The Endgame [BEFEJEZETT]

16 fejezet

Este kilenckor egy golyóálló üveggel védett páncélozott ébenfekete Audi A7-es gurult a Tuancheng Erőd kapuja elé. A luxus jármű orrának jobb oldalán a Népi Felszabadító Hadsereg arany címeres piros, a bal oldalán a Szárazföldi Haderők piros-zöld zászlója verdesett az enyhén szitáló esőben. A delegációs autót hátulról páncélterepjáró fedezte, hiszen az elegáns utastérben a központi katonai hatalom egyik vezető tábornoka tartózkodott.

Öt perccel később a neves tábornok kísérete elhagyta a központi irányítóhelyiséget, de ujjaikat a ravaszon tartva, készenlétben várakoztak, diszkrét távolságon belül. A férfi megigazította sötétzöld díszegyenruháját, a súlyos fémajtó hangosan sziszegve kinyílt előtte és a kinyíló résben megpillantotta a kihallgatóhelyiségben járkáló omega férfi törékeny sziluettjét.

- Tudtam, hogy el fog jönni, Wang Qingheng Jun. – Xiao Zhan megtorpant, de nem nézett hátra, még akkor sem, amikor perzselte a rászegeződő tekintet. – Már az ajtóból éreztem a kezéhez tapadt vér szagát. – csapta ekkor az asztalra minden előzmény nélkül a tömör mondatot, elfelejtve, hogy az imént udvariasságból azért csak mégis köszöntötte a férfit.

Qingheng Jun lelépett a kihallgatóhelyiségbe vezető lépcső legalsó fokára, aztán megállt.

- Azt hittem meghalt.

Xiao Zhan felnevetett.

- A férjemnek volt egy nagyon rossz szokása... mindig kellő gonddal zárta el azokat a dolgokat, amik a legértékesebbek voltak a számára. – Xiao Zhan megfordult, és összehúzta a szemét. – Nem sejtettem, hogy ez a szokása... egyszer az életemet menti meg.

A pisztoly zizzent kettőt Wang tábornok kezében lépés közben, a combja mellől.

- Lőjön le. Hat évvel ezelőtt elhibázta, – Xiao Zhan félrehúzta a felsőjének szélét, feltárva a férfi előtt hófehér vállát, amit egy gyöngyházas fehér színűvé fakult golyó ütötte seb hege csúfított el. – most célozzon rendesen. – Wang tábornok arcán zord elszántság tükröződött miközben kibiztosította a fegyverét, és egyenesen a homlokára célzott vele. – Milyen kár, hogy nem lőhet le.

Wang tábornok durván felnevetett.

- Ugyan miért nem?

- Ha most megöl engem, a vizsgálat során felmerül a kérdés, hogy miért?A kormány vendégszeretetét élvezem, hiszen olyan információkra van szüksége, amik egyedül itt vannak. – érintette meg többször egymás után a halántékát Xiao Zhan mosolyogva. – Arról nem is beszélve, hogy magával ellentétben, én fegyvertelen vagyok; sajnos még ezt a széket sem tudom magához vágni, pedig higgye a legnagyobb élvezettel mártanám bele a szék acél lábait a koponyájába. Így a magyarázata, hogy magára támadtam, egy egészséges emberre, aki jelen állapotban nagyjából harminc kilóval súlyosabb nálam... nos eléggé elképzelhetetlennek tűnik.

A tábornok leengedte a fegyverét, és nem a célpontját nézte, hanem a kezében tartott pisztolyra meredt.

- Ugyan mit számít, egy... omega halála? Azt hiszi a beijingi katonai hírszerzés nem tudja kideríteni mely kormányellenes csoportoknak adott el fegyvert? – Wang tábornok erre olyan hangosan felnevetett, hogy még a torka is belefájdult. – Ne gondolja magát többnek, mint ami valójában. Egy mocskos, bosszúszomjas omega!

- Ebben – szólalt meg Xiao Zhan olyan hangon, amely egyaránt volt arisztokratikus és fenyegető hangnemű. – nem is különbözünk annyira. Amikor legutóbb a bosszúvággyal a szemembe nézett, golyót küldött a vállamba, miután hidegvérrel lemészárolta a szeretteimet.