Huszonkettedik

686 42 3
                                    

˗ˏˋ P A I G E 'ˎ˗

A mosdóban voltam és Jordan haját próbáltam felkontyolni, amiből még mindig csöpögött a hajfestékes víz. A kád szélén ült lábait bele lógatva, míg én mögötte hajtűkkel a számban hallgattam, ahogy Travis vallomásáról áradozott és arról, hogy mennyi szerelmes. Igazából el sem tudtam mondani neki, hogy mennyire boldog vagyok, amiért végre ő is az. Azért kissé bántam, hogy Lola nem volt itt. Bár a lány már felköszöntött a suliban, jó lett volna, ha így hárman ünnepelhetnénk, de mivel innen egyedül csak én és Jordan szerettük, ez lehetetlennek bizonyult.

- És kész is vagy - mondtam, amikor már a hatodik tűt szúrtam bele a kontyába, hogy még véletlenül se bomoljon szét a medencézés alatt. Hálálkodva megfordult és furcsán meredt rám.

- Mi az? - néztem végig magamon.

- Miért vagy még mindig ruhában? - kérdezte a felsőmre és a sortomra utalva. - Felvetted alá a bikinit, ugye?

Igen, az a lila bikini, amit tőle kaptam kölcsön. Nos, az alsórésze tökéletesen passzolt, viszont felül mondhatni már szoros volt és a melleim mindenhol utat kerestek, hogy kibuggyanjanak az anyag mögül. Legszívesebben a sulitól kapott egyberészes úszóruhámat hoztam volna, de Jordan szerint azzal csak beégetném magamat.

Megköszörültem a torkomat.

- Nem hinném, hogy jó ötlet lenne - magyaráztam, de ő csak hülyén bámult rám.

- Ne butáskodj már! Dögös vagy és jól áll - bíztatott. - Vedd le nyugodtan. Hogy akarsz így medencézni?

Igazából csak azt terveztem, hogy leülök a medence szélére és nézem, ahogy a többiek a vízben bohóckodnak, de kezdett eléggé meleg lenni így délutánra. Amikor nem figyeltek úgy legyezgettem magamat, mint egy őrült azt kívánva, hogy bárcsak lenne egy vödör jegem, amibe beleállhatnék. De azt hiszem nem egyedül a bikinifelsőm egyel kisebb mérete aggasztott ennyire. Folyton az járt az eszemben, amikor a titkos utálóm egyszer hagyott nekem egy szép kis cetlit a testem ócsárlásával kapcsolatban. A parafatáblás eset óta nem is kaptam másmilyen szekáló üzenetet, de azért az igazán megmaradt bennem. Féltem, hogy tényleg ezt gondolják mások is.

- Vetkőzz le, hagy nézzelek - csapta össze a kezeit Jordan, én pedig csiga lassúsággal levettem magamról a ruháimat. Úgy álltam előtte, mint amikor anyával megyek ruhákat venni és a próbafülkében kíváncsian várom róla a véleményét. - Tudod, Paige. Néha rohadtul nem értem, hogy mi baj van az agyaddal. Olyan jól áll ez a bikini, hogy már bánom, hogy nem én vettem fel - vigyorgott és arra kért, hogy forogjak.

- De nem túl kihívó? - igazgattam magamon a felsőrészt, ő pedig megrázta a fejét.

- Inkább örülnél, hogy rajtad van valami kihívó - utalt a melleimre. - Én ölni tudnék egy ilyen párért.

- Oké, most már leszállhatunk erről a témáról - feleltem kényelmetlenül és a felsőmért nyúltam volna, de ő kikapta a kezemből. - Hé!

- Nem kell ez neked - állt fel és kinyitotta az ajtót. - Csinos vagy és kész! Na, gyere már mielőtt azt hiszik, hogy huncutkodni vagyunk oda.

- Beteg vagy, ugye tudod? - karoltam át és egy puszit nyomtam a fejére.

- Tudom, de ezért szeretsz.

○○○

Ahogy visszamentünk a többiekhez Travis máris kisajátította magának a barátnőmet, míg én kényelmetlenül ácsorogtam mellettük.

A Nemleges Válasz | ✓Tahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon