A szomszéd fiú

26

Rátermett erővel és bizonytalan léptekkel próbált Zack felállni az árokból. A feje még mindig kóválygott, a világ szédült körülötte. Az elöző éjszakáról csak homályos, szétesett képek villantak fel az emlékezetében. Hányinger kerülgette, és minden mozdulata fájdalommal járt. Ahogy felnézett az égre, lassan kezdte felfogni, hogy hol is van valójában. Egy elhagyatott, poros út szélén feküdt, csupán néhány autó haladt el mellette, akik megvető pillantást mértek a fiúra.
Hatalmas erőfeszítéssel sikerült feltápászkodnia, és lassú léptekkel elindult hazafelé. Mintha egy hosszú, homályos álomból ébredt volna fel, a valóság megfoghatatlanul távolinak tűnt.
Nem sokkal később, sokszor meg-megállva, hogy megnyugtassa a szédülését, Zack végre megérkezett a házukhoz. A kulcsokat kutatva kapálózott a zsebében, majd rájött, hogy nincsenek nála. A ház elülső ajtaja zárva volt, de végül eljutott az ablakig. Résnyire felhúzta azt, és remegő kezekkel próbált bemászni rajta. A szoba felé nyújtotta a lábait, majd nehezen becsúszott a nyitott ablakon. A szoba hűvöse és csendje hirtelen megtöltötte az érzékeit, és érezte, hogy most, végre egy kicsit magához térhet.

Ám az öröm csak rövid ideig tartott. A félhomályban hirtelen megjelent egy alak, az apja, aki zabosan állt a beázott padlón.
Zack a szobájában rohant, szinte úgy érezte, mintha minden idegszálát feszítették volna. Az apja ordibálni kezdett utána, még durvább és sértőbb szavakkal, mint korábban. A fiú minden erejével összeszedte a holmijait, és hirtelen úgy érezte, mintha az egész világ hatalmas súlya nehezedne rá.

Zack gyorsan és hanyagul pakolta össze a holmijait és vágta bele a hátizsákjába. Az apja szavai még mindig visszhangoztak a fülében, de most már nem volt idő a kételkedésre vagy habozásra. Most már azt akarta, hogy minél előbb kijusson ebből a mérgező környezetből, és segítsen a kisöccsének is.
Amint befejezte a pakolást, Zack úgy rohant Travis szobájába, mintha a világért sem akarná elveszíteni a lehetőséget arra, hogy elmondja neki, hogy most van itt az idő lelépni. Az ajtót becsapta maga mögött, hogy szóljon Travisnek, hogy szedje össze a cuccait. Azonban a hideg valóság szembesítette. Üres volt, Travis nem volt ott. Zack szíve lassan összeszorult, és a gyomrában kellemetlen érzés kavargott.
Az aggodalom hirtelen magához ragadta Zacket, és szívét szorította a gondolat, hogy a kisöccse vajon hová tűnhetett.
Zack dühösen fordult az apja felé — Miért nincs itt Travis? - kérdezte Zack kétségbeesetten, miközben próbálta visszafogni a hangját.
Az apja felnevetett, a hangja hideg és gúnyos volt. — Oh, most már érdekel a kisöcséd? Valószínűleg már ő is rájött, milyen reménytelen vagy.
Zacket a fájdalom és a harag hajtotta. — Mi a fenét beszélsz? Hol van Travis? Te... -
az apja megszakította a szavait. — Te kis hülye gyerek. Még azt sem tudod, hol van a saját testvéred? És hidd el, jobb is neki nélküled. Te sosem voltál elég jó semmihez.
Zack fájdalmasan megremegett, ahogy az apja szavai egyre mélyebbre hasítottak a lelkébe. Az apja a küszöbön állva továbbra is zaklatta és megalázta őt. — Látod, Zack? Ő sem akar már veled lenni. Úgy tűnik, még a testvéred is jobban érzi magát, ha távol vagy.
Zack összeszorított fogakkal próbált ellenállni a szavainak, de úgy érezte, hogy most már tényleg elege van ebből az egészből. A testvére eltűnt, és nem akarta tovább hallgatni az apja megalázó hangját. Aztán Zack pillantása rávetült Travis íróasztalán fekvő cetlire. Zack sietve kapta fel és olvasta a sorokat, de a szavak mintha szúrós tüskék lettek volna, amelyek fájdalmasan hatoltak belé. "Kedves Zack, elmentem vissza Oliviáékhoz, mert már nem bírtam elviselni az otthoni légkört. Velük sokkal jobban érzem magam, és Olivia nem hagy cserben, ahogy te tetted. Nem hoz rám bajt, és a szüleik is szeretnek és kedvesek velem. Ne haragudj, de most nem szeretnék találkozni. Tudom, hogy neked is nehéz, de remélem megérted. Üdv, Travis."

Zacket elöntötte a bűntudat és a szomorúság, ahogy a testvére üzenetét olvasta. Megkérdőjelezte, hogy tényleg mindent megtett-e a testvére boldogságáért. Haragot érzett maga iránt, amiért talán nem volt eléggé ott a testvére mellett, és nem észlelte, hogy milyen mélyen érintették az otthoni viszonyok. A saját gyengesége és az, hogy talán nem érzékelte eléggé a testvére szükségleteit, szinte fojtogatta. Az önvád csak fokozta a haragot, amit saját maga iránt érzett. Haragudott magára, amiért nem volt elég erős ahhoz, hogy megvédje a testvérét, és haragudott az apjukra is, amiért olyan környezetet teremtett, amelyben a testvérenek ezt a döntést kellett meghoznia.