Fehér Holló (BL)

Fehér Holló 28. fejezet

Mire visszaértek a Fészekbe, Daniel feje tele volt a gondolataival. Kellemeset csalódott a marcona külsejű fickóban, aki elkísérte. Sosem tartotta Clarkot egy könnyen befolyásolható személynek, és ezt most be is bizonyította. Még nem volt szerencséje hosszabban elbeszélgetni vele, de most rájött arra, hogy a mogorva maci külső mögött egy apa figura bújik meg, aki kész védelmezni a családját. A családért mindent! Ha ilyen szemszögből vizsgálta a helyzetét, akkor már nem is volt olyan hányingerkeltő az, amit véghez akart vinni, hiszen az egészet a családjáért tette. A családjáért. Az anyjáért, aki már meghalt. Az apjáért, akiről nem tudott semmit. A családjáért, ami már nem volt mellette. Nem hallotta a hangjukat, nem érezte a törődésüket és nem is tudta visszahozni őket. Mind a múltjának része volt, amit igyekezett minden áron megbosszulni. Bármi áron. De mije volt a jelenben? Barátai? Talán nevezhette őket annak. Olyan emberek, akikre, ha bajba kerülne, talán számíthatna. Akiket talán érdekel a sorsa. Persze, hiszen miért lennének dühösek rá, vagy nevetnének vele együtt, ha nem érdekelné őket a személye, és nem foglalkoznának vele. És ott volt Ő. Egy teljesen bizonytalan viszony, aminek minden pillanata megnyugtató volt. Aki kirántotta a gondolataiból annyira, hogy minden másról megfeledkezzen, és csak rá gondoljon. Aki feloldozta az alól a teher alól, amit véghez vinni készült.

- Te még mindig itt lebzselsz? – lepte meg a kérdés.

A hang hallatán Daniel, amúgy sem alacsony vérnyomása még magasabbra szökött. – Hölgyem. – nyújtotta el a szó végét, amilyen gúnyosan csak tudta.

Carly felszegett állal állt a háta mögött, teljes pompába öltözve. Mint egy páva, ami éppen a területét igyekszik védeni. Csak ellentétben vele, a páva impozáns látványt nyújt, amikor széttárja a farktollait, de ő...

- Én? – kérdezett vissza Daniel. – Te vagy az, akibe újabban lépten-nyomon belebotlok. – azt már nem tette hozzá, hogy szíve szerint mást is csinálna a számító kis ribanccal.

- És ez már így is marad. – mosolyodott el a cinikus hangja mellé. – Szóval, ha nem tűnsz el innen gyorsan, akkor meglehetősen sokat fogunk találkozni.

- Nem mondod. – sóhajtott Daniel. – Talán ideköltözöl vagy mi a fene?

- Ezt eltaláltad! – nevetett fel Carly. - Ma már be is költözöm.

- Miről beszélsz? – hökkent meg Daniel. Ő csak poénnak szánta a kérdést.

- Mielőtt arra lennél kíváncsi, hogy Aaron tud-e róla, közlöm veled, hogy igen. Sőt mi több, ő kért meg rá, hogy költözzek ide. Hát nem nagyszerű! – nevetett fel ismét Carly, mielőtt folytatta volna. - Szeretném, ha tudnád, hogy nem fogom hagyni, hogy Aaron elvegye tőlem egy senkiházi kis ficsúr, akinek éppen szórakozni támadt kedve. Fogalmam sincs, hogy honnan jött ez az új hóbortja, de biztosra veszem, hogy te kényszerítetted rá, és én ebbe nem fogok belenyugodni. Addig fogok harcolni, amíg ki nem dob innen és észhez nem tér végre!

Daniel csak hallgatta a nő felől érkező szavakat és próbálta nem felidegesíteni magát. - Felőlem aztán. – vonta meg a vállát, és próbált úgy tenni, mintha nem érdekelné, de valami megremegett a mellkasában, amit próbált ugyan száműzni, de ahogy ki akarta tépni onnan, a belé hasító fájdalom mindig leállította.

Carly, győztes mosollyal sétált közelebb, majd hirtelen minden kifejezés eltűnt az arcáról. – Azt ajánlom, hogy messziről kerüld el őt, ha nem akarsz bajba keveredni. – fenyegette meg a fiút villámló tekintettel és olyan határozottsággal, aminek alapja kellett, hogy legyen.

- Nehogy azt hidd, hogy majd te megmondod, hogy mit csinálhatok és mit nem. – válaszolt Daniel is a kihívásra. – Ne érezd annyira nyeregben magad, mert onnan bármikor le lehet esni.