The Endgame [BEFEJEZETT]

10 fejezet

Tuancheng Erőd

18:45

Aznap este – Jingyi erős kávéjától felélénkülve – hozzálátott a jelentés megíráshoz.

Általában szerette az ügyes-bajos papírmunkát a végtelenségig kitolni és nem foglalkozni vele... most azonban, ahogy túlcsordultak az információk a fejében, már csak arra eszmélt fel, hogy a harmadik oldalt írja tele..., és egyedül maradt a központban.

Kinyújtóztatta a nyakát és az órájára nézett.

Még fél óra és megérkezik a váltás.

Az elmúlt napok eseményei – a Jin és Nie miniszter körül botrány –, és a felfedezett új információk figyelembevételével újra átnézte a Fehér Lótusz ellen felhozott vádakat, és rájött, hogy az esetek 75%-ban rejtett szálak Jin és Nie miniszterekhez vezethetők vissza. De még így is tetemes mennyiségű papír és akta halom hevert előtte... és volt egy olyan érzése, hogy hamarosan a pulton összerendezett mappák fokozatosan el fognak tűnni, ahogy újabb és újabb titkokra fény derül.

Ivott egy kortyot a vizéből, és a dossziék felett ferdén átnézett Xiao Zhanra.

- Miért dolgozik olyan kemény, Wang nyomozó? – kérdezte Xiao Zhan miközben törökülésben helyezkedett el az asztal közepén, kezét méltóságteljesen az ölébe helyezte, ahol fehér buggyos inge azt a benyomást keltette, mintha gömbölyödő pocakja lenne. – Azért van itt, hogy bizonyítson... vagy azért, hogy feltegye azokat a kérdéseket, amiket előző este nem tudott?

Yibo megnyomta a kihangosító gombját, és a szájához emelte a mikrofont.

- Hála magának... sok munkám van.

Xiao Zhan elmosolyodott.

- De hisz a papírmunka soha nem volt az erőssége.

Idegesítette és felzaklatta, de ugyanakkor mégis izgalmasnak találta, hogy Xiao Zhan és csapata milyen alapossággal ásott mélyre mindenki életében és tárta fel legféltettebb titkaikat. Meglepődött saját magán, meglepődött azon, hogy a játszi könnyedségű szavak így hatnak rá.

Szemtelen és bátor mondat volt Xiao Zhan részéről.

Yibo felemelkedett a székéből, megkerültek az asztalt és belépett a kihallgatóhelyiségbe.

feláll és belép a kihallgatóba.

- Honnan tud ennyi mindent rólam?

- Lenne egy ajánlatom.

- Válaszoljon a kérdésre!

Xiao Zhan a tenyerére támaszkodva hátradőlt, lusta mosolyával az ajkán az arcát kémlelte.

- Előbb hallgassa meg az ajánlatomat... mert utána lehet, késő lesz... feltenni azokat a kérdéseket.

- Mi az ajánlata? – kérdezte némi habozás után.

Xiao Zhan leszállt az asztalról és tett egy lépést felé.

- Engedjen ki...

- Nem!

- ...az udvarra. – fejezte be a mondatot Xiao Zhan. – Három napja tartanak bezárva itt... – mutatott körbe a sivár, vastag sötétszürke ablaktalan kőfalakon, amik csak úgy árasztották magukból a hideget és az egyhangúságot. –, és ez meglehetősen frusztráló. Szükségem van friss levegőre. – Yibo gúnyos mosollyal rázta meg a fejét, amikor rájött, mit tervez a férfi. – Ilyen állott levegőben nem tudok gondolkodni.