The Endgame [BEFEJEZETT]

2 fejezet

Beijing, 2022. szeptember 6.

Reggel hat órakor egy sötétszürke – Kunpeng – kódnéven ismert YUN20-as katonai teherszállító repülőgép szállt fel Dél-Koreából és indult el a főváros irányába. A közel száz tonnás katonai gép két órával később, a Beijing belvárosától északnyugatra található Xijiao Repülőtér egy félreeső kifutópályáján landolt.

A kifutópályát, a repülőgépet, és a csomag – amely egyetlen páncélkonténerből állt – átpakolását egy fekete kamionba, QBZ-03 típusú gépfegyvert viselő kommandósok őrizték és felügyelték. A hatalmas golyóálló üveggel védett kamion az őt kísérő kéken villogó és szirénázó rendőrkonvoj közepén haladt. A forgalmat és utat motoros rendőrök zárták le a civilek előtt, amíg a konvoj átsuhant egy-egy kereszteződésnél vagy nagyobb csomópontnál, egy pár percre megbénítva a külváros közlekedését. A konvoj ekkor hirtelen éles kanyart vett, ráfordult a Qingqin útra és gyorsított. Két fekete biztonsági autó zárkózott fel melléjük jobbról és balról is, egy újabb éles kanyar után pedig egy kis mellékutcába kanyarodtak, majd megálltak egy szürke kerítéssel elkerített terület előtt.

A Tuancheng Erőd eredetileg Qing dinasztia regnálása alatt, a 18. században épült és kiképző központként funkcionált egészen a 20. század közepéig, amikor is kulturális emlékhellyé nyilvánították, és egészen hat hónappal ezelőttig múzeumként használták, de a látogatottság visszaesése és a költséges fenntarthatósága miatt bezárták.

Az erőd területét határoló szürke kovácsoltvas kerítést erősítette még a Concertina-drót, de az igazi védelmet az erőd ovális udvarát határoló tíz és fél méter magas fal jelentette. A körbejárható felülete öt méter széles volt. Az egész erődöt védő rohamsisakos, fekete ruhás katonák ujjukat a gépfegyvereik ravaszán tartva fél szemmel az udvart, fél szemmel az erődöt körbeölelő üres pusztaságot figyelték. A háromszázhatvan fokos körben szemmel tartott területet további kamerák, hő- és mozgásérzékelők segítették.

Senki nem juthatott sem ki, sem pedig be.

A kovácsoltvas túloldalára éles kanyart véve megérkezett a sötétített üvegű, koromfekete kamion és kísérete. A kapu kinyílt, és a konvoj begurult az erőd előtti udvarra. A páncélozott csomagot, az újonnan megépített sín rendszeren gurították végig – természetesen fegyveres kíséretben – és juttatták be az erőd főépületének központi részén kialakított kihallgató helyiségébe, ahol már három öltönyös férfi várakozott.

A páncél ajtaját biometrikus zár védte a jogtalan kinyitástól, s amelyet egyedül Ling Jian Min, a Közbiztonsági Minisztérium Bűnügyi Nyomozó Irodájának igazgatója tudta kinyitni. Az ötvenes éveiben járó alfa férfi öltönyben és szorosra kötött nyakkendőben, zavartan nézte a kezét, majd a tenyerét a szkenner műanyag felületéhez érintette. A vezérlőpanel apró piros ledlámpája zöldre váltott, a zár kattant és a nehéz fémajtó két szárnya lassan kitárult... és kilépett rajta valaki.

A férfi egy elegáns sötétkék öltönyt viselt, a zakó két oldalát egy fekete selyemszalag tartotta egymáson, és jól láthatóan nem viselt alatta semmit. A szíve felett egy finom, nyíló lótusz formájú, fehéraranyból készült bross díszelgett, amelynek a közepén egy öt karátos gyémánt csillogott.

- Mr. Xiao, – a férfi szemöldöke a magasba szaladt, de mereven bámulta a kihallgató helyiség túloldalán álló férfit, miközben elegánsan lépkedett lefelé. – Jin Xuefeng vagyok, a Kínai Népköztársaság igazságügyi minisztere. Az urak, – bökött fejével először a bal oldalán álló ötvenes éveiben járó férfi felé – Ling Jian Min, a Bűnügyi Nyomozó Iroda igazgatója, – aztán a jobbján álló alak felé fordult – és a belbiztonsági miniszter Nie Han Ying. Azért szállították ide...