Van, hogy a sorsod kísért C.L.

34.

-Naa, kit köszönthetünk köreinkben? -intézett felém egy hatalmas vigyort Daniel, miközben kiléptem a teraszra. Legnagyobb meglepetésemre mindenkitől hatalmas ovációt kaptam, aki éppen ott volt, így egy meghajlás után az asztalhoz léptem.

-Jó reggelt! -köszöntem -Lányok? -kérdeztem, ugyan is sem Carm, sem Bia nem voltak még itt.

-Nem tudom mit csináltatok Carmennel, de amióta ismerem, sosem aludt 9 óránál tovább. Szóval kezdek félni.

-Bia verekedett álmában. Szóval kifáraszthattad volna egy kicsit jobban is. -jegyezte meg Daniel.

-Charles? -kérdeztem, ugyan is ő sem volt az asztalnál

-Még nem ért vissza a futásból.

-Én megyek, csinálok pár kávét és felkeltem a csapatot. -indultam meg.

Készítettem egy bögre kávét Carmnak, meg Biának is, majd elindultam a körutamra, hogy felkeltsem őket. Carmen viszonylag könnyen ment, ő el is indult, hogy összeszedje magát, Bia azonban megmozdulni sem bírt, mert állítása szerint olyan izomláza van. Azonban az akcióm sikeresnek bizonyult a kávéval, ugyan is valahogy felsegítettem Biát az ágyából, majd miután felöltözött és fésülködés nélkül összefogta a haját leindult a teraszra, én pedig felmentem a telefonomért, majd lementem a többiek után. A konyhában természetesen szereztem egy bögre kávét, majd vállat vonva inkább hoztam mégy eggyel. A biztonság kedvéért. Kilépve a teraszra már csak Carlos, George, Daniel, Lando és a lányaim ültek. Illetve egy izzadt Charles is.

-Na, mindenkit felkeltettem. -mondtam büszkén.

-Ja, örök hálám. -dünnyögte Bia

-Van elképzelésem, mennyire vadultatok éjjel. -mondta Carlos.

-Miből gondolod? - kérdeztem nevetve

- Először is csak rátok nézek. Aztán Biának zöldek a térdei, a tiéd csak piros, de cserébe az egész alkarod szinte az, Carmenen mondjuk semmi foltot nem látok, de szerintem ez csak a szerencsén múlhatott.

-Na, most gondoljatok bele, nekünk milyen élményeink voltak! -kontrázott rá George, utalva a fiúk szerepére, akik bár nem akartuk, de valahogy még is nagy szerepük volt az estében.

-A hazatérésre gondolsz? -kérdeztem visszatartott röhögéssel

-Hajnali 3 körül egy hatalmas csattanásra keltem fel, meg visszatartott röhögőgörcsre, mert valamelyik elesett a küszöbben, mire az összes többi borult. -mesélte George

-A foltok azok onnan erednek. Meg a lépcsőzéstől. -mondta Bia

-Audrey elaludt zuhanyzás közben. -mondta Charles, mire kiröhögtek. -Komolyan, ült a zuhanyzó sarkában és szorította a zuhanyfejet két kézzel, csukott szemmel. -ecsetelte Charles, mire megrúgtam, hogy kussoljon már. Ugyan is a nagy titkunkat most fedtük fel. Bár Carlos, Lando, Daniel és Bia tudta, Carmen sejtette, de George semmiről nem tudott.

-Ohh -mondta elégedett mosollyal George, Carmenen pedig egy elégedett mosolyt láttam. Zavartan beletúrtam a hajamba, majd a mutatóujjamat a szám elé téve üzentem nekik, hogy ez titkos.

-Hát, én nem keltem fel semmire. -mondta végül Dan, mire elnevettük magunkat

-Jaj, ugye még nem reggeliztél? -nézett rám Charles, mire megráztam a fejem -Akkor jó, mert hoztam a megmentődet. -emelt fel egy fehér papírzacskót a mellette lévő székről, majd felém nyújtotta.

-Uuu, ugye az, amire gondolok? -mosolyogtam

-Nagyon remélem. -nevetett

-Köszönööm. -mondtam, mert az volt benne, amire gondoltam