Van, hogy a sorsod kísért C.L.

32.

 Az étteremben, ami amúgy egy tóparti terasz volt, maga volt a csoda, A hatalmas asztalunkkal, na meg a hatalmas társaságunkkal, mindenki figyelmét felkeltettük az étteremben. Az asztalfőn Charles ült, én a bal oldalán, mellettem Lando, velem szemben Bia és Daniel, de természetesen vacsora után ezek a helyek átrendeződtek, mivel Dan és Charles átültek a fiúkhoz beszélgetni, aminek hála nagyon jól elbeszélgettem Biaval és Carmennel. Bár nem mondom, hogy nem hiányoztak Charles óvatos érintései a combomról. Carmen igazán közénk való, ez alatt a pár nap alatt is nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk.

Abban is kiegyeztünk, hogy nem bírjuk elviselni Kellyt, illetve, hogy teljesen elcsavarja mindenki fejét.

-Higgyétek el, amíg ti nem voltatok, az előtt, mikor még én bekerültem ide, sokkal rosszabb volt. Aki nem ismerte, az biztosan azt hitte, hogy mindenkinek az anyja. Ha tetszett, ha nem, egy színű ruhában kellett menni vacsorázni, együtt kellett vásárolni, csak és kizárólag, amire ő engedélyt ad. Mindenki ki volt készülve, de senki nem szólt, hogy Maxot ne bántsuk meg. De szerencsére Max is megelégelte egy jóó hosszú idő után, és elbeszélgetett vele.

-Szerintetek sem tartoznánk senkinek magyarázkodással, ha ma este csak hárman csinálnánk valamit? -kérdeztem

-Abszolút nem! -hajolt közelebb Carmen -Mi a terv?

- Ez egyszerű. -kortyolt bele borospoharába Bia -Valami őrültség.

- Valami, amit még sosem csináltunk. -bólogattam egyetértően

- Igaz, hogy mi már csináltunk hasonlót, de óceánban még nem... -vigyorgott rám Bia

- Szerinted Carm benne lenne? -néztem kételkedve

- Tuti! Nézz rá, abszolút közénk való. -győzködött Bia

- Szóóval, akkor, meztelen úszás a Mexikói-öbölben? -néztem röhögve Carmenre, mire az előbbi elröhögte magát

-Nyomjuk! -mondta még mindig nevetve, mire már Bia is röhögni kezdett.

- Szóval a terv a következő, hazaérünk, megvárjuk míg mindenki nyugovóra tér és a medencénél találkozunk. -vázolta fel Bia

- És reménykedünk, hogy még most mindenki kellően berúg és nem otthon akarnak, mert akkor várhatunk egy darabig... -kortyoltam bele a boromba, majd elégedetten néztem körbe a társaságon. Bián, akivel minden érzésemen osztozhatok, Carmenen, akinek nagyon örülök, hogy idecsapódott hozzánk. Georgeon, aki teljesen összeillik Carmmal és egy borzasztóan közvetlen és tisztelettudó fiú, illetve ami azt illeti nagyon jó társaságra leltem benne is. Alexen, akivel ugyan nem kerültem közel az elmúlt napokban, de egy színes egyéniség, bár ez nyilvánvaló, hiszen gyerek koruk óta egy társaságban vannak Landoékkal, ez a barátság azóta sem tört meg. Pierren, akivel szívesen beszélgettem volna, de nem igazán volt velünk egy csapatban, vagy inkább én nem voltam annyira társaságban, pedig őt ismerem régebbről is. Carloson, aki inkább az észnek tűnt a bagázsból és Charles nagy bizalmasának, aminek örülök, hiszen Carlossal mindig együtt vannak, nem úgy, mint az otthoni barátokkal. Maxon, akinek sosem lehetek elég hálás, hogy ilyen befogadó volt velem és egyáltalán nem ítélt elsőre. Landon és Danielen, akikről azt hiszem semmit nem kell mondanom, legalábbis nem szükséges. Az, amit tettek értem, sosem lehetek elég hálás érte. Charles-on, aki épp most ért vissza a mosdóból, de már is bekapcsolódott a nevetésbe. Ha eddig nem tudtam mi hiányzik az életemből, mostanra biztosan tudom, hogy ő volt.

Végig nézek a lányokon, Kellyn, aki tudom, hogy nem ilyen valójában, Lilyn, aki egyáltalán nincs beilleszkedve igazából, Katerinán, akin látszik, hogy egyedül Pierre miatt van itt, Isán, aki próbál pártatlan lenni, ő vagy hozzánk csapódik egy kicsit beszélgetni, vagy a másik lány csapathoz.