Fehér Holló (BL)

Fehér Holló 22. fejezet

- Most csak viccelsz ugye? – kérdezte Darell elképedve. Alig, hogy felkelt reggel, a főnöke már hívatta is, hogy egy elképzelhetetlen ötlettel álljon elő.

- Úgy nézek ki, mint aki vicces kedvében van? – kérdezte komolyan Aaron. – Bár, ha jobban belegondolok, tényleg jó poén lesz. Már, ha össze lehet hozni.

- Figyelj... – kezdett bele higgadtan Darell. – Már bocsánat Főnök, hogy ilyet mondok, de te teljesen megőrültél. Nem tudjuk a hely tervrajzát, nem tudjuk, hogy hány ember tartózkodik ott, és mivel védik magukat... konkrétan semmit nem tudunk a helyről. Ezeket kideríteni is fél nap, amikor már csak egy napunk van az egész akció megszervezésére.

- Tudod, hogy mit nem értek Darell? – sóhajtott fel Aaron. – Mostanában bármit kérdezek, valamiért csak olyan választ kapok, ami nem is kapcsolódik a kérdéshez. Szóval akkor most felteszem még egyszer a kérdést. – könyökölt az íróasztalára Aaron, és kicsit komorabb hangnemben beszélt tovább, hogy nyomatékosítsa a dolgokat. – Szerinted, megvalósítható a terv, amit felvázoltam vagy sem? Van elég szabad emberünk és felszerelésünk hozzá?

Darell is vett egy mély levegőt, és zavarodottan ugyan, de végigzongorázta fejben, hogy mit tud kihozni ilyen rövid idő alatt a rendelkezésére álló egységekből. – Ennyi idő alatt maximum száz főt tudok biztonságosan mozgósítani, úgy, hogy őket még megfelelően tudjuk koordinálni is, bár összeköttetés így sem lesz mindenkivel. A fegyver nem akadály. A nagy raktárban vannak a tartalékok, még fel sem lettek bontva a dobozok, de magam ellenőriztem őket, úgyhogy azzal nincs gond.

- Látod! – mosolyodott el Aaron. – Megy ez.

Kintről kopogás hallatszott.

- Gyere! – szólt ki, mire Brent lépett be az ajtón.

- Tessék Főnök! – állt meg az íróasztal előtt.

- Szeretném, ha az összes rendelkezésre álló szerkentyűdet átnéznéd holnapra, hogy működőképesek legyenek. Legalább ötvenre lesz szükségünk. Ezen kívül... - tolt Brent elé egy cetlit. – Erről a helyről deríts ki mindent, amilyen gyorsan csak lehet. Tervrajz, fekvés, kamerák, műholdfelvétel, bármi legyen is az, nekem kell. Ez legyen az első, amint megvan, hozd ide nekem.

- Rendben... - pislogott Brent. – Azt megtudhatom, hogy mire kell?

- Egy őrültségre. – szólt közbe Darell, mire Aaron elnevette magát.

- Ugyan már, ne csinálj úgy, mintha téged nem piszkálna a dolog. – dőlt hátra széken. – Lépünk egy szintet, és megmutatjuk, hogy milyen fából is faragtak minket. Nem ezt szajkóztátok már hónapok óta? Azt, hogy nem akartok, csak ülni és várni?

A szobára csend ereszkedett.

- Azt hiszem, hogy én megyek is. – szólalt meg Brent, aki teljesen össze volt zavarodva, de nem érezte úgy, hogy rá kellene kérdeznie. Majd megtudakolja később Darelltől.

- Fogalmam sincs, hogy mi ütött beléd, de teszem, amit tennem kell. – mondta Darell. – Nem mondom azt, hogy nem élvezem a kihívást, amit elém állítasz, de rémelem tudod, hogy mit csinálsz, és nem fogod megbánni. Engem csak az érdekel, hogy elkapjuk azt a szemetet, és ezért minden tőlem telhetőt meg fogok tenni.

- Ez a beszéd! – állt fel Aaron az íróasztalától. – Nem ijedhetünk meg egy kis kihívástól, különben hogy tudnánk szembe nézni a Mambával, ha eljön az ideje!?

- Bemelegítésnek megteszi. – mosolyodott el végül Darell is.

- Rendben! Akkor megkérlek, hogy szólj a többieknek, hogy egy óra múlva ugyan itt találkozunk és átbeszéljük a tervet mind a két támadásra vonatkozóan. – mondta Aaron, miközben már az ajtóban állt. – És kérlek, mondd el nekik nagyjából, hogy mire készüljenek. Nem érek rá összekapargatni őket az első sokk után, mint téged.