Fehér Holló (BL)

Fehér Holló 9. fejezet

A napok lassan teltek. A kórházban fekvők gyógyulással, a Fészekben lévők pedig munkával töltötték az időt. Folyamatosan elemeztek, kutattak, kerestek, és további elméleteket gyártottak, felkészülve a Mamba új, az eddigieknél sokkal kegyetlenebb csapásaira.

Clark távozott hamarabb a kórházból. Az orvos utasítására még legalább egy hetet kellett volna ágyban töltenie, de ezt két nap után megunta. Logan szerint az volt a csoda, hogy addig bírta egyáltalán. Végül Aaron annyit engedett, hogy a Fészekben maradva, Brent mellett ülve agyalhatott és nyomozhatott tovább, de a fizikailag is megterhelő feladatoktól eltiltotta.

Conor, három nappal Clark után szabadult, és úgy járt-kelt, mintha mi sem történt volna. Természetesen végül ő is Clark sorsára jutott, és amikor ezt Brent megtudta, hálát adott az égnek, hogy nincsenek többen, ugyanis a kis irodája lassan kezdett szűkössé válni, mert a két „beteg" miatt az lett Aaron új irodája is, és olyan lett, mint egy átjáró ház.

Conor után két nappal történt, hogy Darell lendületesebben vágta ki az új iroda ajtaját, mint kellett volna. Bent Aaron, és Clark néztek valamit a monitoron. Brent már elmenekült a saját szobájába dolgozni, ha nem volt olyan munka, amihez a nagy gépekre lett volna szüksége.

- Felébredt. – állt meg az ajtóban a hírrel.

- Ideje volt már. – állapította meg Clark, ennyiben is hagyva a dolgot.

Aaronon viszont, egy megmagyarázhatatlan bizsergés futott át a hír hallatán. Az elmúlt napokban, igaz csak Darell elmeséléseiből, de jobban megismerte a fiút. Az új Hollót, akinek a neve Daniel volt. Igen. Aaron ezt már akkor eldöntötte, amikor a vállát rakták helyre, és visszaemlékezett azokra az elszánt, barna szemekre, amiknek a tulajdonosa rohant felé, mielőtt kilökte volna az ablakon, megmentve az életét. Daniel Holló lesz.

Amikor elmondta a többieknek, Darell majd ki csattant az örömtől, Logan rántott egyet a vállán, a többiek meg húzták kicsit a szájuk szélét, nemtetszésüket kifejezve, mondván, hogy csak szerencséje volt a srácnak.

- Nem mintha beleszólhatnátok! – volt a válasza Aaronnak, és többé nem beszéltek az ügyről.

Megtudta, hogy Daniel remekül lő, jártas annyira a közelharcban, hogy meg tudja védeni magát. Megtudta, hogy hogyan halt meg az édesanyja, és hogy bosszút akar állni. Megtudta azt is, hogy elég rossz a humora, de veszi az ugratásokat. Szereti a hasát, és, ha rájön a beszélhetnék, akkor igazán mély dolgokat is tud mondani. Mélyebbeket, mint ami a felszínen van.

- Bemegyek hozzá. – közölte Darell Aaronra pillantva, aki csak bólintott egyet, beleegyezését adva.

Darell először a fiú szobájába ment, és összeszedett pár dolgot, amire szüksége lehet a kórházban. Magához vette a laptopot is, amit nekiadott, hogy ne unatkozzon a kórházban, és legalább tudjon netezni vagy filmezni. Utána a konyhába vette az irányt, és rakott el egy adaggal az ebédből is, amikor szemei a kis marcipángolyócskákra tévedtek. Belemarkolt egyszer, aztán még egyszer. Nagyon jól tudta, hogy Danielnek, az ott tartózkodása alatt az lett a kedvenc édessége.

- Leesett a vércukrod? – szólalt meg a hang váratlanul az ajtóból.

- Dehogyis! – nevetett fel Darell. – Éhes vagy?

- Nem. – csóválta meg a fejét Aaron. – Nem azért jöttem. Szeretném, ha mindent megjegyeznél, amit Doki mondd az állapotáról, és kérdezd meg, hogy mire van szüksége, aztán szerezd be.

- Meg lesz Főnök! – vigyorgott Darell, mint a vadalma. Eleinte hiába hozta fel a témát, hogy sokat köszönhetnek Danielnek, mindenki hallgatásra intette. De most úgy látszott, hogy végre elfogadják. Ráadásul a főnöke! Ennek örömére, még egyszer belemarkolt az édességbe, ami szintén a táskában kötött ki.