Black Swan - Magyar/ BTS Kim Taehyung ff BEFEJEZETT

A szarházi

Drága olvasóim!

Először is, szeretném megköszönni, hogy ennyien elolvastátok az első két részt, így bátrabban vágtam bele a harmadikba. Másodszor pedig az első részben majd lesz pár javítás, de nem nagy változások, csak átfogalmazok pár dolgot, ezért ne lepődjetek majd meg. Jó olvasást és ha tetszett, várom a kommentjeiteket! :) Mae xx

*- Ó, örülök, hogy még egyben vagy - mondta Taehyung derülten az ajtó felé fordulva, majd meghajtotta a fejét, hogy üdvözölje vendégünket.

- Nem volt szükség a közbelépésre. - biztosította az ajtóban álló férfi.

Namjoon volt az. Akkor még nem tudtam, hogy az ő jelenléte milyen fontos lesz számomra. Ha visszapörgethetném az időt...

- Namjoon,  a csapatunk része. - mondta Taehyung közönyösen maga elé bámulva.

Namjoon mélyen meghajolt, majd egy 'tudom mit érezhetsz most' szerű mosollyal próbált a távolból vigasztalni. Legalábbis én így éreztem, vagy képzeltem.

- Kérlek ne hajolj meg előttem. - mondtam. Nem tudom meghatározni, hogy miért, de Namjoon jelenléte valahogyan nyugtatóan hatott rám. Nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy apám emberei mosolyogjanak rám. Furcsa volt, de tényleg kimondhatatlanul jól esett, nem úgy, mint a meghajlása. Utáltam, hogy meghajoltak előttem. Hiába minden, akaratom ellenére sem tudtam elérni, hogy normális életet éljek. Zaklatottságomhoz most egy másféle szomorúság is csatlakozott.

- Ez a feladata - nézett rám csípősen Taehyung. Namjoon arcáról azonnal eltűnt a félénk mosoly, majd kihúzta magát és rezzenéstelen arccal állt tovább az ajtóban. - Szedd össze a legfontosabb cuccaidat. Elmegyünk - hangzott el a parancs.

Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit pakoljak össze. Tudtam, hogy lemondhatok arról, hogy most bármit is megtudjak. Szó nélkül nyitottam ki a szekrényemet, fiókjaimat és megpróbáltam arra fókuszálni, hogy 2 perc alatt tényleg összeszedjem a szükséges holmijaimat. Mikor Taehyung látta, hogy zavaromban küszködök azzal, hogy megtaláljak mindent, amire szükségem van, letette a nyalókát, kivette a kezemből a táskát és annyi cuccot dobált bele, amennyi csak belefért, aztán félvállra dobta és az ajtó felé mutatott.

- Kövesd Namjoont - mondta.

- Úgy látom a kedvesség nem az erősséged - torpantam meg egy pillanatra.

- Neked meg a szófogadás. Most pedig szedd a lábad. - szólt rám erőteljes hangon.

Ahogy haladtunk a bisztró ajtaja felé, a sötétségben alig látszódó férfiak hajtották meg a fejüket előttem. Talán még hárman-négyen lehettek, de nem figyeltem meg pontosan. Kinyílt az ajtó, s előtte egy fekete, oldschool Ford Mustang állt indulásra készen. Namjoon ajtót nyitott, majd megfogta a karom és együtt ültünk be az autóba. A bisztróból gyors léptekkel a kocsihoz sietett egy újabb fekete ruhás férfi, majd fegyverét egyenruhája alól kihúzva az anyósülésre telepedett. Tehyung kinyitotta a vezető ülés ajtaját, elfordította a kulcsot, s pár másodperc alatt már hűlt helyünk sem volt. Ahogy hátranéztem, láttam ahogy fokozatosan távolodunk el a bisztrótól és végül szépen el is tűnik a szemem elől. Még mielőtt visszafordultam volna, észrevettem, hogy a miénkhez hasonló kocsi követ szorosan minket.

- Ne aggódj, velünk vannak - suttogta Namjoon. Taehyung fenyegető tekintetét mindketten azonnal észrevettük a visszapillantóban, s ezzel sikerült is a nem létező beszélgetésünket elfojtania.  Egy dolgot viszont nagyon furcsának tartottam...Taehyungot nem láttam még apám mellett, pedig a legjobbaknak ott a kirendelt helyük. Találgathatok, hogy ki is ő valójában, vagy miért épp őt küldték, de sok mindent nem tudok az apámról, így talán fölösleges is ezen gondolkoznom. Jelenleg annyi a feladatom, hogy kivárjam a megfelelő pillanatot, míg bármit is megtudhatok erről az egész szituációról.