Black Swan - Magyar/ BTS Kim Taehyung ff BEFEJEZETT

Az a viharos éjszaka

Sziasztook! Remélem szép napotok volt ma! Bocsi, hogy későb hozom a részeket, csak rettentően sok a munkám, de igyekszem! Láttam, hogy sok új olvasóval bűvült a tábor, ezért köszöntöm azokat is, akik most érkeztek. Köszi, hogy bizalmat szavaztok nekem és olvastok! Várom a kommenteket és a szavazatokaat ♥

Taehyung a lövés irányába fordította fejét, majd előhúzta fegyverét, engem a háta mögé állítva.

Taehyung emberei voltak azok, Jungookkal az élen, akik épp felénk tartottak egy felettébb ismerős srácot rángatva maguk előtt. Mikor közelebb értek, akkor láttam csak igazán Taehyung hátamögül lesve, hogy a pultos fiú volt az, kinek testét vérfoltok lepték el, arca pedig láthatóan fel volt dagadva a rá mért ütésektől. Taehyung emberei közül Hobi a plafonba lőtt egyet, ahonnan könnyű festékdarabok hulltak a fejükre, majd együtt hangosan felnevettek. Láttam Taehyungon a megkönnyebbülést, de éreztem, hogy bármelyik pillanatban kibukhat az emberein, akik óvodásként viselkednek egy félholt emberrel játszadozva. Mikor meglátták, hogy ott vagyunk, azonnal abbahagyták a nevetést, s megállva fejet hajtottak előttünk. Taehyung zsebébe dugta a fegyverét, elkezdte begombolni ingjét és közben beszélni kezdett hozzájuk.

- Na mi az? Már előttem nem is mertek játszani? - kérdezte lágy hangon, nevetve vezérük.

- Elnézést kérünk Uram. Szólni akartunk csak...

- Csak? Megmondtam, hogy azonnal számoljatok be mindenről, ami történik.

Taehyung számomra váratlanul egy kést húzott ki a bokájára erősített tokból, majd lassan elindult a fiú felé. Nyakához szorította a kést, hogy épp csak egy cseppnyi vér kerülhetett a hegyére, de a srác szisszenését még a bentről beszűrődő tompa zene hangja sem nyomta el.

- Tudom ki ő. - hangzott Taehyung szájából a magabiztos megállapítás. - Vigyétek! - kiáltott. - Én magam fogom kihallgatni.

Emberei egyöntetűen bólintottak és együtt kiáltották:

- Igenis!

Taehyung azonnal a telefon után nyúlt, s egy pillanat sem telt bele, Namjoon már ott is termett mellettem. Taehyung visszahelyzte a kést a helyére és rám nézett.

- Még beszélnem kell a klánok vezéreivel, induljatok el Namjoonnal.

Hangja rideg volt és kimért, mint mindig. Úgy tűnik a megsemmisülés érzése már lassan szokásossá válik bennem.

☾♡

Az esti alkoholmennyiség megtette a hatását, ugyanis a fejemből még mindig nem szűnt ki a hasító fájdalom. A terasz ajtajának döntöttem a fejem és hagytam, hogy átjárjon az éjszaka szele. Nem tudtam aludni. Ahogy ott álltam nyúzottan és frusztráltan a távolba bámulva, egy szorító érzést kezdtem el érezni a mellkasomban. A pulzusom érezhetően emelkedett, a levegő pedig akaratom ellenére kiszökött a tüdőmből. Ez már nem elsőre történt velem, amióta ebben a házban vagyok. Leguggoltam, mellkasomhoz szorítottam a kezeimet és próbáltam megmagyarázni a tudatalattimnak, hogy nem fogok meghalni, csupán pánikrohamom van. Látásom megcsalt, minden körülöttem lévő tárgyat sokkal távolibbnak érzékeltem, pedig ott voltak mellettem. Úgy éreztem, hogy az élet valami rusnya játékot játszik velem, hogy még egy ilyen helyzetben is egyedül kell lennem. Ezen gondolat hatására két levegővétel után való küszködés között egy könnycsepp is kicsordult a szememből.

- Hyejin, Hyejin! - kiáltotta egy férfi hang, de az is olyan távolinak tűnt. - Nézz rám kérlek. - vette két tenyerébe az arcomat. - Minden rendben lesz, vegyél egy mély lélegzetet. Ezaz, most tartsd bent és engedd ki.