Van, hogy a sorsod kísért C.L.

20.

Bia türelmesen végighallgatott, akkor is, ha sokszor meg kellett állnom.
- Szóval, mit írjak neki, miért szakítok? - kérdeztem
-Üzenetben akarsz szakítani??
- Nem tudnám ezt a szemébe mondani
-Jogos, gondolkodom. De most menj vissza, késő van, maradjak addig veled?
-Nem, hívd vissza Dant, hogy nincs baj, én még kicsit futkározom a hotelban, aztán felhívlak.

9 kilométert futottam este 10kor a hotelban, majd átküldtem a szöveget Bianak, hogy bólintson rá. Este még beszéltem vele, majd rám küldte Danielt, hogy ne legyek egyedül. Ami mondjuk egy nagyon jó ötlet volt, sokat beszélgettem vele, majd hajnali 4kor, mikor már elég álmosak voltunk, jött egy ötletem.
- Elküldöm neki most- mondtam.
-Most?
- Egész este nem válaszoltam neki, csak annyit, hogy a stábbal vagyok. Ha akkor küldtem volna, akkor eljött volna. Most csak akkor fogja látni, ha felkel. Nem kell elbúcsúznom, mert dühös lesz rám.
- Ahogy érzed Lala. Sehogy sem lesz könnyű.
- Jó, elküldöm
Laure: Jövő évtől engem az egyetem teljesen Genovába fog kötni, a kevés szabadidődet pedig nem várom el, hogy körém építsd, mert tudom, hogy én sem tenném. Nagyon szerettem volna elhinni, hogy az egész zökkenőmentes lehet, de a későbbi fájdalmakat jobb lenne megelőzni azzal, ha befejezzük most azt, ami még el sem kezdődött.

-Nem tehettél mást- tette a vállamra kezét Dan.
- Nem tehettem mást- bólintottam

Jó volt ezzel etetni magam. Undorodtam, hányingerem volt magamtól. Átgondolatlanság tükrözheti a tettemet, de igazából ismertem Charlest és azt is, hogy akik közel állnak hozzá, azokért a Holdra is felmenne. Ahhoz képest neki egy Ferrari ülés semmi. Megígérte még Julesnak is, hogy minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a Ferrarinál versenyezhessen, de a családjáért bármit megtesz.

Egész éjjel forgolódtam, míg Daniel békésen aludt mellettem, addig én úgy éreztem egy percet sem aludtam. Valamennyit biztosan, de talán összesen pár percet. Bűntudatot éreztem, bár sok lehetőségem nem volt, főleg a szerződés miatt, de elárultam Charlest, holott tudtam, ő bármit megtenne értem. Megtett volna. De talán jobb, ha erről ő nem is tud.

7 óra után nem sokkal Olivia hívására keltem. Szuper napok ezek mondhatom. Igazából, ha már végre elaludtam, úgy ahogy, pont nem Viára akartam kelni, ugyan akkor azt is tudtam, hogy
- Nem én szerettem volna átadni a hírt, de amilyen gyorsan csak tudsz, jó lenne Monacoba jönnöd.
- Kérlek mondd, hogy nem- estem kétségbe
- Anya kórházba került. Stroke-ja volt tegnap délután, de nem látszott rajta, éjjel nagyon nem volt magánál, most kómában van. Nagyjából 5%, hogy túléli, ha ez meg is történik, rengeteget sérültek az idegei- csuklott el a meggyötört hangja
-Sietek, kitartást. -hadartam, de igazából fel sem fogtam mit beszélt - Apa hogy van?
- Szörnyen, Aida nem érti mi van, én próbálom tartani a frontot, de nagyon kellesz ide
- Nagyon sietek, legkésőbb estére ott vagyok- tettem le.
- Baj van? - kérdezte Dan. Mire én csak hátra dőlve beletúrtam a hajamba. És elröhögtem magam. Ez egy szar álom. Egy ritka szar álom, nem lehet. A világ legjobb anya-lánya kapcsolat a miénk. Nem hagyhatjuk ennyiben. Nem történhet ez meg velünk.

Danielnek minden mindegy alapon elmondtam, és megkértem, szóljon Bianak, hogy azonnal induljon meg Monacoba Aidáért, hogy legalább ő ne legyen ott. Laptopomat bekapcsolva foglaltam jegyeket a Monacoi gépre. Fapados, de nem ez számít, ha kell még a géphez kötözve is, de valahogy muszáj eljutnom oda.
- Ne haragudj Daniel, de nem akarok egyedül menni
- Lala, ne viccelj.
- Annyira hálás vagyok
- Ez egy alap dolog, kapd össze magad, én is összepakolok a szobámban és jövök- nyomott egy puszit a fejemre.

Hidegzuhannyal próbáltam kicsit elterelni a gondolataimat leginkább arra, hogy vajon szívrohamot kapok- e a jéghideg víztől vagy sem, de most még ez sem igazán vált be. Összefogtam a hajam, fogat mostam, majd nekiálltam összepakolni. A rendszerető énem, aki mindent a legpraktikusabban és logikusabban pakol be, most teljesen összezavarodottan rakosgattam be a ruháimat most egy kicsit sem rosszul érezve magam a kupi miatt. Dan- nek kicsit gyorsabban ment, így segített nekem is, hogy a lehető leghamarabb elhúzhassunk innen. Jó volt, kicsit lefoglalt.
- Gyere, igyuk meg addig a maradék bort. Ne vesszen kárba- vette ki a hűtőből, ki is nyitotta, de egy dühös kopogás megszakította a mozdulatot, hogy elővegye a poharakat. Lefagytam egy pillanatra, hiszen bármennyire is bíztam abban, hogy csak Lando az, vagy a recepcióról valaki, tudtam, hogy ki várja azt, hogy ajtót nyissak neki.

Idegesen lesütöttem a szemem, majd Danielt kitessékeltem a nyitott teraszajtón, hogy Charles ne érthesse még ennél is jobban félre a történetet. Ramatyul néztem ki, ebben 100%-ig biztos voltam, hogy látni fogja, nekem sem könnyű ez, de abban sem kételkedtem, hogy őt ez egyáltalán nem fogja meghatni.

Essünk túl rajta.

Kinyitottam az ajtót, amin egy dühös indulásra készen álló Charles lépett be, majd bevágta maga mögött az ajtót. Összerezdültem tettére, de nem mutathattam magam gyengének, különben sosem tudnám meg az igazi véleményét rólam. Fél vállal a falnak dőltem és vártam. Vártam, magabiztos tekintettel, keresztbefont karokkal, hogy mit szeretne hozzám vágni. Így szerettem volna megvédeni magam attól, amit tudom, hogy én sem fogom elhinni. Ő is tudja nagyon jól, hogy most fog tudni igazán célba találni.

-Tudod, először ide sem akartam jönni. Nem érsz annyit, hogy egy ilyen szar szöveg után idejöjjek. De nem hagyom, hogy újra szó nélkül hagyjam az egészet. És kurvára elegem van belőled. - fröcsögte a szavakat, amiket lehunyt szemmel hallgattam- Önző vagy, csak magadra gondolsz, tudod? Semmit nem változol. Legalább elém állhattál volna, hogy elmondd, hogy beismerd, hogy egy vicc volt vagy egy fogadás, még az is jobb lett volna, csak állj elém és mondd el. Neem, az már túl egyenes lenne. Az már nem illene hozzád. Leszarod az én érzéseimet, azt, hogy én mit gondolok. És még te beszélsz nekem az egyenességről meg az őszinteségről, mikor ezek után neked egyáltalán nem is lenne jogod erről beszélni. Azt hittem már megvolt az évtized csalódása, de te most megújítottad a saját rekordodat. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy én meg újra és újra ezek után is hagyom magam, tudod? - emelte fel a hangját, majd befejezte. Zihálva nézett rám, dühtől könnyes szemmel, mire felnéztem rá.
- Még valami? - kérdeztem halkan. Hitetlenkedve elröhögte magát, majd az ajtóhoz lépett, de nem ment ki. Megakadva rám nézett
- Baszódj meg! - mondta, majd kilépett az ajtón. Most nem csapta be, halkan becsukta.

A borospoharakat megfogva kiléptem Danielhez. Remegő kézzel töltöttem a poharakba, majd megfogva az enyémet a korlátra támaszkodtam és a kilátást kémleltem. Egyre nagyobb volt bennem a feszültség, a csalódottság. Mérges voltam, csalódott, tehetetlen és tanácstalan. Azt kívántam bárcsak megállna az idő, hogy fel tudjam dolgozni az elmúlt 24 óra történéseit, még mielőtt jönnek újak és besokallok. Beszélhettem volna a problémáimról Biának, Danielnek vagy bárkinek, de minek, ha senki sem tud segíteni, vagy egyáltalán mondani erre bármit? Ez nem az ő hibájuk, de nem akartam a sajnálomokat hallgatni, mert tudom, hogy mást nem tudtak volna reagálni, de attól még reagálni akartak valamit. A besokallás ereje egyre csak közelített felém, a gondolkodás helyett már csak azt mantráztam magamban, hogy ez nem lehet igaz, ez nem velem történik.

Egyre erősebben markoltam a borospoharam, remegett a kezem a dühtől, ami saját magam felé áradt, a tehetetlenségtől, majd mikor az erkélyem alatt található bejáraton bőröndjét maga után húzva Charles kilépett szétrobbant a kezemben a pohár. Millió darab üvegszilánk repült minden felé, legtöbbjük lepattant az erkélyről, egyenesen Charles mögé, aki felnézett, de szerencsére gyorsabb voltam és leguggoltam, így, ha tudja is, hogy én voltam (ami elég valószínű), legalább nem kell még egyszer a szemébe néznem. Mérgesen a földhöz vágtam a maradék üvegszilánkot, ami a tenyeremben volt és évek után először, eltörött a mécses. A szobába belépve Daniel azonnal jött utánam és szoros ölelésbe vont. Rám tört a pánikszerű sírás, Daniel pólójába markolva egyre jobban eluralkodtak rajtam a rég elnyomott érzéseim. Nem bírták a lábaim, de Daniel készségesen tartott és jött velem mélyebbre, míg már a földön ülve tartotta bennem a lelket és próbált csitítgatni.
- Semmi baj, ki kell bírnod, anyukád miatt és a családod miatt, ha valaki, akkor te képes vagy rá. Gyere, kössük be a kezed, vérzik.