Fehér Holló (BL)

Fehér Holló 27. fejezet

A kar, még mindig ott pihent a mellkasánál mozdulatlanul, és ez meglepetésként érte. A hátán is érezte a másik levegővételeit, ami a reggeli órákban csiklandozta a bőrét. Tett egy apró mozdulatot, de teljesen elgémberedett a teste, arról nem is beszélve, hogy az esti fájdalomcsillapító kimaradt, így éles szúrás vágott az oldalába. A parfüm illat már elpárolgott, egyedül a férfias illat maradt meg, ami sokkal megnyugtatóbb volt. Megpróbálta kinyújtani a lábát, de zsibbadástól alig érzett valamit. Fel sem foghatta, hogy hogyan volt képes több órát végigaludni mozdulatlanul. Ráadásul úgy, mint akit a fejbe vertek. Autók halk zaja szűrődött be kintről, jelezve, hogy az élet már megindult a földszinten, csak a szobában állt meg tegnap este óta.

Még álmosan nyitogatta a szemeit, amikor egy mélyebb sóhaj ütötte meg a fülét a háta mögül. A mellkasánál lévő kéz ujjai pedig finom mozgásba kezdtek, ahogy lassan simogatták a bőrt.

- Felébredtél? – kérdezte Aaron, mély, alvástól rekedtes hangon, amitől Daniel azonnal libabőrös lett.

- Kell a gyógyszerem. – motyogta a fiú, mire a háta mögött fekvő személy, lassan felkelt, a következő mozdulatnál pedig, már a kis dobozkát rázta meg.

Daniel, kissé akadozva, de felült, és elvette a gyógyszert, amiből kivett egyet és a mellé kínált vízzel le is küldte. – Kösz! – mondta, miután kiitta a víz felét is, és visszadőlt az ágyra. Szándékosan kerülte a férfi tekintetét, mert nem akart kísértésbe esni.

Aaron letette a kezéből a dobozt és a vizet, majd visszadőlt a fiú mellé. - Pihenned kellene, ahelyett, hogy lent sétálgatsz.

- Neked meg dolgoznod kellene, ahelyett, hogy itt fetrengsz. – jegyezte meg Daniel, miközben még mindig csukott szemekkel feküdt.

- Hé... - hallotta meg Aaron suttogó hangját. – Hallod... - szólongatta tovább kitartóan. – Daniel...

- Mi van már!? – sóhajtott fel, miközben akaratlanul is kinyitotta a szemeit.

Pedig, ha tudta volna, hogy mivel találja szemben magát, akkor még le is ragasztotta volna őket. Aaron fölé hajolva támaszkodott az egyik kezével a feje mellett, úgy néztek egymás szemébe. Daniel közelről meredt azokba a bogárfekete szemekbe, amik, most kissé tanácstalanul néztek vissza rá. A szokásos magabiztos arckifejezést maga mögött hagyva, egy kissé megviselt férfi képét látta maga előtt, ami meglepte.

- Valami baj van? – kérdezte Daniel, kissé riadtabban a kelleténél. El sem tudta képzelni, hogy mi történhetett, amíg ő aludt.

Aaron nem szólt egy szót sem, csak lehajolt és egy finom csókot hagyott a fiú ajkain, majd újra a szemébe nézett, és várt.

Daniel belül sikított, ahogy csak tudott. Voltak elképzelései arról, hogy mi járhat az előtte lévő, igencsak szemrevaló fejecskében. – Tényleg azt hitted, hogy elküldelek a francban? – kérdezte, mire a férfiből egy megkönnyebbült sóhaj szakadt ki. Daniel, átfogta Aaron nyakát és lehúzta magához. A csók lassú volt, tele tűzdelve finom mozdulatokkal, és apró, halk sóhajokkal. Lágy érintésekkel az arcon, és szelíd tapogatózással a meleg bőrön.

Aaron lassan a hátára fordult és magára húzta Danielt, úgy csókolta tovább, és szobát a csend helyett, a vágy halk hangjai töltötték meg. Két hatalmas keze lassan barangolt a fiú hátán, amin remegtek az izmok az ujjai alatt. Az érzéki összekapcsolódások sorozatát Daniel szakította meg, amikor felült Aaron csípőjén és onnan nézett le rá.

- Menned kellene. – mosolygott a férfira.

- Tudom. – sóhajtott Aaron, de valahogy nem akaródzott megmozdulnia, csak nézte az előtte ülő testét. A keskeny csípőt a lefedett sebhellyel az oldalán, az edzett felsőtestet, az erős karokat, amik most az ő mellkasán játszadoztak.