Black Swan - Magyar/ BTS Kim Taehyung ff BEFEJEZETT

Otthon, édes otthon

Köszönöm a támogatásotokat! Love youuuuuu ♥

Akkor belépett az ajtón apám. Az apám volt az, teljes valójában, akit utoljára talán egy évvel azelőtt láttam. Haja őszebb, arca soványabb, de megtört arckifejezése nem változott. Ő volt az, akit a legkevésbé akartam látni. Nem tudtam mire számítsak, szinte valótlannak tűnt  az egész, mintha csak a szél fújta volna be az ablakon.

- Hyejinah! - Nem szóltam. - Hát életben vagy!

Hogy a fenébe tudta apám megoldani, hogy most kibújjon a kis barlangjából? Eddig csakis a saját érdekeit tartotta szem előtt, nameg a saját biztonságát. Hol volt akkor, amikor szükségem lett volna rá? Nem értem miért idegesítem magam még mindig egy olyan történeten, ami ismétli önmagát. Minden alkalommal épp akkor tűnt el, amikor a leginkább ott kellett volna lennie.

- Nincs szükségem a színjátékra...apa.

- Kérlek hallgass meg engem! - Az édesapám odahúzott egy széket az ágyam mellé, majd leült. - Csak öt percet kérek. - Meg akarta fogni a kezem, de nem engedtem, elrántottam előle és elfordultam. - Elhagytalak. Tudom, hogy te ezt nem érted meg, de el kell hinned, hogy mindent a te javadra tettem, mindent! Nagy felfordulást okoztam, de szeretném helyrehozni.

- Nagy felfordulást? - nevettem fel. - Ez elég gyenge szó.

- Hyejinah, tudom, hogy gyerekkorod óta engem okolsz anyád halála miatt. Azt az egyet sohasem fogom tudni helyrehozni, ez tény. Azt viszont nem akarom, hogy a te jövőd is miattam, az én hibámból alakuljon másképp.

- Ezt hogy érted? - fordultam vissza.

- Ez az egész egy óriási félreértésből alakult ezzé a káosszá. - Édesapám frusztráltan beletúrt a hajába, aztán tenyerébe temette az arcát.

- Nem értem miről beszélsz!? Egyébként is azt hiszed, hogy csak így felbukkanhatsz a semmiből és majd a nyakadba ugrok? Hát tévedsz. - fújtattam. A szemem megtelt könnyel, a pulzusom azonnal gyorsabban kezdett verni az idegességtől.

- Bocsánatot akarok kérni mindenért. Nem voltam melletted, amikor kellett volna, gyáva voltam és elmenekültem. A Taehyung kezébe dobtalak ahelyett, hogy magammal vittelek volna. Ostoba voltam és nem gondoltam át jól a dolgokat. Most már szeretném, ha velem jönnél. Ha felépülsz, szeretnélek magammal vinni téged és vigyázni rád. Édesanyád is ezt szerette volna.

- Ne gyere nekem anyával és a hülye bocsánatkéréseddel! Ezzel késtél kicsit, mondjuk úgy egy egész életnyit! - kiabáltam indulatosan.

- De ezért vagyok itt. Amíg bujkáltam, sikerült egy elég erős csapatot magam köré gyűjtenem. Most már védve lennél kislányom.

- Az egyetlen ember, akit apámnak tekintek, az nem te vagy!

- Had' mondjak valamit. Hallottam, hogy Taehyung megkörnyékezett téged. Ha az én világomba nem akartál bekerülni, mert kegyetlennek tartottad, az ő világa még kegyetlenebb. Távol kellett volna tartanod magad tőle!

- Ó, most nevelni próbálsz? Hát én meg hadd mondjam el, hogy tojok a nevelésedre! Apropo, ha tudni akarod, Taehyung lehet akármilyen kegyetlen, de van szíve és sokkal jobban bánt velem, mint te valaha.

- Ha bármi történne... - Apám felállt a helyéről és folytatta. - én figyelmeztettelek. Várom a napot, mikor belátod merre halad az életed. - Sarkon fordult és elindult az ajtó felé, de meggondolta magát és visszafordult hozzám. - Üzenem Taehyungnak, hogy nem én vagyok az, akit keres. Nem én öltem meg a nagybátyját. - Ezzel a mondattal zárta mondandóját és kifordult az ajtón.