Van, hogy a sorsod kísért C.L.

16.

Csütörtök reggel, ha lehet még a tegnapinál is lelkesebb voltam. Tegnap nem tudtunk a fiúkkal találkozni, mert nekem még nem kellett mennem a pályára, ők viszont nagyon későn értek vissza.

Lehúztam a beléptetőkártyám és a lézengő embereket kerülgetve haladtam a Netflix épülete felé. Pilóták még szinte sehol, hiszen a médianapot pont leszarják és utolsó pillanatban esnek be. A stúdióban felkaptam az iPademet a tollával és már indultam is reggelizni. Sokkal jobban preferáltam a papír alapú írást, de amióta kaptam ezt a főszerkesztőmtől sokkal könnyebb dolgom van. Úgymond ez volt a ,,kártérítés" amiért karanténban én dolgoztam kb. mindenki helyett. Futamokat kellett néznem, a világ összes interjúját és kérdéseket írnom, témákat, megközelítési módokat, aktuális eseményekről, közben e-maileket írtam, valamint valami közelgő nagy rendezvényt is nekem kellett szerveznem olyan szempontból, hogy találjak egy megfelelő rendezvényszervezőt és folyamatosan együttműködésben kellett lennem vele. Ez semmi lett volna, ha nem keveredek bele annyira ebbe a nyavalyába, hogy teljesen ágynak döntött, nem volt energiám és köhögőrohamokat kaptam 3 percenként, közben pedig az egyetemre is igyekeztem rengeteget tanulni. Ennyit az iPademről.

Reggelimet idegen sajtósok körében töltöttem az étteremben egyedül egy asztalnál. A fiúk a szállodában reggeliznek, de már úton vannak Daniel informálása alapján.

A médiaterembe lépve kicsit megdöbbentett a tömeg. Még sosem voltam itt, most is csak helyettesítek valakit, így nem tudtam mihez hasonlítani.

Hátul volt bérelt helyem, hiszen itt csak figyelnem kell az eseményeket, hátha téma keletkezik valamiből. Charles, Hamilton és Max volt az első három, akik már a helyükön várakoztak. Charles szúrt ki elsőként és mosolyogva intett, majd példáját követte Hamilton, Max pedig szimplán nem értette miért integetnek nekem. Kínos mosollyal visszaintegettem nekik és belemerülhettünk az uncsi riporterek uncsi kérdéseibe. Aha. Gondoltam én. Mikor mindenki túljutott a teljesítménnyel kapcsolatos kérdéseken és maradt még egy kis idő kicsit felmérgesedtem, mint Charles és Hamilton közeli ismerőse, de, mint a Netflix embere, izgatottam figyeltem az eseményeket, hiszen jól tudtam, ilyenkor következnek a riporterek magánéleti kérdésekkel való próbálkozásai.

Persze tökéletesen hárítottak a pilóták a semmit mondó válaszaikkal. Eddig.
- Charles, igazak a hírek, miszerint szakítottatok a barátnőddel?
-Most éppen melyikkel? - kérdezett vissza Charles, kiforgatva a kérdést, amit egy halk nevetés követett
-Természetesen Charlotte Sinével- mondta morcosan az újságíró bácsi. Charles egy hatalmasat sóhajtott
-Igen.
-Egy harmadik személy miatt?
- Nem volt harmadik személy, viszont egy másik ember segített rájönni, hogy ez már nem célravezető kapcsolat egyikőnk számára sem, és neki is és nekem is egészségesebb, ha külön utakon folytatjuk. Ennyivel le is zárnám a témát-bólintott, majd tekintetével megállapodott rajtam, mintha arra lenne kíváncsi, mi a véleményem erről. Ha tudnád...

Délután korán végeztem, ennek örömére a városba indultam egy kis futásra. Még elég gyenge vagyok ilyen téren, 3-4 km a maximum, az is borzasztóan lassú tempóban. Azért így is próbáltam a maximumot kihozni ebből, hogy végre eltereljem a gondolataimat a mai napról. Egész nap Charles interjúján kattogtam. Kicsit elbizonytalanodtam. Már kezdtem azt hinni, miattam szakított Charlotteal, de a mai interjú után nem tudom. Ki beszélte rá? Vagy már tényleg nem működött köztük és nem is akar semmit velem? Mondjuk nem is voltak egyértelmű jelek erre.
Egyre jobban felemésztettek a kombinálásaim, azt sem tudtam hova futok és hol vagyok, míg a csöpögő eső szakadni nem kezdett. Telefonom navigációja segítségével próbáltam minél hamarabb visszajutni a hotelhez, borzasztóan nevetségesnek éreztem magam, de már annyira, hogy úgy voltam vele a mai nap után, ez nem lehet rosszabb.
-Szia Dan! - szóltam bele a telefonba, mikor Daniel felvette
- Szia, Lala. Te futsz? Az esőben?
- Ja, de ezzel ne foglalkozz
- Lau, most voltál kovidos, ne csináld, hogy tüdőgyulladást akarsz kapni? - vágott közbe
- Oké, anyu, most nem ezért hívtalak. Hol van Charles szobája?
- Úúriisteeeen, ez az, amire gondolok??- visította gyerekeket megszégyenítő hangszínnel
-Nem tudom, Dan, fogalmam sincs. Csak ideje tiszta vizet önteni a pohárba- mondtam szaggatottan, mivel kicsit nehezemre esett futás közben telefonálni
-Nagyon jól gondolod, alig várom a beszámolód mi voolt! - mondta lelkesen, szinte láttam magam előtt a fejét.
-Azt várhatod, csak beszélni akarok vele, nem összeházasodni- forgattam meg a szemem
- Majd meglátjuk...
- Hagyjál már- mondtam mérgesen majd mosolyogva kinyomtam a telefont