Black Swan - Magyar/ BTS Kim Taehyung ff BEFEJEZETT

Ördög, vagy angyal?

*Támadóm mosolyra húzta a száját, s most már a szeme is az éhségtől csillogott. A ROHADT ÉLETBE. Most aztán nagy szarban vagyok.

Hiába próbáltam kiszabadítani magamat erős kezének szorításából, egyszerűen tehetetlen voltam. Az a pár önvédelmi óra, amit hajlandó voltam apám luxusedzőjétől elfogadni, még az is használhatatlannak bizonyult ebben a helyzetben. A velem történt eset után talán bele kellett volna egyeznem, de a szívfájdalmam és a büszkeségem ezt nem engedte. Most pedig ismét megsemmisültem. Hagytam magam újra egy ilyen csapdába esni. Nem bírtam volna még egyszer átélni azt a könyörtelen éjszakát. Tudtam, hogy búcsút inthetek a boldog jövőmnek, ez után már csak imádkozhattam, hogy egy csöppnyi remény valahol még megmaradjon bennem. Az ismeretlen arca hirtelen komollyá vált, majd rám nézett és ezt mondta:

- Hyejin, most leveszem a szádról a kezem, de meg kell ígérned, hogy csöndben maradsz. Nagyon fontos, hogy csöndben maradj, megértetted? A saját érdekedben teszem, amit teszek. Bíznod kell bennem, később mindent megmagyarázok. Bólogass, ha megértetted.

Ezt nem hiszem el. Az oxigénhiánytól, esetleg a pánikrohamtól őrültem meg, vagy ez az ember tényleg azt kéri, hogy bízzak benne? Az ájulás szélén állok, de nem lehetek olyan idióta, hogy ezt megtegyem. Nem, nem, azt már nem. Ahogy ezek a gondolatok átfutottak a fejemen, azonnal észrevettem valamit. Eddig nem sikerült megfigyelnem támadómat, de most nem volt más választásom, ha döntenem kell a megalázottság és a csöppnyi remény között, akkor én mindig azt a lehetetlen reményfoszlányt választom.

A szobámban sötétség honolt, de ahhoz nem kellett fény, hogy lássam, mennyivel magasabb az ismeretlen férfi előttem. Sötét, kócos fürtjei valamelyest eltakarták szemhéján függőlegesen átívelő, szinte alig látható heget. Testét tetőtől talpig fekete ruházat fedte, arca valahogyan az ördögi és az angyali között játszott, testéből pedig leírhatatlanul felszabadító eső illat, s parfüm keveréke áradt. Csöppet sem tűnt olyannak, mint aki most jött elő valamelyik sikátorból. Egyetlen jelzés volt, ami engedte, hogy végül bízzam benne: a nyakán lévő tetoválás, amit csak apám emberei viselnek magukon. Soha nem figyeltem meg igazán, a jelentését sem ismerem, de meg van rá az okom, hogy miért nem kérdeztem rá. Legszívesebben örökre letagadtam volna, hogy melyik Song klánhoz tartozom. Mivel a választási lehetőségeim korlátozottak voltak, hittem neki, s alig vártam, hogy a tüdőm végre több levegőhöz juthasson. Türelemmel és a lehető legnagyobb megfontolással engedte el a számat, majd újra elmosolyodott és kezét ajkaihoz emelve lenyalta a csuklóján lefolyó könnycseppemet. Úgy tűnt elképesztően élvezi ezt a helyzetet.

Nyugodtságom azonnal visszaengedte a félelmet régi helyére. Egy pillanatra tátva maradt a szám. Hát ez kész, ez beteg! Hyejin ezt te sem hitted el. Ekkor minden erőmet összeszedve segítségért kiáltottam. Ahogy elkiáltottam magam, Nari is elüvöltette magát az ágy alól. Az ismeretlen azonnal visszatapasztotta kezét a számra, s a földre fektetett, súlyával rám nehezedve.

- Aiiissh. Basszus. Nem hiszem el ezt a nőt. -motyogott bosszankodva a rajtam tanyázó valaki.

Már nem is tudtam a menekülésre gondolni, hiszen a karjaim úgy elzsibbadtak, hogy egy fikarcnyi erő is alig maradt bennük.

- Kössz, hogy meg akarsz ölni minket. Ha ilyen hajlamaid vannak, mindegy lenne, ha elengednélek. Bár valószínűleg így is, úgy is meghalnék. - suttogta. Az arca veszélyesen közel volt az enyémhez. - Remélem most már rájöttél, hogy itt a te életed a tét - nézett komolyan a szemembe, s ekkor felfogtam.Kezdtem kapiskálni miről van szó. Bólintottam. Rájöttem arra, hogy ez rohadtul más sztori, mint amire számítottam. Sokkal rosszabb. Ekkor az ismeretlen idegen hátára fordulva elővette fekete bakancsából fegyverét, magabiztosan tartva maga mellett. Én pedig teljesen hangtalanul húztam meg magam magzatpózban félig az ágy alatt fekve. Nem is tudom mi játszódott le pontosan ekkor bennem. Már nem is voltam annyira lesokkolódva. Lehet, hogy kevésbé féltem attól, hogy egy lövéssel végezhetnek velem, mint attól, hogy megerőszakolnak. Talán akkor apámék is rájönnének, hogy jobban kellett volna vigyázniuk rám. Nem is tudom melyik érzés volt inkább az, ami erőteljesebben dobolt a mellkasomban, de tuti sikerült neki elérni azt, hogy újra folyjanak a könnyeim. Na Hyejin, már megint helyben vagyunk. Maradj erős, kérlek.

Hosszú percek teltek el, mire egyszer csak a férfi felpattant mellőlem és az ablakhoz sietett. Résnyire húzta a függönyt, s jól hallhatóan kifújta a levegőt. Nem tudom mennyi ideig tartogathatta, de minden érződött rajta, amit az utóbbi fél órában átéltünk. A fegyvert farzsebébe csúsztatva halk léptekkel mellém sietett, s segített zsibbadt testemet felemelni a földről. Minden testrészem sajgott a megpróbáltatástól, de a lelkem sem úszta meg a történteket. Még mindig nem bíztam az idegenben, így amennyire tudtam, lassan az ágyamig sétáltam, a szélére ültem és az engem ért sokk miatt rezzenéstelen arccal bámultam magam elé. Az ismeretlen telefonja halkan rezegni kezdett. Egy másik rekedtes férfi hangot hallottam belőle, aki biztosította emberemet arról, hogy minden rendben a ház körül. Ekkor a férfi letette a telefont, elvette kopottas székemet a sarokból és háttámláját előre fordítva a lehető legközelebb ült le az ágyhoz. Felnéztem. Meglepődésemre a holdfényben most sokkal tisztábban láttam az arcát, mint eddig. Az élet és halál gyönyörű arca ült előttem teljes magabiztosságával. Váratlanul kotorászni kezdett a belső zsebében és mondanom sem kell, hogy egy pillanatra újra elkapott a frász, de aztán a legváratlanabb dolog került elő belőle: egy nyalóka. Kikerekedett szemekkel néztem rá, ő pedig felém nyújtotta a színes édességet.

- Ilyenkor jól jön. - bámult rám rezzenéstelen arccal, miközben felém nyújtotta a nyalókát. Micsoda abszurd ember. Ez most valami vicc? Nyalókát kínál a fegyveres cukros bácsi!? Még mit nem! - Hát jó, én felajánlottam. - mondta és kibontva azt szájába tette, majd felém nyújtotta a kezét.

- Kim Taehyung - jelentette ki. Mikor látta, hogy az édesség után a kinyújtott kezét sem fogadom el, kivette a nyalókát a szájából, s azzal felém mutatott. - Szép szerelés- majd halkan elnevette magát.

Shit. Még mindig rajtam volt a mosogatókesztyű és a kötényem. Zavaromban lerángattam magamról a helyzetben rohadtul nevetségesen ható szettemet és az íróasztalom mellé dobtam. Forrni kezdtem a dühtől, meg persze a felgyülemlett szar érzésektől, a fájdalomtól, nem kellett még az is, hogy ilyen hozzáállással rontsa tovább a helyzetemet.

- Apám küldött, ugye? Továbbá...volnál szíves elmagyarázni, hogy mi a retek volt ez az egész nonszensz cirkusz? - kérdeztem felháborodottan. Az indulat meglepődésemre nagyobb erőt adott nekem, mint gondoltam volna.

- Majd mindent elárulok idejében, de annyit talán most is mondhatok, hogy igen, ő küldött. Engem rendeltek ki melléd. Ma pedig majdnem megöltek téged. Szerencse, hogy időben érkeztünk. - felállt a helyéről, majd egyik kezét zsebébe dugva felém sétált - szája félmosolyra húzódott, hüvelyk ujjával lassan végigsimítva ajkaimon, így folytatta. - Mától meghatározatlan ideig sajnos én leszek a felvigyázód, akár akarod, akár nem, kicsilány és ebben az a legszebb, hogy nem is tiltakozhatsz ellene.

Mielőtt szólhattam volna egy szót is védelmemre, valaki kopogtatott az ajtón, majd halkan benyitott.

- Ó, örülök, hogy még egyben vagy. Taehyung szórakozottan az ajtó felé fordult, majd meghajtotta a fejét, hogy üdvözölje vendégünket.