Fehér Holló (BL)

Fehér Holló 5. fejezet

A Fekete Szoba. A Vörös Skorpiók megszállása óta nem nyúltak hozzá a helyhez, így minden úgy állt, mint amikor elfoglalták a helyet. Egy ablaktalan helyiség, ahová nem jutott be fény, mert az épület legmélyében kapott helyet. Egy szoba, ahonnan még az emberi kín hangjai sem tudnak kitörni. Falait évtizednyi vér áztatta, mely megszáradva feketére festette, az amúgy is piszkosszürke falakat. A mennyezeten egy lámpa lógott, melynek fénye nem sok mindenre volt elég. Középen egy szék, az egyik falon pedig egy zárt szekrény. A levegőt hangos zihálás töltötte meg, de a vérszag még váratott magára.

- Főnök... én nem... - egy tompa puffanással halt el egy újabb mondat, amire nem adtak esélyt befejezni. Az áruló Holló arca fájdalmas grimaszba húzódott a gyomrát ért ütéstől.

- Ezt már hallottuk párszor. – guggolt le Aaron az egykori embere elé, akinek még csak pár monokli díszítette az arcát. Logan nagyot sóhajtva tette keresztbe a karjait, és a falnak támaszkodott, onnan nézte az előadást.

- Tudod, csak azért nem repítettem még golyót a fejedbe, mert kíváncsi vagyok. – mesélte Aaron az előtte ülőnek. - Meg azért, mert ezt egyedül csináltad, és nem rántottál magaddal több Hollót.

- Nem értem, hogy miről... - újabb elhalt mondat, majd egy véres köhögés a széken ülőtől. A sokadszori gyomorba kapott ütés megtette a hatását. A férfi vért öklendezett fel, ami végig folyt az állán, végül a nadrágjára csöppent.

- Nem eshetnénk túl rajta minél hamarabb? – kérdezte Aaron, majd elmosolyodott. –Tudod, hogy nemsokára ebédidő, és ha éhes vagyok, akkor általában ideges is, és ha ideges leszek, akkor nem tudok felelősséget vállalni a családodért sem.

A széken ülő megrezzent, Logan szemei pedig összeszűkültek a kijelentés hallatán. Izmai máris indulásra készen feszültek meg, ha a főnöke kiadná a parancsot, mert a fogoly nem hajlandó beszélni.

- Nem csináltam se...

- Shh... - csitítgatta Aaron a férfit, aki újra felhördült és összegörnyedt a gyomrába hasító fájdalomtól. Aaron megrázta a kézfejét. – Tudod, hogy mi a furcsa? – kérdezte, miközben a szekrényhez sétált. – Egyáltalán nem kenyerem az ilyesmi. Mármint a kínzás... - fordult vissza egy pillanatra az immár vérző arcú férfi felé. – De amilyen nehezen szoktam nekiindulni a dolognak, annál jobban szoktam élvezni.

Conor egy halvány félmosolyra húzta a száját, és leguggolt a fal tövében, onnan figyelt tovább.

- Mióta is vagy Holló? – kérdezte Aaron, miközben kinyitotta a szekrényt. Halk, fémes csörrenés ütötte meg a fülüket.

- Négy éve. – érkezett a szakadozott, halk válasz.

- Négy éve... hmm... akkor már te is tudod, hogy mi a szoba története, igaz? – kérdezte Aaron, de nem várta meg a választ. – Eredetileg a Skorpióké volt ez a kóceráj. A vörös pedig nem a színükre utalt, hanem a vérre. Kegyetlen egy banda volt. – sóhajtott fel. – Mondhatjuk úgy, hogy mindent kínzással oldottak meg. Ebből kifolyólag rengeteg eszközük is volt hozzá. – mesélte, miközben benyúlt a szekrénybe és kivett valamit. – Ezt, például fogalmam sincs, hogy mire használták. – fordult vissza a fogoly felé, kezében valamiféle szerszámmal, úgy folytatta. - De szerintem simán feltalálom magam.

- Azzal tépték ki a fogakat. – szólt közbe Clark, hogy kielégítse a főnöke kíváncsiságát.

- Tényleg? – kérdezte mosolyogva Aaron, mire Conor is halkan felkuncogott. – Szólhattál volna hamarabb is! Párszor hasznát vettem volna. Na, mindegy. – dünnyögött tovább. - Csak annyit akartam kihozni belőle, hogy nem lenne baj, ha végre elkezdenél beszélni. Csakis a saját érdekedben. – lengette meg a férfi arca előtt a hideg fémből készült szerszámot.