnali futás után lihegve, izzadtan dobtam le magam a konyhába. Nem volt olyan álmom amelyben Ryuu csodálatos teste köszönt volna vissza, és ez elkeserített. Pedig megmertem volna esküdni rá, hogy a tegnapi nap után nem csupán nedvedző feszüléssel, hanem delíriumban fogok felkelni és a mértéktelen szexuális éhségem miatt kell kocognom kicsit. Sajnálatomra nem ez történt. Még az erekcióm ébredezése sem erőteljesebb mint máskor. Pedig reméltem, hogy legalább ott az illúziók világában legalább szexelünk egy jót. De hogy az álmaiban sem bízhat az ember.....

Azt hiszem már nem feszengek annyit a szabályaim miatt. Sok mindent eldöntöttem magamban.

Tegnap Ryuu, amikor elmenekült szembesített a tényekkel. Nem akarja, hogy hozzá érjek. Biztosra veszem, hogy ha teheti menekülni fog előlem. Nehezemre esik elhinni. Szerinte ennyi lett volna a mi kis románcunk?

Egy ideje minden porcikám azt akarja, hogy átlépjük a köztünk lévő határokat. Ahogy rám tézett tegnap meg azt sugallta, hogy ne is legyen köztünk semmi gátló tényező...se ruha, se levegő.

Szóval fogalmam sincs miben higgyek. A megérzéseimben? Vagy a szívemnek, esetleg az eszemnek, a látottaknak vagy annak a kevés szónak ami elhangzott köztünk? Annyira bonyolult...de adja fel a hóhér! Bármit is tesz vagy mond, nekem több kell belőle!

Libabőrözve hessegettem el ezeket a sóvárgásom miatt előtörő gondolatokat amikor elmerengtem azon, hogy az előző napunk mégiscsak jó volt. Le kellett állítanom magam nehogy jobban belebonyolódjak az egyébként sem tiszta elmém kuszaságaiba. Helyette kémleltem a tájat futás közben és az ébredező várost. Az embereket, ahogy álmosan lépnek ki a házukból, illetve a természetet, ahol mindenféle szárnyas lény idejekorán csicsergett és repdesett..

Annyira erőlködöm, hogy ne így legyen, de nem értem őt. Egyszer akarja, egyszer meg nem. Ki ismerné ki magát rajta? Segítek..senki. És most már megbeszélni sem tudjuk. Bolond lenne ha kettesben akarna maradni egy zaklatóval, aki minden adandó alkalommal ráveti magát, igaz? Ha arra gondolok, hogy az elején milyen könnyű volt ignorálni. Valójában nem érdekelt. És hogy mi változtatott meg ne kérdezze senki. Talán amikor arra értem haza, hogy kikandikál a segge a hűtőmből. Az egy meghatározó pillanat volt!

Kezeimmel megdörzsöltem arcom, mintha az kiűzhetné a gondolatokat a fejemből. Gyorsan megreggeliztem, majd összekaptam a cuccaim, hogy mihamarabb beérjek dolgozni, ahol végre láthatom őt. Úgy éreztem akkor dől el minden. De rá kellett segítenem..

Hana egyedül pakolászott a stúdióban. Amint észrevette az érkezésem hangosan köszönt és egy olyan oldalát mutatta meg ami tökéletesen új volt. Kimért, határozott olyan más, nem tudnám elmondani. Túlzottan komoly, és ha nem egy babaarcú szoknyás kislány mondaná mindezt ilyen mély hangon, akkor megfontolnám, hogy komolyan veszem. De így.. alig tudtam visszatartani a mosolyom.

- Ha lepakoltál az öltözőben jelentkezz be Miránál. Ma a három lány lesz velünk kettőig, mert fotózkodunk. Ők segítenek nekünk mindenben. Aztán a késői ebéd után befejezzük a tegnap annyiban maradt jelenetet, este meg egy riporterrel fogunk találkozni egy étteremben. – csendben fogadtam szavait ezért folytatta – Apám üzente a lányokon keresztül, én is csak ma tudtam meg. Szóval készülj, mert le kell nyűgöznünk pár embert. – legeltette rajtam a szemeit jó alaposan végigmérve, amitől kicsit megborzongtam, aztán morogva hozzá tette – Mondjuk kétlem, hogy ne lenne meg hozzá az állóképességed, elég edzettnek tűnsz.