Mostoha Szenvedély

Part 31

- Inkább ne is beszéljünk róla - elhúzódtam és a pulthoz mentem. Nem akartam többet Jackre gondolni vagy beszélni róla. Már rég a hátam mögött akartam őt hagyni, de valahogy mindig föl bukkan - Szoktál beszélni Tessával? - inkább elterelem róla a figyelmem. Tom több figyelmet érdemel, mint ő bármikor is.

- Igen. Sokszor szokott hívni és írni, de nem mindig tudok beszélni vele - kissé föl nevet, majd folytatja - olyan hetente beszélünk. Amúgy meg kétnaponta hív. Üzenetben is szoktunk beszélni, azt, pedig amikor éppen eszembe jut, vagy ő ír. Össze vissza. Szóval, igen, elég sokat beszélek vele.

- És... azt el mondtad, hogy velem nem szoktál találkozni? - abba hagyja, amit csinál, de nem néz felém. Maga elé bámul, majd egy pár másodperc szünet után szólal meg.

- Igen. Egy pár hétig be tudtam adni, hogy találkoztunk már egy párszor és, hogy minden rendben veled, de... egy idő után muszáj voltam el mondani neki. El mondtam, hogy mit csináltam, szóval tudja. Dean pedig még mindig nem tud semmit - föl veszi a tepsit és be rakja a sütőbe egy másik helyére, majd felém fordul - Tudod, hogy ha ez, köztünk folytatódik... amit remélek, akkor azt egyszer muszáj lesz el mondani - néz rám és tartja a szemkontaktust egy pár pillanatig, amíg nem válaszolok.

- Tudom - vissza nézek a tésztára és úgy beszélek tovább - de ne most. Maradjon még titokban. Olyan jó, így ketten... hogy senki sem tudja. Amint vége a nyárnak, te haza mész, én lehet, hogy tartok veled, viszont azzal számolni kell, hogy apa nem fogja jól fogadni és... nem tudom, hogy bármikor is a közeledbe enged-e, ha tudja, hogy van lehetőségünk találkozni - el kezdem ismét szaggatni tovább a tésztát. Nem nézek Tomra, miközben hozzá beszélek - és ott van mellette Karen, és a többi barátod, vagy a mieink, akiknek szintén meg kell tudniuk és akkor az egész ismeretségi körünk ítélkezni fog és én ezt nem akarom.

- Tudom - mögém lép és hátulról ölel át, amire abba hagyom, amit csinálok - de meg oldjuk. Dean Los Angelesben él, mi itt. Nem kell az engedélye és tudnia sem kell, ha találkozunk. A barátaim majd el fogadják. Summer el fogja fogadni, nem fog ítélkezni rajtad. Karen pedig majd egyszer bele törődik, hogy nem ő az egyetlen ember a világon és az én világomban sem. Nekem te vagy a világom és nem hagyom, hogy bárki is tönkre tegye ezt - le hajol, bele csókol a nyakamba. A fejét a vállamba temeti - meg fogjuk oldani. Tudom, hogy így lesz.

A sütő időzítőjére húzódik el tőlem. Ki veszi a már be rakott adagot, viszont én mozdulni sem tudok, meg borzongtam a szavai hallatán. Levegőt is nehezen veszek ebben a pillanatban, de próbálom ezt elrejteni előle és remélem, hogy nem veszi észre, hogy miként reagálok az érintésére és a szavaira.

- Minden rendben? - kérdezte, miközben a kiszúrt tésztákat rakta a tepsire. Meg állt és engem figyelt. Még jó hogy észre vette, nem vagyok jó színész.

- Persze, minden a legnagyobb rendben - kezdtem el pakolni az asztalról. Nem tudom, mit mondjak neki. Nem akarom el sietni ezt az egészet, de ha így haladunk, akkor az események gyorsan fogják követni egymást. Nem akartam ilyen gyorsan meg bocsátani neki, de valahogy mégis sikerült. Ezt a pillanatot nem is tudnám máshogy el képzelni. Végre sikerült tisztázni mindent és rejtegetés, titkolózás nélkül tudunk most itt lenni. New Yorkban ez nem számít. Los Angelesben ezt nem tudnánk meg tenni. Nem is akarok vissza menni. Emlékezni sem akarok arra, hogy ő a mostohatestvérem, hogy hogyan viselkedett mikor legelőször meg ismertem, vagy, hogy a nyár végén mi történt. Így olyan sokkal könnyebb az egész.

A karomnál fogva állít meg és szegez a pulthoz - Mi a baj? Mi jár a fejedben? - Mit is válaszolhatnék erre. Mi más járna a fejemben, mint ő.

Tom

Nem válaszol. Csak a szemeimet nézi. Látom rajta, hogy valami bántja, de nem mond semmit. Annyira kíváncsi lennék rá, hogy most mire gondol. Vagy esetleg kire, de egy szót sem szól.

- Juliette - ahogy ki ejtem a nevét a számon, abban a pillanatban az ajka az ajkamon. Hirtelen meg fogja az arcomat és meg csókol. Bármilyen váratlanul ért, nem tudom nem viszonozni. Egyik kezemmel az arcát fogom, a másikkal a derekánál fogva húzom magamhoz. Ahogy az ujjam meg érinti a derekát, abban a pillanatban meg remeg egy kissé. Elmosolyodom, majd elhúzódom ajkától - Ilyen nagy hatással vagyok rád, Juliette? - az arcáról a tarkójára csúsztatom a kezem és hajolok a nyakához. Lassan kezdem csókolni nyaka minden részletét. Érzem, ahogy ujjait a hajamba csúsztatja és a fejét hátra dönti.

El nem tudom mondani, hogy mióta várok erre a pillanatra. Mikor feljött hozzám, már ott is közel voltam hozzá, hogy tovább haladjak egy szimpla csóknál. Viszont most, hogy Juliette kezdeményezte az egészet és olyan mohón csapott le rám, így már nincs sok esély arra, hogy vissza fogjam magam.

A kezeim a derekáról a fenekére csúsztatom, és a pultra emelem. Minden tárgyat, ami az asztal ezen részén van, arrébb söpröm a kezemmel, amik a földön kötnek ki. A kezem, ismét az arcára csúsztatom és a szemébe nézek.

- Hogyan tovább, Juliette? A te kezedben van a döntés.

- Olyan messzire akarok menni, amennyire csak lehet - egy halvány mosollyal beszél, majd közelebb húzza magát hozzám. A kezét a felsőm széléhez csúsztatja és felhúzza. Leveszem magamról a pólót és a pult másik felébe dobom. Végig néz rajtam, miközben a kezével végig simítja a meztelen felső testem, amin elmosolyodok, majd ajkamat az övére nyomom. A ruháit sorban húzom le róla és dobom az enyém mellé - Van nálad...

- Van - nem hagyom be fejezni a mondatot, tudom, mit akar kérdezni. Az ajkammal hallgattatom el és nyúlok a hátsó zsebembe egy csomag óvszerért, míg ő a nadrágomhoz nyúlva gombolja ki azt. Az alsónadrággal együtt tolja le rólam. A nadrágom a földre esik és ki lépve abból, arrébb rúgom. Felhúzom az óvszert, majd a lábai közé helyezgetem. A szemébe nézek, ahogy ő is visszanéz rám. Látni akarom az arcát, ahogy belé hatolok.

A térdét magam felé húzva hatolok belé, miközben az arca kissé eltorzul a fájdalomtól. A hajamba csúsztatja ujjait és maga felé húzva meg csókol. Leírhatatlan érzés újra vele lenni.

Ahogy egyre mélyebben vagyok benne, egyre gyorsabban kapkodja a levegőt, ahogy én. A számba nyög. Egyre többször, én pedig mindent meg teszek, hogy ezt a hangot újra és újra hallhassam, míg nem érzem, hogy meg remeg az érintésem alatt. A hátamra csúsztatja a kezét és belém kapaszkodik, miközben egyre hangosabb nyögések hagyják el ajkait. Majd pár másodperc múlva érzem, ahogy elmegy, ami után én is pillanatok múlva.

A fejét a vállamra hajtja, ahogy én is a nyakába temetem magam, de nem mozdulunk. Csak a szapora levegővételünk hallható, de teljes a csend. Elmosolyodom, és föl nézek rá.

- Juliette - meg várom, míg ő is visszanéz rám - Szeretlek - nem tudom, hogy mennyire jó ötlet ezt mondani neki, mikor még csak nem rég találkoztunk újra, de azt akarom, hogy tudja. Mivel ebben a pillanatban nincs más, akit jobban szeretnék nála.

- Szeretlek, Tom - elmosolyodik, ahogy ki mondja ezeket a szavakat. Meg fogom az arcát és meg csókolom, de pár pillanat múlva el húzódik - Tom... nem aludnál itt? - most már nem tudom abba hagyni a mosolygást.

- Dehogynem. Nagyon is szeretnék itt aludni.