Fehér Holló (BL)

Fehér Holló 11. fejezet

Aaron az irodájában ült, és az üres falat bámulta. Úgy érezte, hogy teljesen kisült az agya az elmúlt hetekben. Nem volt kedve gondolkodni, nem volt kedve dolgozni, sőt, mozogni sem nagyon. Ő szervezte ugyan a bulit, amin ebből kifolyólag kötelező meg is jelennie, és az esetek nagy százalékában ezt szívesen meg is teszi, most viszont nem akart menni.

Valahogy most mindennél jobban vonzotta a szobájának élettelensége. A csend és az üresség, ami ott körbe vette, most hirtelen hiányzott neki. Ritka alkalmak egyike volt, hogy nem vágyott társaságra. Nem akart beszélgetni, nem akart magyarázkodni, vagy kérdésekre válaszolni. Ritka alkalmak egyike, amik az utóbbi időben egyre többször következtek be.

A nyugalom, a semmittevés, a felelőtlenség, és a csend iránti vágya, néha olyan mértékeket öltött, aminek csak nehezen tudott ellenállni, és amit végül a kötelességtudata mindig felülírt. Tudta, és teljes mértékig felfogta, hogy a kis vágyai megvalósításának nem most jött el az ideje, mégis minden alkalommal kísértésbe vitték. Most az ellenségre kellett koncentrálnia, terveket kellett kidolgoznia, kézben kellett tartania az üzleteket, figyelnie kellett az embereire, és logikus, jól átgondolt döntéseket kellett hoznia. Nem számított, hogy legszívesebben pár órára bezárkózott volna a szobájába, hogy egy kis nyugalomra leljen, és kikapcsolhassa a gondolatait, amik szüntelenül a bácsikáján és Bryan következő lépésen jártak. Kit érdekelt most az, hogy legszívesebben belesüppedt volna a puha a párnák közé, hogy elnyeljék, ellazítsák a testét, hogy pihenhessen végre.

- Drágám! - nyílt ki az ajtó kopogás nélkül, amin Carly lépett be, látszólag elég feldúltan.

- Szia! - köszönt neki Aaron meglepetten.

- Mikor akartál szólni, hogy ma bulit szerveztél? - kérdezte a nő szemrehányóan mégis végtelenül nyájasan, miközben megállt az íróasztal előtt.

- Hogy mi? - kérdezte Aaron értetlenül.

Carly eddigi arckifejezése, most kissé feldúlt lett. - Azt kérdeztem, hogy miért én vagyok az utolsó, aki értesül az estéről? Miért nem szóltál, hogy időben felkészülhessek?

Aaron egyik kezével végigsimított saját homlokán, így átrendezve kicsit a lelógó, éjfekete tincseket, majd összeszűkült szemekkel nézett fel a nőre. Az elmúlt hetekben tényleg nem kereste a nőt, de ő is lábadozott a vállficamból, így nem volt kedve lepedőakrobatikázni, arról nem is beszélve, hogy éjjel nappal dolgozott és lassan szó szerint hulla fáradtnak érezte magát.

Carly egy pillanatra elakadt a beszédben, de egy mély levegővétel után mézes-mázos hangon tovább folytatta. - Tudod, hogy nekem idő kell. Fel kell készülnöm arra, hogy melléd álljak. Nem lehet csak úgy egyik pillanatról a másikra. Nézd a hajam! Fodrászhoz kellett volna mennem az esti buli előtt, és nem ártott volna egy arckezelés sem, hogy friss legyen a bőröm. Szólj valamelyik emberednek, hogy legközelebb időben értesítsenek. Mondjuk annak a Logannek. Ő biztos időben tudott róla. Legközelebb...

- Carly! - szólt közbe Aaron, épp hogy halhatóan. - Sajnálom, hogy az elmúlt időben egy kicsit elhanyagoltalak, de kérlek, az embereimet hagyd ki ebből. Nekik sokkal fontosabb dolgaik vannak, mint a te igényeid kielégítése.

- De... - szólt volna közbe a nő makacsul.

- Nincs semmi de, Carly! - intette le Aaron. - Attól, hogy néha megduglak, még nem rendelkezhetsz felettük. Nagyon jól tudom, hogy a múltkor is elfuvaroztattad magad Darell a plázába...

- Sajnálom Drágám. - kért elnézést Carly, miközben a férfi mögé sétált, és masszírozni kezdte a vállait. - Csak tudod, néha unatkozom nélküled, és el kell ütöm az időt valamivel. Ő meg éppen arrafelé ment és...