Fehér Holló (BL)

Fehér Holló 20. fejezet

Majdnem egy óra telt el, de Daniel még mindig az ágyán feküdt és a plafont bámulta. Nem érezte a pillangókat a hasában, nem is ért fülig a szája, vagy álmodozott egy szép jövőről amiben Aaronnal éli le az életét. Helyette egy veszély felírat villogott az agyában, és utat keresett, hogy kikerülje azt. Amikor arra a következtetésre jutott, hogy nem szabad engednie a testi vágyainak, akkor azt nyomós indokkal tette. Mégpedig azért, mert nem kockáztathatott, hogy útközben meggondolja magát.

Az elhatározása most mégis bizonytalanabb lábakon állt, mint valaha. Az saját életéről eddig mindig könnyen döntött. Lesz, ami lesz alapon élte azt, mintha semmi sem számítana, és nem félné a halált, ami gyakrabban leselkedett rá, mint azt számon tudta volna tartani. Most viszont, ahányszor kigondolt egy lépést a tervében, amiben leszámol a két hatalommal bíró szervezettel, minden egyes alkalommal egy férfi képe villant be a gondolatai közé, akinek tekintete feketébb volt bárminél, ami a földön található.

Nem akarta ezt. Nem akart megkedvelni senkit közülük, mert az csak nehezebbé tenné az utolsó lépéseket, amiket minden áron végre kell hajtania ahhoz, hogy sikerrel járjon.

- Az emberi kapcsolatok, mi? - tette fel magának a kérdést, majd gondolt egyet és hasra fordult, maga elé húzta laptopot és bepötyögött egy üzenetet a játékban, ahová már bejelentkezett, amikor visszaért. Harrytől nem várt választ és az üzenetbe is csak annyit írt, hogy a szokásos helyen támadnak majd holnap tízkor. Ezután félretolta a gépet, hogy megpróbáljon aludni, hiszen lassan hajnalodott, legalábbis az óra szerint, mert kint még teljes volt a sötétség.

Azonban akárhányszor lehunyta a szemeit, ismét megjelentek a képek a fejében. Ha engedte őket elszabadulni, akkor társultak hozzá érzések is, mint például finom és férfias illat, gyengéd érintés, erős karok, mély hang, halk sóhajok. Még pár percig forgolódott, majd felkelt és kiment a szobából. Le a földszintre, végig a kihalt folyosón, majd benyitott a zárt gyakorlóterembe.

Akkor döbbent rá, hogy a fegyverét nem hozta magával. Felkapta az egyik széket, ami a fal tövében állt, majd erővel meglendítette és leütötte vele a lakatot a zárt fegyverszekrényről, amin nem csak a lakat sérült meg. Kivett egy fegyvert, majd töltény, és a kijelölt helyre lépett. Felemelte a fegyvert, és a táblára célzott. Ellőtt egy sorozatot, aztán újra töltött, és újra lőtt. Egészen addig, amíg meg nem jelent előtte egy kép, egy idegen férfiról, aki ráfogja a fegyverét, majd lassított felvételen nézi végig, ahogy a hideg vas mást vesz célba, ő pedig tehetetlenül végignézi.

- A rohadt életbe! - kiabálta el magát, miközben a falhoz vágta a fegyvert, ő maga pedig a földre roskadt és szidta az emberi mivoltát, amiből ennyi idő után sem tudták kiölni az érzéseket.

- Te meg mi a frászkarikát csinálsz itt? - hangzott el a kérdés Conor hangján.

Danielnek kellett egy kis idő mire felfogta, hogy még mindig a gyakorlóteremben van.

- Hány óra? - kérdezte, miközben felkelt a földről, ahol nagy valószínűség szerint elnyomta az álom.

- Nyolc. - válaszolt Conor. - Ezt te csináltad? - pillantotta meg a behorpadt fegyverszekrényt.

- Ha igen? - kérdezett vissza Daniel.

- Akkor kifizeted! - vágta rá Conor. - Meg sem kérdezem, hogy miről van szó. Gondolom egy újabb idegösszeomlás. Ajánlhatok egy jó pszichológust, ha gondolod. Mostanában aggasztóan sokszor akadsz ki. - egészítette ki a mondandóját, miközben a szekrényhez sétált, hogy közelebbről szemügyre vegye.

- Egyet értek. - mondta Daniel, miközben végre felkelt a földről. Sajogtak a csontjai, és nem kicsit fázott át.

- Ne érts félre! - szúrta közbe Conor. - A saját testi épségem aggaszt.