Medicopter 117-Holiday történetek gyűjteménye /Befejezett/

1x03. rész - Az új mentőorvos

„A változás olyan, mint a napsütés. Lehet barát vagy ellenség, áldás vagy átok, hajnal vagy alkonyat."

/William Arthur Ward/

A müncheni repülőtéren egy Rómából érkező járat kezdte meg a landolást. Földet érést követően a fedélzetet utasok hada hagyta el. A tömegből pedig egy harminc év körüli nő tűnt ki a maga 180 cm-es magasságával. A vonzó idegen állig érő szőke fürtjeivel, csillogó tekintetével, elegáns megjelenésével és modelleket megszégyenítő alkatával bárki figyelmét képes volt megnyerni. A mediterrán szépség egyenesen Itáliából érkezett és történetesen ő volt a kómában fekvő Karin Thaler doktornő megüresedett posztját betöltő új orvosnő. Elisabeth Ostermeyer, vagy ahogy a hozzá legközelebb állók nevezték, Eli a poggyászaival a váróterembe ment, ahol fogadója már várt rá. A repülőtér kijáratánál Margarita izgatottan sétált fel-alá, miközben fél percenként nézett az órájára. Elisabeth már messziről kiszúrta egykori kolléganőjét, akivel még egy római klinikán dolgoztak együtt. A rangidős doktornő arcán egy fülig érő vigyor jelent meg az ifjú hölgy láttán, ezt követően a poggyászkocsit maga előtt tolva közelebb lépett régi, kedves munkatársnőjéhez. 

-Rita, a várakozás még mindig nem az erősséged. Igazán nem kellett volna kijönnöd értem. Fogtam volna egy taxit.-szólalt meg Eli egy barátságos mosollyal az arcán, miközben bőröndjeit földre tette, végül egy szívélyes ölelést adott rég nem látott barátnőjének. 

-Alig vártam, hogy láthassam a kolléganőmet, akivel annyi unalmas szolgálatot lenyomtam az intenzív osztályon.-bontakozott ki Rita az ölelésből egy örömteli nevetés kíséretében, ezt követően a két doktornő elindult a kijárat felé. 

-Te vagy az egyetlen, akinek sikerült elérnie, hogy ott hagyjam Rómát. Igaz, hogy Ellmau a szülőfalum, de félig már római vagyok.-válaszolta Ostermeyer doktornő színpadiasan elmosolyodva, ha arra gondolt, hogy kilépve a saját komfortzónájából, milyen gyorsan rábólintott a Medicopter állásajánlatára.

-A támaszponton szükség van egy tehetséges orvosra. Én egyből rád gondoltam.-zárta rövidre a témát Gruber doktornő, majd kacsintva átölelte a mellette lévőt, aki a dicsérő szavak hallatán újfent egy szelíd mosolyra fakadt. 

-Nem vagyok benne biztos, hogy megfelelek majd az elvárásaidnak. Elég nagy felelősség Karin Thaler helyébe lépni. Tényleg, hogy van a mamád?-kérdezte Elisabeth.

-Változatlan az állapota, de a papa mindent megtesz érte. És a klinika személyzete is profi. Apropó. Hallottam, hogy még nem sikerült lakást találnod. Ha gondolod, jöhetsz hozzám lakni a Gruber panzióba. Addig pedig akad egy kényelmes pihenőszoba a bázison. Jobb, mint az intenzív osztály kanapéja.-felelte Margarita nevetve. A két fél egymásba karolva indult el a parkoló irányába, ám odakint egy kellemetlen felfedezésre tettek szert. Közvetlenül a barna hajú orvosnő kocsija mellett egy Mercedes parkolt, melynek hátsó ülésében valaki ott felejtette a kisbabáját. A nap és a fojtó meleg még az esti órákban is elviselhetetlennek bizonyult, emiatt a pici hangos sírásba kezdett. A két nő ledöbbenve nézett egymásra és amíg az új orvosnő kiszabadította a babát, addig a fiatalabbik a telefon után kapott, majd abból kiindulva, hogy a váltás pilótája még mindig a támaszponton tartózkodott, a központ számát kezdte el tárcsázni. 

Ez idő alatt a Medicopter támaszpontján Clara megkezdte a helikopter műszereinek felkapcsolását. A gépet a szokásos éves ellenőrzésre kellett vinni a központi karbantartóba, mely ezúttal Bergmeister pilótanőre hárult. A pilótafülke ajtaja bezáródott, a rotorok is megkezdték működésüket, ám az érkező bevetés jelentősen felborította az eredeti elképzeléseket. A kar már épp a magasba emelkedett, mikor a diszpécser megszólalt.