The Endgame [BEFEJEZETT]

8 fejezet

Tuancheng Erőd

00:35

Az ember fölé magasodó, impozáns erőd sokkal félelmetesebbnek hatott éjszaka, mint nappal.

A képernyőkön az erőd teljes területe látható volt éjszaka is, infrakamerákkal pásztázva. A fal mellett lézerhullámok értek össze, hermetikusan lezárva az erőd környékét. A katonai erődítményt ötszáz méternél nem lehetett jobban megközelíteni úgy, hogy ezt a fegyveres kommandósok ne érzékelték volna. Az utolsó ügynökök távozása után az erőd belsejét teljesen lezárták, senki nem tehette be a lábát az épületbe, egyedül a bejárati ajtó mellett állt két őr.

A Range Rover megállt a kapu előtt.

Az őrbódé ajtaja kinyílt és egy fekete ruhás katona lépett ki, miután ellenőrizte az engedélyét, nyikorogva nyílni kezdett a hatalmas, távirányítású kapu is.

Belépett folyosóra, ami olyan hosszú és kietlen volt a pislákoló lámpák fényében, mintha egy horror film forgatásának díszletébe lépett volna be. Miközben elhaladt az ajtók előtt, számba vette az okokat, amiért az éjszaka közepén – miután órákon át álmatlanul hánykolódott az ágyában – autóba ült és ide kocsikázott. S ahogy mindig... most is Xiao Zhanhoz vezettek a szálak.

Amint belépett a helyiségbe, megtorpant.

Ajka résnyire nyílt, amikor megpillantotta a félhomályban sétáló Xiao Zhant.

Sosem látta még így.

Bőre lázasan fénylett a sötétben ahogy lefelé lépkedett a lépcsőn, a teste ugyanolyan bámulatos eleganciát sugárzott, mint az arca. Tengerkék selyem köntöse lágyan hullámzott mögötte. Tekintete előre szegeződött, az arcán semleges kifejezés tükröződött ahogy mezítláb unottan sétálgatott a kihallgatóhelyiségben. Nem volt sem boldog, sem szomorú. A selyem köntös két széle minden egyes lépésnél szélesebbre nyílt, és Yibo láthatta a férfi hófehér mellkasát...

Basszus! Olyan lenyűgözően csodálatos volt, meztelen, izmos és lapos hasa... amely egykoron finoman domborodott, miközben egy új élet ott növekedett a méhében. Elképzelte buja, gömbölyödő testét, szikrázó szemét és selymes bőrét...

- Ne álljon ott a sötétben, Wang nyomozó. – szólalt meg hirtelen Xiao Zhan hűvösen és higgadtan, anélkül, hogy hátra pillantott volna. – Jöjjön le, és tegye fel a kérdéseit, amik nem hagyják aludni.

Nem tudta volna megmondani, mennyi idő telt el aközött, hogy a férfi feltette a kérdést, és aközött, hogy kinyílt a kihallgató súlyos ajtaja és belépett a helyiségbe.

- Minek köszönhetem eme késői látogatását, nyomozó? – vonta fel sötét színű szemöldökét Xiao Zhan, miközben lazán és könnyed, de mégis elegáns, mozdulattal a falhoz sétált Nem feszélyezte a meztelenség, ezáltal nem is sietett eltakarni sebhelyes bőrét. Most nem. – A barátnője nem fog megharagudni, amiért éjszaka is dolgozik? – Yibo kissé összevonta szemöldökét, nem látta értelmét a kérdésnek, hiszen a férfi épp úgy tisztában volt párkapcsolati helyzetével, mint őt. – Oh, bocsánat, elfelejtettem. Válófélben vannak. S az új barátnője?

- Nincs új barátnőm. – tudta, hogy haragosan cseng a hangja, s próbálta erővel visszafogni magát, hogy ne legyen ennyire kiszámítható, mit is érez pontosan... persze kevés sikerrel.

Xiao Zhan csak bámulta.

- Persze, hogy nincs, – húzódott gúnyos félmosolyra Xiao Zhan szája. – hiszen még mindig egy évekkel ezelőtti álomképet kerget, nem igaz?