Medicopter 117-Holiday történetek gyűjteménye /Befejezett/

3x03. rész - Ketten az éjszakában

„Az életet igazán csak akkor élvezhetjük, ha van, akivel ezt az élvezetet megoszthatjuk."

/Mark Twain/

Gloria a támaszpont előtti lépcsősoron foglalt helyet. Gruber doktornő egy nagy pohár jeges teával a kezében, csukott szemmel mosolyogva élvezte az éltető napfényt. Az olasz szőkeség fejében megannyi gondolat cikázott, melyek többnyire az első szerelme és a meg nem született gyerekük körül forgott. A nyugodt percek akkor értek véget, mikor a bázis felé vezető útra Mats kocsija hajtott fel. Vollmer pilóta a neje társaságában érkezett, a pár boldogsága pedig messziről lerítt. A szőke pilóta egy búcsúcsókot nyomott kedvese szájára, arca viszont hirtelen nagyon komorrá változott korábbi szerelme jelenlétét látva. Az egykori szerelmesek csak az autó távozása után mertek egymáshoz szólni. 

- A feleséged tudja, hogy én ki vagyok? Beszéltél neki kettőnkről? - szólalt meg Lia kérdő tekintettel, noha a választ illetően akadtak sejtései. 

- Nincs mit mesélnem. Te a múltamnak egy olyan része vagy, amit örökre el akarok felejteni. - közölte Mats szárazon.

- Fogalmam sem volt róla, hogy az a három év velem ennyire borzalmas volt. Te hagytál el engem és még te vagy megsértődve? Mégis miért haragszol ennyire rám? - tette fel a kérdést Gruber doktornő felvont szemöldökkel.

- Elhagytalak, mert jó okom volt rá. Ha annyira szerettél volna, kerestél volna. - túrt bele a hajába Vollmer pilóta frusztráltan, mire a másik fél hangosan felsóhajtott, azt a részt pedig inkább megtartotta magának, hogy az évek során számtalan levelet írt a számára. A puskaporos hangulatot a férfi szakította félbe, hiszen az még továbbra is civilben volt, a nap első bevetése viszont bármikor megérkezhetett. Miután a nő magára maradt, elmélkedve belekortyolt a frissítő italba, nyugalmának viszont a sziréna gyorsan véget vetett. A központ egy rövid tájékoztatót adott az esetről, mialatt a háromfős csapat minden tagja a helikopterhez futott, hogy elfoglalják jól megszokott üléseiket. Az oldalsó ajtók záródását követően a rotorok is megkezdték működésüket. Miután a rotorok fordulatszáma elérte a kellő százalékot, a pilótaszékben ülő a kar segítségével emelte magasba a gépet. 

- Központ a Medicopter 117-nek. Mondom a bevetéssel kapcsolatos további információkat. A felettesük, Sandra Ostermeyer egy nő eltűnését jelentette, nem messze a Staffelalmtól. A pontos helyszín nem ismeretes. - szólt bele a diszpécser a mikrofonba. 

- Értettem központ. A bevetés helyszínén leszünk öt perc múlva. Köszönöm és vége. - zárta le a beszélgetést Mats, ezt követően a vonalkapcsolat megszakadt, a fedélzeten pedig beállt a csend. A helyszínre vezető út mint általában, most is a lehető legnagyobb nyugalomban telt. Mialatt a pilótafülkében lévők a napszemüvegük mögül gyönyörködtek a tájban, addig a hátul ülő az orvosi táskában kezdett el rendezkedni és csak azután dőlt hátra, hogy minden fiola és fecskendő katonás sorrendbe került. A gyors repülésnek hála, percekkel később már a szóban forgó terep felett köröztek, a fiatal bázisvezető alakját pedig messziről látni lehetett. Földet érést követően a csipet csapat minden tagja odafutott a szőke főnöknőhöz. 

- Melanie és én kutyát sétáltatni jöttünk az erdőbe. Egy pillanatig nem figyeltem és mire észbe kaptam, eltűnt. - magyarázta Ostermeyer doktornő remegő hangon, miközben a hóna alatt egész végig egy csivavát szorongatott. 

- Minden rendben lesz. Megtaláljuk a barátnődet. - jegyezte meg Gruber doktornő egy halovány félmosollyal az arcán. Kicsivel később a mentőhelikopter immáron négy fővel a fedélzetén kezdte meg a keresést. Negyed órával később a kutatást sajnos kénytelenek voltak megszakítani, ugyanis a műszarfal váratlanul villogni kezdett.