A nyaralás óta rengeteg dolog történt velem. Velünk.
A nyaralás jó volt, jól éreztem magam, bár nem teljesen happy end, mivel a többi lánnyal még mindig nem sikerült semmilyen kapcsolatot kialakítanom, mondjuk annyira nem is bántott a téma, nem hiszem, hogy sok ilyesmi nyaralás lesz még.
A nyári szünet alatt sok dolog nem történt velem, nem mentem haza Monacoba, a legtöbb időmet Genovában töltöttem, ahol leginkább szenvedtem, sokat voltam Biaval, de ő leginkább otthon volt, vagy Danielnél. Illetve Krétán lógatta a lábát Daniellel kettesben. Szóval sokat voltam egyedül, sokat futottam, sőt edzőterembe is járni kezdtem, ahol mindenféle edzésre feliratkoztam Charles tanácsára. Eljött meglátogatni apa és Aida is, akik maradtak nálam pár napot. Jó volt velük eltölteni egy kis időt, de korántsem ők okozták a legnagyobb meglepetést.
„Basszus de elegem van már az unatkozásból! Kezdek kikészülni attól, hogy egy ismerősöm sincs a közelben. Ez némileg magyarázatot ad arra, hogy miért ülök a kanapémon a jövő félévi könyveimmel. Azokra az órákra készülök, amik még el sem kezdődtek.
Hatalmasokat pislogtam már a félkész tervrajzom felett, amit az iPademre rajzolgattam. Alig vártam már, hogy ilyeneket kelljen beadandóként beadni. Imádtam házakat, épületeket tervezni, rajzolgatni. Viszont kicsit szakmaibban szerettem volna, ezért nekiálltam a könyveim alapján megtenni ezt.
Mielőtt elaludhattam volna, valaki őrülten verni kezdte az ajtómat, mire konkrétan lezuhantam a kanapéról kishíján. Óvatosan lépkedtem az ajtó felé, amin még mindig dörömböltek. Bia Monacoban, Daniel szintén, reggel mikor beszéltem velük legalábbis, akkor biztosan. Lando Bristolban van a régi barátaival igyekszik időt tölteni, Charles pedig családi nyaraláson van Cipruson. Apáék múlt héten voltak nálam, Via pedig előbb adná el a veséjét, minthogy ide jöjjön.
-Nyugi, Lala, csak a szomszéd lehet... -nyugtattam magam, majd az ajtóhoz lépve vettem egy nagy levegőt és elfordítottam a kulcsot. Most vagy soha, gondoltam és kinyitottam az ajtót.
Hatalmasat sikítottam mikor megláttam a vendégeimet. Hiszen itt volt mindenki egytől-egyig.
-Nekünk is hiányoztál! -ugrott a nyakamba elsőként Lando röhögve, akit követett Bia, Daniel végül Charles lépett oda hozzám.
-Te nem családi nyaraláson vagy? -kérdeztem mosolyogva, miközben hagytam, hogy a kezemnél fogva magamhoz húzzon, majd hosszasan megcsókoljon.
-Van, ami fontosabb. -mosolygott vissza, mire hitetlenül ingattam a fejem.
-Ki hagyta a bőröndjét az ajtó előtt? -néztem ki a tárva-nyitva hagyott ajtón.
-Jaj! - futott el mellettem Lando.
A többiek feltalálták magukat, igazából míg Charles üdvözölt már romokban volt a lakás.
-Na, hova tehetem? -lépett mellém Lando a bőröndjével a kezében, mire odaigazítottam a kanapéhoz, ami teli volt a könyveimmel, amiket Daniel kutatott.
-Te komolyan nekiálltál tanulni az egyetemre, ami még el sem kezdődött? -nézett rám Bia, mire elhúztam a számat.
-Wow! Ezt te csináltad? -kapta fel az iPademet Daniel, amin a félkész házikóm volt, mire halványan bólintottam
-De még nincs kész. -keltem saját magam védelmére.
-Ez nagyon durva. -nézte meg Lando is. -Nagyon durván kell ehhez tudni rajzolni!
-Könnyű annak, aki tud is. -mosolygott Bia büszkén
-Ha végre el tudok költözni Monacoba, biztosan te fogod tervezni a házam... -mondta Lando
DU LIEST GERADE
Van, hogy a sorsod kísért C.L.
Fanfiction"Mindenkinek kell egy második esély, hiszen mindenki érdemel egy lehetőséget, hogy helyrehozhassa, amit elrontott. És, ha nem akarok második esélyt?" Üdv az életben, ha nem akarsz kapsz, viszont, ha igen... Akkor sosem fogsz. "Sodródj, hidd el jobb...
