A szomszéd fiú

20.

Ryder

A reggeli óceáni csípős szellő keltett fel a kómámból. Hihetetlen, hogy első tripemet a Venice Beachen éltem át. A fejem sajogott, az izmaim görcsöltek, és a világ mintha tótágast állna, szédült velem.

— Ez csakis a gomba utóhatásának tudható be. — gondoltam magamban. — Micsoda élmény! Korábban is érzékeltem a tiszta szépségét, de tegnap este úgy tűnt, mintha beleihatnék a természet tündöklő, friss, élet-igenlő, részegítő, langyos szépségébe, ahogy a késő esti holdfény beragyogja azt.  Micsoda átható izgalom! Mint mikor mély vízbe készülsz ugrani egy szikláról. Biztonságosnak tűnik, és látod, hogy mások is ugranak, de azt is hallottad már, hogy megsérülhetsz, vagy meghalhatsz, viszont úsztál már a vízben, és le is merültél, és láttad, hogy elég mély, és mások is ugranak, úgyhogy ott állsz, és végül azt mondod: „Meg fogom tenni!!!" És nekifutsz, és ugrasz, és érzed a gravitációt, ahogy gyorsulsz a víz felé, a mélybe. „Jííííííhúúúúúúúúúú!", kiáltasz, és elmerülsz a mély, frissítő vízben; biztonságban és sértetlenül.

Feltápászkodtam és körülnéztem. Alig néhány főiskolás fetreng részegesen a parton. Zack és Olivia is teljesen kidőltek, még egy pisztoly lövésre sem riadnának fel mély, kábulatos álmukból.
Úgy láttam jónak ha én most sétálok egy picit és kiürítem a fejemet, így hát megindultam a magával ragadó kéklő óceán irányába. — Milyen kristálytiszta a víz! Tükröződik benne az ég. - nevettem el magam saját alaktalan tükörképemen. Próbáltam a melankolikus kusza gondolataimat elsöpörni ebből fakadóan leültem a homokba törökülésbe, lehunytam a szemeimet, hogy a körülöttem lévő vizuális tárgyak ne vonják el a figyelmem. Különösen a hasam mozgására koncentráltam, arra, ahogyan az be- és kifelé mozog. Az elmémet pedig csak hagytam "létezni".

Mikor már majdnem sikerült teljesen kitisztítani a gondolataimat és kizárni a körülöttem lévő világot és a benne rejlő gyötrelmeket, akkor fújta arra a szél a dohány illatát, ami eszembe juttatta, hogy egy ideje nem jutottam a már régóta velem élő függőségemhez. Elfordítottam a fejem a füst irányába balra és egy nálam kicsit idősebb szőke hajú fiú sziluettjére lettem figyelmes, ahogy a végtelenbe merengve lesi a partra sodródó hullámokat. Általában nem vagyok egy feszélyezetlen személy, de egy belső különös és bizarr érzelem ejtett foglyul és szinte követelte, hogy azon nyomban menjek oda hozzá.

— Helló! Ne haragudj! - szólítottam meg a földön gubbasztó idegent. — Lenne számomra egy cigid? - kérdésemre a fiú fáradt, vörös, karikás szemei találkoztak az enyéimmel. Megijedtem. Mintha Kyle-t láttam volna.
Szó nélkül nyújtott át egy bagót, majd azzal a lendülettel tova tűnt.
Hátborzongató. Esküdni mertem volna, hogy ő az, de ez nonszensz. Lehetetlen. Hiszen ő már 5 éve halott! Biztos csak beképzelem és csak a gomba játszik velem groteszk tréfát.

Visszafelé menet annyit láttam, hogy Zack és Olivia eléggé közel egymáshoz, nevetnek valamin. Vajon mikor lettek ezek ilyen jóba?
De viszont a reggeli eset nem hagyott nyugodni a nap folyamán. Többieknek nem szóltam róla, hisz amúgy sem hinnének nekem vagy hülyének néznének. Nem rosszindulatból, hanem mert ez képtelenség.
Saját tapasztalatainkról az estével kapcsolatban nem beszéltünk, valamiért mindannyiunk túlságosan privátnak tartotta, hogy megossza. Első úti célunk egy sarki büféző, ahol megreggeliztünk. 
— A kávé sosem elég. - mondta Olivia, amikor visszajött a negyedik bögrével a kezében.
— Az aztán tuti. - felelte Zack. — Ha felláítanám a sorrendet akkor az első lenne a cigi, a második a kávé, a harmadik a zene... nem, cigi, kávé és a negyedik a lányok... nem, a fenébe!
— Na és ma mit csinálunk? - kíváncsiskodott Olivia.
— Mihez lenne kedved? - kérdezte Zack, míg egy nagyot harapott a sziruppal leöntött palacsintába, a hamisítatlan amerikai reggelijébe.
— Ha már itt járunk, szívesen elautókáznék Beverly Hills-be. - jelentette ki örömtelien Olivia, mire Zack kellemetlenül megköszörülte a torkát, így sem álcázva a szerinte borzalmas ötletet.
— Miféle retardált kiváncsi arra, hogy milyen házakban élnek a sztárok és a nagyon gazdagok? - szóltam bele én is közömbösen a diskurzusba.
— Kérlek ne kezd ezt az öntortúrát. Ha van jobb ötleted kivele! - nézett farkasszemet velem a szőke.
— Kapásból ezernyi jobb ötletem van, és egy sem a Beverly Hills-i előkelő rezidenciák, házak, a pálmafákkal övezett utcák, a luxus márkák és a dizájner boltok. - feleltem.
De mielőtt elfajult volna az utunkra oly jellemző szócsata, Zack közbelépett és bevállalta a "sztár vadászatot" és engemet pedig utamra engedett, hisz ő tudta, miért vagyok itt és mindketten jobbnak láttuk, ha ezt egyedül oldom meg.

De mielőtt felkutattam volna apámat, visszaindultam Venice Beach-re reménykedve, hogy így kijózanodva, a reggel látott szokatlan személybe ismét belefutok.

Már negyed órája bolyongtam a nyüzsgő sétányon, mire a szemem kiszúrta ugyanazt a csavargót egy pár idősebb lepukkant krapekkal társalogni. Valamit átnyújtott az egyik idősebb a kiszemeltemnek, amit azonnal zsebre is tett és elsietett. Elindultam az irányába és követni kezdtem őt egy darabig, mire egy sikátorhoz nem értünk. A graffitivel díszített falnak támaszkodva rogyott a földre és szaporán halászta elő pulcsijából a fehér port tartalmazó tasakot, táskájából előkotort egy kanalat, egy öngyújtót és egy fecskendőt. Tudtam mire készül. Én elrejtőztem a falak mellett és jobban szemügyre vettem. Gyűrött, foltos sötét pulcsit viselt, régi kopott farmert és tornacipőjén néhány lyuk. Vállán egy piszkos hátizsák. Szaga sem kellemes. Alapvetően úgy nézett ki, mint egy hajléktalan. Közben azon gondolkoztam, hogy teljesen kifordultam önmagamból és nem értettem miért követtem ezt az idegent, de mégis megingathatatlanul egyre biztosabb voltam abban, hogy Kyle-t látom. Egy testvér felismeri a testvérét, nem igaz? Áh csak túlgondolom, biztos ez az impresszió a gomba maradványa.

Mielőtt beadta volna magának a cuccot, akarva, akaratlanul - ösztönösen- oda siettem hozzá és megszólítottam.
— Kyle, te vagy az? - kérdeztem
— Igen, mit akarsz? Nem látod, hogy most rohadt elfoglalt vagyok?
— Collins?
— Honnan tudod a család nevem? Ki küldött? Ha a pénzért jöttél esküszöm hamarosan megadom. - Vette szaporán a levegőt.
Egy pillanatra azt hittem elájulok, egy percre elgondolkoztam, hogy ez a valóság e. Az egész olyan szürreális volt. Hiszen én azonosítottam a holttestét. Ezt képtelen vagyok elhinni.
— Mit állsz még itt? Mondtam, megadom a pénzt! Most pedig hagyj békén!
— Kyle, én vagyok az Ryder. A testvéred. - csordult ki az első könnycsepp szememből.
Mintha egy percre kijózanodni láttam volna, szemei pedig felcsillantak.
— Ryder, mit keresel itt? Nem akarom, hogy így láss!
— Nem is kéne, hogy lássalak! Hiszen te meghaltál 5 éve! Én nekem kellett azonosítani a holttested! - kiabáltam vele - Hogy tehetted ezt velem?! Hogy hagyhattál ott egyedül? Fogalmad sincs mit kellett átélnem!
— Szart se tudsz, még csak elképzelni sem tudod, hogy micsoda poklot éltem át. Egyszerűen muszáj volt kijutnom onnan és eltűnnöm.
— Szép dolog, hogy otthagytál, szerinted velem nem csinálta meg ugyanazt, mint veled, miután elmentél?! Hát dehogynem! - keltem ki magamból, és már zokogtam is.
— Micsoda? Hisz Henryvel egyességet kötöttünk, hogyha eltűnök, akkor téged békénhagy.
— Éveken keresztül éreztem bűntudatot a halálod miatt, hogyha előbb megtettem volna talán még mindig élnél, folyton ez ment éjjel, nappal a fejemben. - rivalltam rá.
— Miről beszélsz? Mit tettél?
— Ja, te nem is tudod. - keserűen felnevettem. - Megöltem Henryt, utána pedig 4 évig a fiatalkorúak börtönében voltam.
— Hogy mit tettél? Mér tettél ilyet? - álmélkodott el.
— Hogy miért!? Van képed megkérdezni? Te könnyen beszélsz, nem voltál ott. Apropó hol voltál, ameddig mi hallottnak hittünk?
— Amerre vitt szél, csak sodródtam az árral. De ezt hagyjuk későbbre, most te vagy a fontos!
— Ó, most már én vagyok a fontos?! Én meggyászoltalak! Egy szörnyűséget tettem, ami nem fog soha sem nyugodni hagyni. - hisztérikusan rogytam össze a földre, majd Kyle átölelt és a vállán sírtam tovább.....

[...]