Van, hogy a sorsod kísért C.L.

33.

-A pszichológusunk.

-Nézd...

-Ne, Charles kérlek ne. Tudom, és tudom. Ahogy azt is, hogy te is tudod. Anélkül, hogy egy szót is szólnál. Ha valami nyomja a szívemet, elmondom, de most nem tudok mit mondani. Apának igaza volt. És most az a dolgom, hogy felfogjam és elfogadjam a tényt, a lehető legjobb körülmények között. És a legjobb körülmény ti vagytok. -feküdtem vissza mellé hasra, telefonomat leejtve a matracra, felé fordítottam a fejem, mire ő a kezével vándorútra indult az arcomon. Cselekedetével akaratlanul is mosolyt csalt az arcomra, így zavaromat félbeszakítva, még mielőtt elszabadult volna a vörösség az arcomon nyomtam az arcára egy puszit, majd feltápászkodtam

-Mennem kell, ha egy percen belül nem megyek le, feljönnek értem. Főleg Bia, ismered! -mondtam, majd a köntösömet ledobva az ágyra leültem Charles elé háttal - Cipzárt légyszi! -mondtam, mire hosszú ujjai lehúzták a ruhám támaszát. Lekaptam melltartómat, majd fel a köntöst. Beraktam a szennyesembe (ami egy zsák volt a bőröndöm mellett), a ruhám és a melltartóm, majd végezetül levettem a bugyimat is és azt is beledobtam.

-Mi a szar?? -nézett rám értetlenül Charles, mire elnevettem magam

-Ja, ezt kihagytam volna? Meztelen úszás lesz a parton. -néztem rá vigyorogva

-Jézusom, Audrey. Azért így nehéz elengedni. -fordult a hátára

-Mennem kell, menj fürdeni, majd jövök -hajoltam le hozzá egy puszira, majd a törölközőmet és a papucsomat felkapva leindultam a medencéhez

A gyér fényben szeltem a lépcsőfokokat lefelé, néhány szobából halk horkolás hallatszódott, de ezen kívül síri csend volt, tehát már csak mi voltunk kint. 00:04 volt mikor az utolsó lépcsőfordulóban voltam, ahonnan halkan leugorva átszeltem a konyha-nappalin, ki a teraszon, aztán megpillantva barátnőimet a napozóágyakon, mosolyogva lépkedtem oda.

-Bocs lányok, apával beszéltem.

-És apukádat Charles Leclercnek hívják? -kérdezte poénkodva Bia, mire ingattam a fejem

-Tényleg apával beszéltem. Puszil nem mellesleg.

-Lemaradtam valamiről? -kérdezte Carm.

-Majd meglátod! -néztem rá sejtelmesen

-Mehetünk? -kérdezte Bia

-Persze. Carm, készen állsz? -néztem rá

-Hogy végre rendes barátokkal csináljak programokat? Ne vicceljetek! -lelkesedett

-Állj! -torpant meg Bia- Kell egy kép, még szárazon. -mondta majd feltartotta a kamerát, amibe hárman, köntösben, személyenként egy üveg borral belevigyorogtunk.

Leterítve egy nagy plédet a partra, megkezdtük az első üveg bort.

-Ereszd el a hajam este, vagy lazább? -kérdeztem miután nagyokat kortyoltam az üvegből, amit körbe adogattunk.

-Szerinted, ha laza estét akarnánk, akkor 3 üveg bort hoztam volna? Illetve van egy tartalék a táskámban.

-Okés, akkor vadulunk. Csak most ne legyek teli foltokkal, mint múltkor. -nevettem el magam.

-Lau állandóan elesik, ha iszik. Bárhogy és bármiben.

-Te rólad ne is beszéljünk! Őszinteségi rohama lesz, aztán hiperaktív lesz és futkározunk. A vége a pofozkodás.

-Én is őszinteségi rohamot fogok kapni. Ez szinte fix. Ne ijedjetek meg, ha esetleg kitárgyalok mindenféle Georgeal létesített kapcsolatot. Illetve a látásommal és a járásommal lesznek gondok. -szállt be Carm is

-Ne aggódj, tök ugyan olyan vagy, mint mi. Illesz közénk- veregettem vállon Carment

-Na, első üveg pipa, mehetünk? -kérdezte Bia, mire bólintottunk, ő elrakta az üveget

-Úristen, úgy izgulok! -mondta, mikor a köntöshöz jutott a sor.

-Rántsa szét mindenki a jobbján lévőét? Úgy könnyebb, nem? -kérdeztem

- De, okés. -helyeseltek, úgyhogy Bia megragadta az enyém övét, én meg Carmét, majd Bia elszámolt háromig és ledobtuk őket a törölközőre.

-És most? -kérdezte Carmen

-Futáááás! -kiáltotta el magát, mire rohanni kezdtünk a beljebb lévő sekély víz felé.

-Úristen, ez rohadt jóó! -lelkesült Carm.

-Felszabadító. Nem mellesleg izgalmas. -röhögtem el magam.

Rengeteget hülyéskedtünk, úszkáltunk és röhögtünk, míg végül Bia behozott még egy üveg bort és beszélgetni, majd mikor instabillá váltunk a derékig érő vízben kimentünk a partra és ott fogyasztottuk el a maradék üveg borunkat, de végül a tartalék üveg nem került felbontásra, egyrészt mert bőven kivoltunk így is, másrészt rohadt fáradtak is voltunk. Carment eléggé támogatni kellett, így két oldalán kísértük. Igyekeztünk halkan röhögni magunkon, főleg mikor elfelejtettük kinyitni a teraszajtót. Akkor kicsit meg kellett állnunk pihenni. Átvergődve a konyhán, Bia kidobta az üvegeket, így már csak magunkat kellett valahogy felvinni. Első utunk Carmenék szobájához vezetett, így elkezdtünk felmászni valahogy a lépcsőn.

-Halljátok, szerintetek nem baj, ha négykézláb megyek? -kérdeztem

-Igazából ez egy jó ötlet. -ereszkedett le Carmen is, mire természetesen Bia is meggyőződött róla, hogy talán jobb így.

-Na, végre! -suttogtam.

-Hol a szobám? -kérdezte Carmen

-Ó, baszki, a tiétek lent van! -fogtam meg a vállát

Így hát újra megtettük az utat lefelé, majd apró léptekkel a szobájuk felé mentünk, amit második próbálkozásra ki is nyitottunk. Carment mindenképpen az ágyáig akartuk kísérni, mert tényleg nagyon járásszegény volt. Belépve a szobába a sötétségen kívül az első dolog, amivel találkoztam, az a zuhanás volt. Köszi, küszöb! Természetesen magammal rántottam az ingatag Carmot és vele együtt Biat is félig, de ő csak térdre esett, míg mi hasaltunk a földön.

A csattanásra George támadásra készen felpattant, majd a szívére tette a kezét.

-Ó, te jó ég, mi a szar? -jött oda hozzánk, de tőlünk nem kapott választ, minket teljesen lefoglalt a néma visítás, aminél nem igazán van ijesztőbb dolog.

-Bocs, George, csak Carment hoztuk. -mondtam még mindig nevetgélve

-Azt látom. -mondta

-Jó éjt Carm, egy élmény volt! -tápászkodtam fel, majd felállva megigazítottam a köntösöm és Carmen felé nyúltam, de George gyorsabb volt. Felkapta Carment, akiről kicsit lecsúszott a köntös és George ezt észrevéve ránk nézett

-Ti komolyan meztelenül fürödtetek? Ez kész! -nevetett álmos hangon, majd jó éjszakát kívánt nekünk mi pedig indultunk tovább.

Biától elköszönve, míg felmásztam az utolsó lépcsőkön, rájöttem ,miért nem akart ilyen fent aludni senki. Bevánszorogtam a szobámba, ahol az ágyamon Charles békésen szuszogva aludt. Beléptem a fürdőbe, mivel én képtelen vagyok fürdés nélkül lefeküdni aludni. Belépve a fürdőbe, ledobtam a köntösöm majd a zuhanyrózsával a kezemben letelepedtem a zuhanyzó sarkában. A földön ülve engedtem magamra a vizet, miközben igyekeztem nem elaludni.

-Audrey, gyere! -rázta meg a vállam Charles, mire kicsit kipattantak a szemeim. Értetlen tekintetemet észrevéve hozzátette: -Már vagy fél órája zuhanyzol és kezdtem aggódni. És milyen jól tettem, kelj már fel. -zárta el a csapot, mire belé kapaszkodva felkeltem.

Charles körém csavart egy törölközőt, majd visszaszaladt a szobámba, hogy idehozza a pizsim. Addig és a mosdókagylónak dölve inkább fogat kezdtem mosni, mert az a másik, ami nélkül nem tudok lefeküdni aludni.

-Megőrülök tőled. Komolyan. -jött vissza Charles, mire inkább befejeztem a fogmosást és egy gyors arcmosás után, a segítségével felvettem a ruháimat.

A legjobb érzés még így is az volt, hogy így lassan világosban, de Charles mellé bújtam be az ágyba.