Mostoha Szenvedély

Part 30

- Vigyázz magadra! És ne égesd föl a házat ez alatt a 4 nap alatt – húz magához anya köszönés képpen. Erősen ölel meg, már alig kapok levegőt is.

- Nem fogom, csak talán. Ti is vigyázzatok magatokra! És érezzétek jól magatokat – el enged, majd a kocsi felé kezd sétálni.

- Szia, Juliette! – int nekem Dominic köszönés képpen.

- Szia – én is intek nekik utoljára, majd meg várom, míg el mennek. Vissza megyek a házba és be megyek a konyhába. Olyan furcsa érzés, hogy most teljesen egyedül vagyok. 4 teljes napig egyedül leszek ebben a házban. Vagyis az idő legnagyobb részében. Este átjön Tom. Meg beszéltük, hogy ma itt vacsorázik. Be vásárol, át jön és együtt meg főzzük a vacsorát. A mézeskalácsot, amit két napja tervezek meg csinálni, délután legalább meg tudom csinálni, mielőtt még ide érne.

__________________________

Csöngetnek. Pont abban a pillanatban, mikor be kapcsolom a sütőt. Este 6 lesz úgy 10 perc múlva, Tommal 6-ra beszéltük meg, hogy jön. Kicsit meg ijedek. El mosolyodom zavaromban. Még sosem volt nálam, csak tegnap reggel, ahogy várt. Veszek egy nagy levegőt és az ajtó felé indulok. Határozott lépésekkel haladok az ajtó felé, de előtte meg torpanok egy pillanatra. Ki nyitom az ajtót és föl nézek várva, hogy Tomot pillanthatom meg. A halvány mosoly az arcomról ebben a pillanatban le hervad.

- Szia – köszön halk hangon Jack. Már megint. Miért nem hagy békén?

- Mit csinálsz itt? Miért jöttél ide már megint?

- Mondtam. Beszélni akarok veled. És addig foglak hívni, írni neked vagy ide jönni, míg meg nem hallgatsz – rajta marad a tekintetem. Most mit csináljak? Nem akarok beszélni vele, de ha tényleg igaz, amit mondott, akkor muszáj lesz. Viszont 10 percen belül Tom is meg érkezik, és nem akarok veszekedést ismét egy pasi miatt.

- Oké, végig hallgatlak és ennyi.

- Be jöhetek legalább? – össze szorítom a fogaim és fel sóhajtok.

- Persze – arrébb állok az ajtóból, majd mikor be jött be csukom utána. A konyhába megy. Az egyetlen helyiség, ahol ég a villany.

- Mézeskalácsot sütsz? – én a pult mögé állok, ő pedig kívül marad. Előttem már ki van nyújtva a tészta és a tepsi is elő van készítve, csak ki kell szaggatnom és be raknom a sütőbe, de most nem erre koncentrálok.

- Mond, mit akarsz – meg támaszkodom a pultban és úgy figyelem őt.

- Egy hülye voltam – na, ne mond – Tudom, hogy meg érdemeltem, hogy szakíts velem júniusban, de újra akarom kezdeni. Tiszta lappal akarok indulni. Tudom, hogy el csesztem, hibáztam, de szeretném, ha ezt el felejtenénk.

- El akarod felejtetni velem, hogy több hétig voltál egy másik csajjal, miközben velem is, aztán vele maradtál, mikor én ott hagytalak? Tényleg? Ezt te sem gondolhatod komolyan.

- Dehogynem. Nagyon is komolyan gondolom.

- És mi lett a Barbie babával, akivel olyan jól érezted magad? – nem válaszol, csak nyel egy nagyot – szóval semmi. Akkor menj hozzá, és mond meg neki, hogy üdvözlöm.

- Ne csináld már ezt. Ő nem jelent nekem semmit.

- Én sem jelentettem neked semmit – nem tud válaszolni. Csak figyel egy pár másodpercig, mikor ismét hallom a csengő hangját. Rá nézek az órára. Pár perccel korábban jött, de most már mindegy. Az ajtóhoz megyek, és ki nyitom azt. Most már tényleg Tom áll előttem egy halvány mosollyal.

- Szia - amint meg látja, hogy én nem vagyok, olyan jó hangulatban le hervad a mosolya – Mi a baj? Történt valami? – nem válaszolok, csak ki lépek az ajtón és be csukom magam után.

- Itt van Jack. Megint – félre néz és fel sóhajt – Nem tudtam, hogy át akar jönni. Pár perce jött és ismét azt mondta, hogy beszélni akar. Nem fog el menni, amíg el nem mondja, amit akar, Tom.

- Akkor szépen el mondja, amit akar, és utána el húz a francba, mert ha nem, akkor én teszem ki – ekkor néz vissza rám. Ideges. Dühösnek nem mondanám, inkább ingerült. Le nézek a kezében lévő táskára, amiben az ételeket hozta, majd ismét föl rá.

- Menjünk – meg várom, míg reagál valamit és csak utána nyitok be. Bólint egyet és utánam jön. Be csukja az ajtót és le veszi a kabátját, cipőjét, a gardróbba rakja, ami az ajtó mellett van. Meg várom, míg végez, majd a konyhába megyek. Követ engem – Folytasd, Jack. Kíváncsian várom, mire akarsz ki lyukadni – ismét be megyek a pult mögé. Tom a pult oldalához áll. Ahogy Jack látókörébe bele kerül Tom, el kezdi kényelmetlenül érezni magát, de akkor sem szakítja meg vele a szemkontaktust.

- Jó újra látni, Tom.

- Szintén. Jack – Tom komolyan nézi Jacket és egy pillanatra sem veszi le róla a szemét. Jack halványan el mosolyodik, mintha élvezné, hogy zavarja Tomot. Vissza néz rám és kérdően föl vonja a szemöldökét.

- Mindent tud, szóval, amit mondani akarsz nekem, azt ő is hallhatja. Folytasd, ahol abba hagytad – föl sóhajt, majd el kezd beszélni.

- El mondtam a lényeget. Vissza akarlak kapni – már meg sem tudom számolni, hogy hányszor hallottam ezt a mondatot az elmúlt két napban – össze jöttem valaki mással, hülye voltam, de most ezt meg akarom változtatni. Tiszta vizet akarok önteni a pohárba. Csak veled akarok lenni.

- Na, persze. Fél éve ezt mondtad neki, miközben velem voltál, most pedig ezt mondod nekem, miközben vele vagy együtt. Ne nézz hülyének és ne gondold, hogy valaha is vissza megyek hozzád. Most pedig húzz el. El mondtad, amit akartál – nem válaszol, én sem szólalok meg, csak figyelem. Addig, míg el nem löki magát a pulttól, viszont nem indul el.

- Pedig igazán vissza jöhetnél hozzám. Te sem gondoltad komolyan, mikor ott hagytál.

- Oh, dehogyisnem – szólal meg halkan Tom. Felé kapom a tekintetem, ahogy Jack is. Lefelé néz a pultra, de föl emeli a fejét és Jackre néz – Semmi oka nincs, hogy meg bocsásson neked, vagy újra veled legyen – kettőjük között cikázik a tekintetem. Jack két lépéssel közelebb lép hozzá és már csak a pult sarka választja el őket. Farkas szemet néznek egymással.

- Neked semmi bele szólásod nincs az ő döntéseibe. Nem tudom, ki vagy, vagy honnan ismer, de nem is érdekel. Ne szólj bele ebbe.

- Miért ne tenném? Amúgy is ő mondta, hogy felejtsd el, hogy bármi is lesz köztetek újra, szóval... húzz el innen és hagyd őt békén – közelebb mentem és Tom mellé álltam, de mintha egyikük sem vett volna észre. Jack elé állt és úgy folytatta.

- Szerintem neked kéne el menned, semmi közöd hozzá.

- Már neked sincs és nem is lesz – mindkettejük állkapcsa meg feszült. Tom elé álltam és Jackre néztem.

- Menj el. El mondtad, amit akartál, ennyi – Jack le nézett rám és föl sóhajtott, majd ismét Tomra emelte tekintetét. Egy lépéssel hátrébb ment.

- Ő nem a tiéd – nézett Tom szemébe, majd ki ment. Meg fordultam és meg öleltem őt.

- Sajnálom – az arcom a mellkasába temettem és úgy öleltem át. Éreztem, ahogy az egyik karja a derekam köré fonódik, a másik pedig a hajamat simítja le.

- Ne mond ezt. Semmi okod bocsánatot kérni. Semmi értelme nem volt ide jönnie. Én pedig köszönöm – ekkor föl nézek rá, ő pedig le rám – ha nem állsz közénk, akkor lehet, hogy ott kezdek el verekedni vele. Már nagyon kezdett idegesíteni – ismét magához húz.

- Ugye tudod, hogy nincs igaza?

- Ezt hogy érted?

- Abban, amit mondott. Hogy semmi közöd hozzám és... - föl nézek rá és a szemébe nézek – a tiéd vagyok – egy pár másodpercig csak a szemeim között cikázik a pillantása, majd a kezét az arcomra csúsztatja és le hajol hozzám. A homlokát az enyémnek dönti. Le csukja a szemét.

- És én a tiéd. Mindig is így volt.