The Endgame [BEFEJEZETT]

Befejező rész

Dongying, Changping kerület, Beijing

A feszült csendben sikerült kirángatnia magát az egyik gödörből, hogy aztán belezuhanjon egy másikba. Két kézzel kaparta az utat felfelé, távol a fájdalmas, égető szenvedéstől, amely a lelke közepén izzott.

Sosem menekült el az érzései elől vagy azoktól a dolgoktól, amelyek túl mélyen érintették... de miközben azt nézte, hogy a férfit akit szeret, aki a társa és a gyermekének az édesanyja... kirángatják egy fekete autóból... leütik, amiért az életéért küzd, és kiabál: – Hagyjatok! Segítség! Eresszetek! – Yibo ismét a felvételre fordította a figyelmét, és látta, ahogy Xiao Zhant egy üres fakoporsóba hajítják, mint egy zsák szemetet... és eltemetik...

Az akkor érzett harag és gyűlölet minden racionalitást felülmúlt.

Miután a felvétel véget ért, Yibo telefonja csengeni kezdett, és amikor lepillantott rá, és látta, hogy ugyanaz a szám keresi, mint azelőtt, így szólt bene:

- Hol van Xiao Zhan?

- Nyugalom, nyomozó. – ahogy ezeket a szavakat kimondta, Yibo érezte, hogy az elnök elégedetten mosolyog. – Nem halt meg... még.

Yibo egyre mérgesebb lett, és a fogát csikorgatta. A szeme összeszűkült, arcán olyan agresszív kifejezés ült meg, amely még a sokat tapasztalt Jingyit is megrémisztette egy pillanatra.

- Mit akar?

- Végül csak elkezdtél gondolkodni. – nevetett a férfi. – Nálad van a pendrive. Biztos elkülditek a felsővezetés összes funkcionáriusának. Rajta leszek a legkeresettebbek listáján, nem igaz?

- Igen. Nincs hova futnia.

- Ez azt jelenti, hagyod, hogy meghaljon életed szerelme. – hümmögte Wen Zhen Kang. – Nagy kár.

Yibo keze ökölbe szorult.

- Világos leszek, Wang nyomozó. Ha folytatjátok a vadászatom, ha elfogtok... Xiao Zhan meg fog halni. Nem világos? – Yibo egy ideig hallgatott, miközben a józan esze viaskodott a szívével: az volt a feladata, hogy igazságot szolgáltasson és felelősségre vonja a bűnösöket. Wen Zhen Kang éppúgy megérdemelte a büntetést, mint azok a korrupt társai akik ellen már vádat emeltek... azonban nem engedheti, hogy a fia, akit csak most ismert meg, s aki foggal-körömmel ragaszkodik a mamájához, hirtelen édesanya nélkül maradjon. – Azt hiszem megértetted. Néhány óra múlva elmegyek az országból. Xiao Zhan meg fog halni, ha megpróbáltok megállítani vagy... ha a csere előtt elkülditek a felvételt a sajtónak. Mihelyst a kezemben van a pendrive, és átléptem a határt, megmondom a pontos helyet, ahova eltemették. Szép napot!

Azzal a vonal megszakadt... és egy újabb videó érkezett.

A képernyőn a koporsó tetejének belsejébe szerelt kamera felvétele látszott. Yibo kinagyította, és Xiao Zhant pillantott meg: a férfi kezdett magához térni, a rémület ami egy pillanattal ezelőtt még az arcáról sugárzott eltűnt, és fegyelmet parancsolt magára. Síri csend volt körülötte. Feszülten hallgatózott, először csak a férfi felszínes és szapora légzését lehetett hallani, aztán motyogást is hallott: – ...bo... Yibo... kérlek... vigyázz a fiúnkra.

- Oh, az istenekre! – lehelte Yibo.

Amikor a felvétel elsötétült, és Yibo legszívesebben felüvöltött volna a fájdalomtól.

Xiyang azonnal megérezte a zaklatottságát és addig fészkelődött a karjában, amíg sikerült az arcocskáját a nyakához szorítania, miközben két karját a nyaka köré fonta. Yibo csak nézte az erős gyermeket, érezte a biztatást, amelyet olyan önzetlenül kínált neki, és Xiao Zhanra gondolt.