Medicopter 117-Holiday történetek gyűjteménye /Befejezett/

2x12. rész - A remény hal meg utoljára /Évadzáró/

 „Bármilyen nagy is lehet a sötétség, magunknak kell fényt biztosítanunk."

/Stanley Kubrick/

A Nap verőfényesen sütött Traunstein és környéke felett. Az égen egyetlen felhőt sem lehetett látni, a levegőt pedig friss virágillat járta át. Ez idő alatt a Medicopter támaszpontján a szolgálatot Margarita, Mats, valamint Peter vette fel. A mai egy csendes, nyugodt, bevetésmentes munkanap volt, de azért mindenki talált magának elfoglaltságot. Vollmer pilóta és Berger szanitéc a hangárban csocsóztak, a csapat hölgytagja viszont az orvosi szobába vonult vissza. Gruber doktornő szomorú sóhajjal könyökölt az íróasztalon és bár nem mondta, de nagyon fájlalta, amiért hamarosan búcsút kellett vennie attól a helytől, mely élete egyik legfontosabb és legstabilabb pontját jelentette. A fiatal hölgy lebiggyedt ajkakkal bámult maga elé, ám szőke barátja érkezését látva akaratlan mosolygásba kezdett. 

- A mi kis Ritánk. Nélküled minden sokkal üresebb lesz. Nem csak egy kiváló orvost, hanem egy remek embert és egy nagyszerű barátot is vesztettünk. - szólalt meg Peter fájdalmasan. 

- Hagyjuk a könnyes búcsúzást. Végül is a Földön maradok. - viccelte el a dolgot Rita, elvégre nem szeretett volna szomorú szívvel visszagondolni az utolsó bázison töltött napra. 

- Ki fog nekem ezentúl tanácsokat adni és halálra idegesíteni a családi történeteivel? - tette fel a kérdést Berger szanitéc lógó orral. 

- Mondanám, hogy majd Mats, de a pilóta úr nem a legbeszédesebb ember. Akárhogy is, a közös büfénk tabu. Meg ne halljam, hogy mással is odajársz ebédelni. - nevette el magát Gruber doktornő, amitől a vele szemben álló szája is mosolyra kúszott. A két barát számára ezzel elérkezett a búcsúzás ideje. Fájó szívvel léptek közelebb egymáshoz, végül a másik nyakába borulva mégiscsak sírva fakadtak. A szomorú perceknek az vetett véget, hogy a nap első bevetése is megérkezett. A központ egy rövid tájékoztatót adott az esetről, mialatt a háromfős csapat minden tagja a helikopterhez futott, hogy elfoglalják jól megszokott üléseiket. Az oldalsó ajtók záródását követően a rotorok is megkezdték működésüket. Miután a fordulatszám elérte a kellő százalékot, a gép a kar segítségével az égbe emelkedett. 

- Medicopter 117 a központnak. Kérem a bevetéssel kapcsolatos további információkat. - jelentkezett be Mats a mikrofonon keresztül, közben vetett egy gyors pillantást kisírt szemű társai felé. 

- Központ a Medicopter 117-nek. Egy belvárosi régiségbolt kigyulladt. Két ember füstmérgezést, egy ember súlyos égési sérüléseket szenvedett. A rendőrség és a tűzoltóság már a helyszínen van. Vége. - érkezett a válasz. A beszélgetés végeztével a kapcsolat megszakadt, a fedélzeten pedig beállt a csend. A pilótafülkében lévők szótlanul ültek egymás mellett, hátul utazó társuk pedig a piros napszemüvege mögül igyekezett Bajorországot az emlékezetébe vésni. Hála a gyors repülésnek, percek múltán már a szóban forgó terep felett köröztek. Földet érést követően a mentőorvos és az asszisztense a két zsákkal együtt szaladtak a régiségbolt összeégett tulajdonosához. A látvány sokkoló volt, vesztegetni való idő pedig nem maradt, ezért amilyen gyorsan csak lehetett, neki is fogtak az ellátáshoz. 

- Égési sérülések test szerte és súlyos inhalációs trauma. Kanült kérek és egy zacskó Ringert. Kell majd 0,5 mg Midazolam, 1 mg Etomidat, valamint 1,5 mg Dormicum. Állítsd a perfúzort 0,5 mg per percre! - adta ki az utasítást Gruber doktornő  a lehető legkomolyabb hangján. Időközben a hordágy is megérkezett, mely közvetlenül a páciens mellett került elhelyezésre. Néhány perccel később a végszó is elhangzott, a sérült pedig a hordágyra, majd onnan a kabinba került. Miután az utolsó ajtó is becsukódott, a helikopter ismét a levegőbe emelkedett.