Mostoha Szenvedély

Part 21

Már pár utcával előbb lehet hallani az ottani zenét, ahogy azt már meg szoktam. Végül, ugyanúgy jövök, ahogy legutóbb. Nem igazán öltöztem túl, most ehhez volt kedvem. Summer-rel ismét először be megyünk és rögtön a konyhában kötök ki egy pohár itallal a kezemben. Pár percig, vagyis inkább több, mint fél óráig bent csevegünk a barátainkkal. Vagyis az ő barátaival. Én nem mondanám őket annak. Majd szép lassan mindenki el kezd el szivárogni. Föl az emeletre (ahol igazából nagy buli nincs, csak a mosdók és a szabad, vagy esetleg foglalt hálószobák), ki a kertbe vagy csak a nappaliba.

Legutoljára Summer és Jess mennek hátra. A végén már csak én maradok és egy srác. Igazából most jövök rá, hogy őt nem is ismerem. Láttam már egy párszor, de nem igazán beszélgettünk még, mialatt itt voltam.

- Austin vagyok. Még nem volt esélyem be mutatkozni, de már meséltek rólad.

- Tényleg? Akkor az én nevem már tudod – Én a konyha pultnál állok, ő pedig a konyha sziget szélén. Így körülbelül egy lépés kellene, hogy teljesen közel kerüljön hozzám, de semmi kedvem ismét el játszani azt, amit Logan-nel. Remélem, hogy ez nem egy olyan seggfej.

- Igen, Juliette, ugye? – csak bólogatok – Szép név. Szóval hallottam már, hogy beszélnek rólad – akkor Tom nem viccelt, mikor otthon azt mondta, hogy sokszor beszélnek rólam, de szerintem ennek nem kéne örülnöm. És nem is örülök.

- Miket hallottál?

- Nem sok mindent, úgyhogy gondoltam kérdezek egy-két dolgot – el mosolyodik, mintha valami vicceset mondott volna. Lehet egy kicsikét részeg, ami nem jelent jót – Honnan jöttél?

- Brooklyn. Ott élek, csak a nyárra jöttem.

- Hát pedig tovább is maradhatnál. Biztos tetszik a város – erre szintén csak bólogatok. Próbálom ki találni, hogy mire céloz – Meg mutathatnám neked a várost, egy-két helyet, amit én szeretek. Meg ihatnánk valamit – oh, tudtam én.

- Köszi, de sajnos erre nemet kell mondanom – mintha annyira sajnálnám.

- Van pasid? – na, most erre mit mondjak? Elméletileg? Nincs. Gyakorlatilag? Mondhatjuk, hogy igen. De erről neki nem kell tudnia.

- Hát, nincs, de...

- Akkor mi állít meg? – mosolyog, ismét. Én nagyon nem. El fogytam a válaszokból.

- Austin! – lép mellé Tom, mire Austin át karolja. Úristen, hogy ő mindig a legjobb pillanatokban jön. Nem tudom, hogyan csinálja ezt, de már nagyon jöhetett volna – Rég nem láttalak.

- Te húztál el Miami-ba, nem én – neveti el magát, amin Tom csak mosolyog egyet, de ez a mosoly úgy két másodpercig tarthat, majd rám néz. Már nem dühös rám. De egyáltalán nem nyugodt a tekintete. Remélem, most nem hiszi, hogy flörtölgetek itt előtte.

- Mit csinálsz? – kérdezi, komoly hangon, amit ő nem vesz észre.

- Csak beszélgetek a mostohatesóddal egy kicsit.

- Gondolom, akkor ezért hívtad el egy italra – az egész beszélgetést hallotta? Mióta hallgatózhatott? Mikor érkezett egyáltalán?

- Igen, de ehhez már semmi közöd – kezdődik.

- Hogy van a barátnőd, Lisa? Nem a kertben van? Azt hittem rád vár oda kint – hát, ez most ciki. Egyikük sem nevet már. Austin el engedi, a vállát a kert felé pillant, majd rám néz.

- Örülök, hogy meg ismertelek – erre csak bólintok egyet. Az érzés nem kölcsönös. Tom felé fordul és közelebb hajol hozzá, de így is hallom, amit mond neki – Baszd meg, tesó – meg veregeti a vállát és a kert felé megy.