Mostoha Szenvedély

Part 9

Péntek reggel van. Éppen az egyik edzőteremből jövök, amit körülbelül 3 hete találtam. 5 óra múlva indul a gépünk Miami-ba. Úgyhogy van kicsit több, mint egy órám össze készülni. Meg reggelizek, Ethannel együtt, aki most ébredt. Közben mesél róla, hogy milyen nagyon izgatott, mivel ő még nem volt sehol máshol Los Angelesen kívül.

Reggeli után föl megyek a szobámba le tusolni és be pakolni a maradék dolgaimat a bőröndbe és a táskámba, ami nálam lesz a repülőn. Pontosan egy órával a reggeli után megyek le a táskáimmal a nappaliba, ahol apa és Tessa már pakol be a kocsiba. Az egyik kocsi hét személyes, szóval azzal megyünk a reptérre.

- Jó reggelt! Add oda a bőröndöt, berakom a csomagtartóba – mondja apa és el veszi tőlem a táskám.

- Jó reggelt, és köszi. Mikor indulunk?

- Úgy 20 perc múlva – addig még föl megyek a szobámba és írok Anának és anyának, hogy mindjárt indulunk. Ellenőrzöm, hogy minden meg van-e a táskámban és várok. Nézegetem a telefonom, míg le nem telik az a 20 perc. Majd mikor le megyek, már mindenki száll be a kocsiba – Oké, mindenki döntse el, hogy hova ül. Mi ketten elől ülünk, ketten ülnek középen és ketten leghátul – biztos voltam benne, hogy nem ülhetek se Henry-vel, se Ethannel. De azért ezt a fél órát próbálom ki bírni. A repülőn a jegyek nem egymás mellé szólnak, szóval ott senki sem lesz egymás mellett. Vagyis talán véletlenül egymás mellé fog ülni egy-két ember, de ez nem valószínű.

És úgy lett, ahogy gondoltam mi ketten ültünk leghátul Tommal, aki hétfő óta rám se nézett és hozzám se szólt, még annyira sem, mint az előtt. Így én sem néztem rá, mintha mellettem sem lenne. Az egész úton így viselkedtem. Ethan és Henry egész úton beszélgettek. Tessa és apa pedig arról beszélgettek, hogy merre kell menni a reptérre. Tom csak nézett ki az ablakon, egész úton. Vagyis az elején ezt tette. Én amint meghallottam, hogy mindenki beszél valakivel, így nem avatkoztam bele. Be dugtam a fülhallgatót és egész úton zenét hallgattam. Nem figyeltem a többiekre, inkább nézelődtem.

Fél óra múlva meg érkeztünk a reptérre és mindenki el kezdett ki pakolni a csomagtartóból. Még volt körülbelül szűk két óránk a felszállásig. Addig mindent el tudtunk intézni és még ittunk is egy kávét, amíg várakoztunk. Tessával és apával beszélgettünk közben. Tom csak csendben nézett ki a fejéből, ahogy az elmúlt három órában is. A fiúk a telefonjukkal voltak el foglalva.

- Egész úton nem fogsz meg szólalni, amíg haza nem értünk? – kérdezte halkan Tessa miközben a sorban álltunk a beszálláshoz. Apa volt legelöl, mögötte a fiúk, majd én, Tom és végül Tessa.

- Nem tudom, miről beszélhetnénk – mondta Tom ugyanolyan halkan válaszolt.

- Akkor beszélj mondjuk egy korodban lévővel. Egy szót sem szóltatok egymáshoz Juliette-tel mióta meg érkezett. Úgy is lesz rá időd, mivel egy szobában lesztek. Erre a mondatra hátra kaptam a fejem és Tessára néztem.

- Tessék?

- Így talán jobban meg ismeritek egymást. Talán barátok is lesztek.

- Azt nehezen tudom el képzelni – mondta halkan Tom. Végre megszólalt, de erre a mondatra nem volt szükségem. Vissza fordulok. Mekkora seggfej. Már megint.

- Pedig muszáj lesz, ha 4 napot együtt töltötök.

- Mi? Ne már, azt hittem Tom velem lesz egy szobában. Én akarok vele lenni egy szobában – szólt Henry hátra nézve – Anya, kérlek!

- Ha a fiatalok is bele egyeznek, akkor nekem oké – még, hogy bele egyezem? Alig várom, hogy szabadulni tudjak ettől a rémségtől.

- Nyugodtan aludj a bátyáddal, majd én alszok egy szobában Ethannel. Igaz, Ethan?

- Aha, persze. Nekem teljesen jó – akkor ezt el intéztük. Nem akarom, hogy megint vagy csak üljünk egymás mellett, vagy bunkón beszéljen velem, majd én is vele. Ehhez semmi kedvem. Most azt akarom, hogy nyugi legyen, ahogy más is.

10 perc múlva a gépen ül mindenki. A Henry öt sorral előttem ül, mögötte apa. Ethan nyolc sorral ül előttem a bal oldali ablaknál, Tessa pedig ugyanabban a sorban a jobb oldali ablaknál, szóval ők messze vannak. Én a leghátsó sorban ülök a jobb sor legszélső székében. Tom pedig a leghátsó sor középső sorában ül. Szóval csak egy folyosó választ el minket. Amúgy egymás mellett ülnénk.

- Hölgyeim és Uraim, kérem, kapcsolják be öveiket...

És 10 perc múlva el indult a gép. Én pedig rögtön a fülhallgatómért nyúltam és ismét el kezdtem zenét hallgatni. 6 órás út vár ránk. Így valahogy el kell foglalnom magam, de a fülhallgató nem bírja ennyi időn át, majd töltenem kell.

Pontosan négy órán át hallgattam a különféle zenéket, majd vissza raktam a fülhallgatókat a tartójába tölteni. Egy ideig csak nézelődtem. Ki az ablakon, a gépen, majd elővettem egy könyvet és azt kezdtem olvasni. Teljesen el felejtettem, hogy Tom mellettem ül, de amint eszembe jutott rá tekintettem. Aludt. A fejtámlának dőlt és az arca felém nézett, de a szemei csukva voltak. Nem tudom, mit csinálhatott, míg el nem aludt, de szerintem már egy jó ideje, csak fekszik. Estére fogunk oda érni, szóval ma jó sokat fog aludni, ezzel is együtt.

Alvás közben olyan nyugodt arca volt. Mindig össze ráncolja a homlokát és mindig ideges. Ilyen kisimult még sosem volt az arca. Legszívesebben végig simítanám a kezem az arcán, hogy milyen lehet, mikor ennyire nyugodt. Milyen lehet, mikor éppen nem haragszik senkire és nem egy olyan seggfej, mint szokott lenni. Meg ismerném azt az embert. De még gondolnom sem szabadna erre.

Gondolkodás közben el bambultam és már a lába alatt lévő táskára néztem, de ahogy abba hagytam a gondolkodást, ismét föl néztem az arcára. Éppen álmos szemeit próbálta ki nyitni, de épp eléggé volt ki nyitva, hogy lássa, hogy pontosan őt nézem. Ahogy a tekintetünk találkozott, el fordítottam a fejem. Nyeltem egy nagyot. Remélem még nem volt annyira ébren, hogy feldolgozza, hogy őt néztem. Egy pár pillanattal később ki egyenesedik, és ki nyújtózik. A többi mozdulatára nem figyeltem, inkább olvastam tovább, amíg meg nem rezzent a telefonom.

Értesítés.

Thomas: Mi volt olyan érdekes látnivaló?

Nem válaszolok. Ha nem bír beszélni hozzám hetekig, akkor én sem fogok üzengetni vele. Még egy rezzenés.

Thomas: Én is tudok valami gyönyörű látnivalót.

Thomas: Ott ül a helyeden.

Erre a mondatra el olvadtam. Folyékonnyá váltam. Nem bírtam mozogni. Csak ezt a két mondatot bámultam. Miért írja ezt? Miért hat ez így rám?

Pár perc bámulás után. Pislogtam egy párat, hogy magamhoz térjek és egy nagy sóhajjal próbáltam vissza térni a földre. Próbáltam.

A telefont el raktam a táskámba és próbáltam a könyvre figyelni, de egyáltalán nem ment. Így el raktam a könyvet és bámultam ki az ablakon. Pontosan ezt csináltam a maradék időben. Bámultam. Nézelődtem. Gondolkodtam. Nem tudtam el terelni a gondolataim arról a kettő mondatról. Kettő mondat és a szívem szélsebesen kezdett dobogni.