Black Swan - Magyar/ BTS Kim Taehyung ff BEFEJEZETT

Sóhajok

Heyhoo kis család! Itt a kövi rész, remélem tetszeni fog ;) Várom a visszajelzéseiteket. ♥ FIGYELEM! A következő rész 18+os elemeket is tartalmazhat, mindenki csak saját felelősségére olvassa el! Köszi, puszi

- Mesélsz nekem? - kérdezte Hyejin halkan. Szorosabbra fűzte ujjainkat és hátrébb fészkelte magát egészen addig, míg testünk teljesen össze nem ért. Kérése váratlanul ért, ezért nem tudtam mit válaszolhatnék. Hyejin mintha megérezte volna bizonytalanságomat, elengedte a kezemet, s lassan, komótosan felém fordult. Nem nyitotta ki a szemét, de kezét félve felemelte és ujjaival úgy cirógatta az arcomat, mintha azok tollpihék lennének, aztán visszaengedte maga mellé.

Csak bámultam őt. Arca piros pozsgás volt az italtól, haja kusza, de szája félmosolyra állt. Egy pillanatra magamon is meglepődtem, mikor tincseit reflexszerűen füle mögé helyeztem, ijesztő volt az őszinteség, amivel tettem. Nem tudom mennyi ideig lehettünk így, de az idő mintha nem is létezett volna.

- Örülök, hogy alszol. Én nem ismerek szép meséket. Én csak egy olyan meséket ismerek, amik nem értek jó véget. - súgtam halkan. - Volt egyszer egy kisfiú, akinek megvolt mindene, csodálatos palotában élt, szerető családjával. A sárkányrepólő volt a kedvenc játéka... - sóhajtottam. - Ez a kisfiú öt éves korában fegyvert kapott a kezébe, kést, éleset. Az édesapja arra akarta tanítani őt, hogy bármi is történjék, meg kell védenie a családját és önmagát is. A kisfiú nem tehetett mást, mint azt, hogy bólintott, mintha megértette volna, de a szíve mélyén tudta, hogy a rossz, az soha nem lesz jó. Tudta, hogy a gyilkos fegyverekből soha nem lesz simogató tollpihe, azt másra találták ki. A kisfiú szülei egyszer üzleti útra indultak, ezért nem vihették magukkal, nagybátyjára bízták őt és a húgát is.

Telefon csörgésének hangjára emlékszem és arra, hogy nagybátyám komor és érzelemmentes arcán egy könnycsepp folyik le csöndesen. Akkor tudtam, hogy baj van. A nagybátyám felkapott minket és kiszaladt velünk a házból, amiből egy pillanattal később már semmi sem maradt. Akkor megfogadtam, hogy megtalálom azt, aki végzett velük, s végzek vele én is, még ha az életembe kerül, akkor is. Az életemmel tartozom a nagybátyámnak is. Képtelen voltam többet mondani, úgy éreztem olyan sebeket szakítottam fel valami hatására, amik eddig némán a felszín alatt szunnyadtak. Félig meddig ostoroztam magam a megnyilvánulásom miatt, de nyugodt voltam, mert tudtam, hogy Hyejin semmit sem hallott a mesémből. Egy pár percig csak az ablakon bevilágító hold fényét néztem és közben egyedül a mellettem fekvő lány légzése hallatszódott az éjszaka csöndjében. Meglepődésemre Hyejin először nehezen pislogva, de kinyitotta a szemét és rám nézett. Elakartam onnan menekülni, azt kívántam bárcsak visszafordíhatnám az egészet, attól féltem mindent hallott. Ehelyett mintha az egész testem elnehezült volna, maradtam és vártam a lány következő lépésére. Hyejin lágyan két tenyerébe fogta az arcomat és hüvelykujjaival simogatni kezdte azt. Csillogott a szeme, miközben egy "sajnálom" mosolyt villantott felém.

- Nem kell sajnálnod. - súgtam az éjszakába. Hyejin megrázta a fejét, s egy szó nélkül elvette kezét az arcomról és felült. Én is felültem és hátrahajtottam a fejem. Hyejin hátranézett, majd lassan, szelíden az ölembe ült és átölelte a nyakamat. Nem voltam hozzászokva az igazi érintésekhez, ezért először tartottam attól, hogy én is átöleljem őt, de úgy tűnt, hogy azon az éjszakán valaki más voltam, ezért karjaimmal szorosan átfogtam őt. Így ültünk csöndben egymás légzését hallgatva. Hyejin egy idő után felemelte a fejét és az arcomat kezdte el vizsgálni. Ajkai pirosak voltak az alkoholtól, valamint a folyamatos harapdálástól. Akkor is az alsó ajkába harapott, mikor a szemembe nézett. Miközben őt tartottam, éreztem, hogy légzése egyre jobban elmélyül és élesebbé válik. Hyejin rövid ruhácskájának felső pántja enyhén lógott le válláról, mélyebb betekintést engedve dekoltázsába. Olyan vonzó teremtés volt előttem, hogy tudtam, képtelen vagyok visszafogni magam attól, hogy legalább az ajkai ízét érezhessem. Egyik kezem derekán maradt, a másikkal pedig lágyan fogtam meg a nyakát, pedig a lágyság nem tartozik a kedvelt módszereim közé. Ha tudná mit teszek a nőkkel, a kicsi tiszta lelke nem biztos, hogy elviselné. Akkor viszont úgy döntöttem, hogy gyöngéd leszek vele. Fejét közelebb húztam az enyémhez, szinte egymás szájába lélegeztünk. Mindketten tudtuk, hogy ez a lépés sok mindent megváltoztathat, de abban a pillanatban úgy hiszem egyikünket sem érdekelte. Ajkaimmal megérintettem az övét, először csak ízelítőt adva. Nyelvemmel megérintettem felső ajkát, ami olyan édes volt, mint a méz. Éreztem, hogy az én légzésem is egyre gyorsabbá válik, képtelen voltam parancsolni magamnak. Ajkaink összeolvadtak, nyelvünk úgy játszadozott egymással, mintha mindig is ezt tették volna, mintha mindig is ismertem volna minden rezdülését. Vele könnyű volt, vele más volt minden. Szorosabbra fogtam az ölelésemben, míg csókunk elmélyült. Kezeim derekáról fenekére vándoroltak, mire Hyejin egy nyögést engedett ki a száján. Kibaszottul beindított, mert tudtam, hogy az én érintésemre reagál így, csakis az enyémre.