Mostoha Szenvedély

Part 26

December

Ma volt az utolsó nap az iskolában a szünet előtt. Végre itt a téli szünet. Már nagyon vártam ezt a napot. Elég fárasztóak a napok így, hogy ez a végzős évem. Sokat kellett tanulnom és sokat is kell még miután vissza megyek, de most legalább pihenhetek egy kicsit.

December 20.-a van. Anya két nap múlva el megy. Talált magának egy pasit még mielőtt vissza jöttem volna a nyári szünetről és most pedig el mennek karácsonyra ''nyaralni" egyet. Így egyedül leszek 4 teljes napig. Igaz, hogy anyával biztos, hogy jobb lett volna a karácsony, de egyedül is nagyon jó lesz. Legalább ő jól fogja érezni magát. Ana is át fog jönni egyszer még a karácsony előtti napon. De utána egyedül leszek. Ana is a családjával ünnepli a karácsonyt és a barátjával lesz. Na, igen. Ő is talált magának egy pasit két hónappal ezelőtt. Viszont ő Philadelphia-ban él. Így keveset találkoznak, de karácsony másnapján Ana el megy két napra, hogy meg látogassa. Így ő sem lesz itt.

Tom azóta sem jelentkezett. Nem tudom, mi van vele. Itt van-e New Yorkban vagy a szünetre vissza ment Los Angelesbe. Fogalmam sincs. Azt sem tudom, hogy a suli közben hol lakik, merre van.

Írtam neki azóta is. Hívtam egyszer-kétszer, de semmire sem válaszol. Már valahogy kezdem el engedni azt a lehetőséget, hogy válaszol, de a fejemből nem tudom ki verni. Úgy 3 és fél hónapja láttam utoljára. Azóta is csak a gondolataimban él.

Nem tudom, ő gondol-e rám. Velem akar-e lenni. Vagy végleges volt ez az egész. Van-e egyáltalán barátnője. Vagy Karen-nél le ragadt. Nem tudom, de nem is biztos, hogy akarom tudni. Csak talán.

Inkább gondolni sem akarok rá... bár úgyis fogok.

Mézeskalácsot szeretnék sütni, így gondoltam, hogy ma még el megyek be vásárolni és akkor holnap meg is csinálom. Hogy még anya meg tudja kóstolni. Talán Ana is.

Be megyek az egyik boltba és össze válogatom a hozzávalókat. A legtöbb dolog hozzá van otthon, csak egy párat kell venni. Ilyenkor jövök rá, hogy mennyire pici vagyok. Egy-két dolgot el érek, de valamit föl raknak a legfelső polcra, amit sehogy sem érek el. Itt van előttem a polc, aminek a tetején ott van a méz, de túl magasan van. Lábujjhegyre állva nyújtózkodom, hogy el érjem, mikor egy kéz mellettem oda nyúl és le veszi. Meg rezzenek, ahogy észre veszem a mellettem lévő kart, amire nem számítottam.

Felém nyújtja az üveg mézet, amit le akartam venni, így le ereszkedem és a kezemet is magam mellett lógatom újra.

- Köszönöm – mondom el véve az üveget, egy kisebb mosoly kíséretében, majd föl nézek a mellettem álló emberre. Nem hiszek a szememnek.

- Nincs mit köszönnöd – szólal meg az ismerős hang. Tom áll mellettem és mosolyog rám, ahogy válaszol. Csak őt tudom nézni ebben a pillanatban. Rajta maradt a pillantásom. Itt van. Majdnem négy hónap után meg jelent. Semmit sem változott. Előttem áll és rám néz. Egy pár pillanatig föl sem tudom fogni, hogy tényleg újra látom. Ekkor hezitálok. Maradjak vagy menjek el. Hisz nem tudom ki verni a fejemből, viszont ott hagyott. Egy levéllel.

Így az üveget be rakom a kosaramba és hátat fordítva neki el megyek. Két sorral megyek csak arrébb. Csak azért, hogy föl lélegezzek. Nem tudom, mit tegyek. Itt van, el sem hiszem. Nem tudom, hogy miért vagy csak véletlen. Nem tudom, hogy mit akarok tőle azután, hogy el hagyott. Állok a polc mellett és csak bámulok magam elé.

Pár másodperc múlva meg jelenik mellettem, viszont most nem mosolyog.

- Juliette...

- Ne! Nem akarok veled beszélni, Tom – rá sem nézek. Most én nem bírok a szemébe nézni. Nem akarom látni. Vissza jött, de én csak arra tudok koncentrálni, hogy ott hagyott. Egy szó nélkül el ment.