A Nemleges Válasz | ✓

Harmincadik

˗ˏˋ K A N E 'ˎ˗

- Mi a fasz, Paige! El is üthettelek volna!

A lány még mindig bambán pislogott rám és a kocsimra, aminek az eleje tőle alig fél méterről fenyegetőzött. Ránéztem és ő is ugyanezt tette, mint két szerencsétlen, akiknek fogalmuk sincsen, hogy mi a fene is történt, vagy éppen történik.

A pillantásából leszűrhettem, hogy rohadtul érdekli az, hogy mit keresek itt.

Én is pontosan ezt szerettem volna kideríteni, de mire észbekaptam, már itt álltam előtte, szótlanul és meglőtten. Azért otthon ez sokkal jobb ötletnek tűnt, főleg azok után, hogy Vivian és Marnie hosszas órákig próbálták vacsora közben kitalálni, hogyan hozzanak össze engem és a lányt, miután az utolsó esélyemet is elbasztam azzal, hogy akkor vallottam szerelmet, amikor éppen a világát sem tudta, mert aludt.

Azzal is tisztában voltam, hogy a tegnapi után lehet, hogy egy darabig hagynom kellene, de mégsem voltam képes erre. Bár, ahogyan most elnézem, ő is igyekezett valahová, de nem tudtam megkérdezni, hiszen Paige már szólásra is nyitotta az ajkait, ezzel elnémítva engem.

- Hozzánk jöttél? - kérdezte és még mindig a Raptor előtt szobrozott. A lámpák megvilágították a lezser öltözékét, és erről az jutott az eszembe, amikor együtt kocsikáztunk, hiszen akkor is ehhez hasonló otthoni göncöket viselt. De most valahogyan más volt. A haja...

- Dehogy - nevettem kínomban, pedig legszívesebben igennel feleltem volna. Még mindig ezt művelem? - Csak egy kis esti kocsikázás - paskoltam meg az autóm fényezett tetejét, és tudtam, hogy még ez az átkozott jármű is engem szid, amiért végig kell hallgatnia az összes kínos beszélgetésemet a lánnyal.

Paige Henderson szemöldöke érdeklődően szaladt fel sima homlokának a közepére.

- Az utcánkban? - kérdezte jogosan és óvatosan mosolyogva. Éreztem, hogy az orrlyukaim kitágulnak egy mély levegő következtében.

- Csak tetszik a környék.

- Kane... - kezdte és elém lépett. Az illata egy pofonként csattant az arcomon. - Nem kell tovább hazudoznunk egymásnak. Én hozzád indultam.

Nem tudtam hová tenni ezt az önbizalmat, ami a lényéből áradt, de a szavai szó szerint tűzijátékokként robbantak fel a mellkasomban.

Lényegében csak bántam, hogy ilyen vagyok. Számtalan lánnyal volt már dolgom, nem is kevéssel, de a piszkos szavak mestereként, fogalmam sem volt hogyan tudnék normálisan beszélgetni azzal, akit szeretek - és ezt már legalább annyiszor elmondtam magamban, de a lány szemeibe még sosem, és éppen ezért is volt igaza Travisnek.

Gyáva voltam, de Paige közel sem volt az.

És most már tényleg ideje lett volna tiszta vizet öntenünk a pohárba.

- Én is hozzád indultam - feleltem nyersen, de őszintén és sehová máshová nem néztem, csak is a szemeibe. Abba a meleg szempárba, amelyeknek pillantásától, rossz irányba kezdett áramolni a vérem. - Ugyanis beszélnem kell veled.

- Nekem is beszélnem kell veled - vallotta be, majd ez követően csak szótlanul meredtünk egymásra, ami akár kínos is lehetett volna, de jelenleg csak válaszokat kerestünk egymás arcán, hátha rá tudunk jönni ennek az okára.

A sors hozta így, hogy kis híján elüssem.

Körbenéztem a kihalt utca kereszteződésén, és hiába tűnt ez a legjobb helynek ahhoz, hogy most azonnal kimondjam, ezúttal felkészülten jöttem ide. Ráadásul nem is akárhogy, ugyanis végre meg volt a nyeresége annak, hogy két nővel éltem együtt.