Fehér Holló (BL)

Fehér Holló 24. fejezet

- Szerinted várható valami ellentámadás tőlük? - kérdezte Logan.

A nagyterem kiürült, és mindenki elmondta a jelentését, amit Brent szorgalmasan le is jegyzetelt. Már csak ki kellett nyomtatnia egy példányban, ami a megy a többi közé, illetve mindenkinek elküldeni e-mailben.

- Egyelőre biztos, hogy nem. – csóválta meg a fejét Aaron. – Jövő héten lesz a Nagygyűlés. Addig nyertünk egy kis időt.

- Estét! – lépett be Darell az ajtón.

- Mi van vele? – kérdezte egyből Conor.

- Minden rendben. – ült le az asztalhoz, hogy végre kifújja magát. – Nem vészes. Fent van a szobájában, szerintem kidőlt. Lemaradtam valamiről? – érdeklődött ő is.

- Nem igazán. – csóválta meg a fejét Clark. – Igaz, hogy nem úgy sült el a dolog, ahogy vártuk, de legalább megjegyezte, hogy kikkel is szórakozik, és a Hollók is lenyugszanak egy kicsit.

- Ez volt az egyik legfontosabb dolog. –bólintott rá Aaron. – A morált meg kellett tartanunk, hogy a későbbiekben ne legyen lázongás.

- De legalább most azok a férgek fizettek nagyobb árat. – mondta Conor.

- Valaki mindig kihúzza a rövidebbet. Ez már csak ilyen. Nekünk az a dolgunk, hogy ezt elkerüljük, és kihozzuk belőle a legtöbbet. – szólt közbe Darell.

- Szerintem mára elég is lesz ennyi. – sóhajtott Brent. – Legalábbis nekem kezd kisülni az agyam.

- Egyet értek. – sóhajtott Conor, majd fel is kelt az székről. – Főnök?

Aaron kissé elbambulva ült az asztalnál. Csak a kérdésre figyelt fel. – Persze. Majd holnap folytatjuk. – intett egyet, mire a többiek is felkeltek és szépen lassan kisétáltak a teremből.

Amint Aaron egyedül maradt, ő is felállt, és hátrahagyva az összes dokumentumot, az emelet felé vette az irányt. Egyenesen Daniel szobája felé kanyarodott, ahol megállt az ajtó előtt és kopogott. Először nem is hallott semmit, de a második kopogás után már nyílt az ajtó.

A fiú meglepetten állt előtte. Hirtelen azt hitte, hogy a gyógyszer máris kiütötte és hallucinál. Aaron sem szólt egy árva szót sem, csak beljebb tolta az ajtóból, majd becsukta maga mögött és megállt a szoba közepén. Daniel láthatóan az ágyból kelt ki, mert a haja kicsit kuszán terült szét a fején, és már csak egy bő póló volt rajta, ami alól kikandikált az alsója. Aaron közelebb lépett majd megfogta Daniel pólójának a szélét és lassan felhúzta. Egészen addig húzta, amíg meg nem látta a bekötözött oldalát, amin kissé átütött a friss vér. Meredten nézte a fehér kötszert, mintha attól eltűnne, mintha ott sem lett volna.

- Sajnálom. – suttogta Daniel. Fogalma sem volt, hogy abban a pillanatban miért kér bocsánatot, de az előtte álló aggódó arckifejezését látva, csak úgy kiszaladt a száján.

Aaron még mindig nem mondott semmit, csak a tekintetét kapta Danielre, miközben szemeiben szikrák villantak. A fiú, látva ezt egy lépést hátrált, mert abban a helyzetben nem tudta megfejteni azoknak a szikráknak a mibenlétét.

Aaron utána lépett, rásimított Daniel arcára és már csókolta is. A fiú kezei abban a pillanatban kulcsolták át a Aaron nyakát, hogy ne hasból kelljen tartania magát, de addigra érezte is, ahogy két erős kar köré fonódik, és két hatalmas tenyér simul a hátához, hogy biztonságosan megtartsa. Daniel elernyedt a megbízható ölelésben, és átadta magát az érzésnek, amit a másik testének közelsége váltott ki belőle. Csókjuk mély volt, a tempója pedig folytatásra ösztönző. Ahogy lassan felfedezték egymást, a szorításuk is egyre erősebb lett, és a pulzusuk is felgyorsult. Daniel ujjai erősen markolták a férfi széles vállát, Aaron kezeit pedig öncélú érdekek vezérelték, ahogy lesiklottak a fiú hátáról, hogy újra megmarkolhassa azokat a feszes idomokat. Beléjük mart, a következő pillanatban pedig erősen szétfeszítette, miközben maga felé húzta a másik csípőjét. Daniel belenyögött a csókba, ahogy még közelebb kerültek egymáshoz.