Fehér Holló (BL)

Fehér Holló 29. fejezet

Daniel szépen lassan rendezte be az új szobáját, ami lepukkantabb volt, mint az, amit a Fészekben kapott. A vakolat néhol omladozott, és az ablakról már le sem lehetett vakarni a százéves koszt. De ezeket leszámítva, teljesen elégedett volt. A ruháit bepakolta a kis szekrénybe, az egyenruhát kiakasztotta egy fogasra. Más vagyontárgya nem is igazán volt, a laptopon és a mobilján kívül.

Ő hosszútávra rendezkedett be, nem úgy, mint a többi, oda beosztott Holló. Többségüknek volt családja, vagy legalább saját lakása, ahová hazajártak, ha nem épp ők voltak beosztva. Kivéve egy idősebb fazont, aki teljesen elégedett volt az ottani szoba magányával. Kimérten fogadták őt, és szúrós tekintettel méregették, a meglehetősen fiatal kora miatt. Ugyanis ott mindenki jóval túl volt már a harmincon. Komoly férfiak gyülekezete, harcedzettek, akik nem voltak tapasztalat híján sem.

Darell ugyan felvázolta, hogy mi a helyzet, és hogy nem kell őt félteni, de a jelenlévők csak jót somolyogtak az orruk alatt. Danielt ez nem zavarta. Sosem nézték ki belőle azt, hogy mit tud valójában, de nem akadt fenn az ilyen kicsinyes dolgokon.

Már sötét volt odakint, amikor leült az ágyára, és maga elé tette a kikapcsolt mobilját. Tudta, hogy szabályt szeg vele, ha nem érik el őt közvetlenül, de szándékában állt másnap reggel bekapcsolni. A feje lassan lehiggadt a csendben. Felnyitotta a laptopot, és benyomott egy filmet, hogy elüsse az időt. Sokszor nézett az ajtóra. Dühítően sokszor ahhoz, hogy mérgesen csapja le a laptopot, és vágja magát hanyatt az ágyon.

Amikor végleg tudatosult benne, hogy nem fog senki kopogni az ajtaján, valami kissé elszorította a torkát. Tudta, hogy nem lép be váratlanul Conor, nem töri rá az ajtót Darell, vagy nem jön Brent egy újabb vacakkal a kezében. Ha kimegy, akkor ismeretlenekkel kell majd szembenéznie, és újra bizonyítani.

Dühítette az az érzés is, hogy a terve így jelentősen lelassul, de legalább higgadt fejjel, fehérnép nélkül tud majd gondolkodni. És a főnök nélkül. Hatalmasat sóhajtott a gondolatra, hogy vele sem fog összefutni egy kósza órában, az ebédlő felé menet, de azzal áltatta magát, hogy így lesz a legjobb. És ezzel a gondolattal merült álomba is.

Az éjszaka folyamán leesett újabb tizenöt centi hó. A fagyos szél egy percre sem állt meg odakint, és reggelre több utat is lezártak hóátfúvások miatt.

- De szar egy idő van te! – lépett be az ajtón az egyik Holló, majd kirázta a fekete hajából a havat.

- Ne is mondd! – horkant fel egy másik, hidrogén szőke alak. – Azzal indítottam a napot, hogy havat lapátoltam, mert az asszony rám parancsolt.

- Na, látod! – röhögött fel a fekete. – Nekem ezért nem kell senki. – bizonygatta az igazát, majd levette a havas kabátját, és a fogasra akasztotta a kabátját.

– Nem rossz ám a család, megvan a hangulata, de tény, hogy nem bírnám otthon sokáig. – bólogatott a szőke, miközben a kávégéphez lépett, hogy megigya a reggeli adagját.

- Adok pár műszakot, ha ragaszkodsz hozzá! – kuncogott még mindig a fekete. – Mielőtt papucsot csinál belőled az asszony teljesen.

A kávé lefőtt, így a Holló visszafordult a társa felé, csészével a kezében. – Néha tényleg úgy érezem, hogy én keresem a pénzt, de ő a... Főnök...

- Akkor állj a sarkadra végre! – ajánlotta a feketeség. – Milyen példa leszel így a fiadnak? – nézett fel ő is a társára, aki megszeppenve állt a kávégép előtt.

- Főnök! – ismételte meg a szót, mire a másik követte a tekintetét, és megpillantotta a három, ajtóban ácsorgó alakot.

- Főnök! – pattant fel ő is az asztaltól.